A fösvény – színházpedagógiai program
A fösvény – színházpedagógiai program
Moliére: A fösvény
Rendező: Lengyel Ferenc
Harpagon a világ legzsugoribb embere. Egész élete a kuporgatásssal telik, holott nagy vagyonnal rendelkezik. De ez talán még nem is volna végzetes baj, csakhogy a fösvény öreg immár a fiatalok szerelmi életébe is beleszól. Ugyanis Valér, az inasa és Eliz, a lánya titokban szerelmesek – akárcsak Cléante, Harpagon fia és a szép Marianna. Egy nap Harpagon közli, hogy feleségül akarja venni Mariannát, s Elizt is ki akarja házasítani, mégpedig Anzelm úrral. Természetesen a fiatalok próbálnak ellenkezni, de mindhiába; Harpagon hajthatatlan. Cléante ezért inkább kölcsönt vesz fel, hogy titokban elvehesse Mariannát. A kölcsönt ráadásul az apjától kívánja fölvenni, amire Harpagon rá is jön, és éktelen patáliát csap. Sőt, ravaszul addig-addig csűri-csavarja a szavakat, hogy Cléanté véletlenül elkotyogja házasodási szándékát, mire az apja kitagadja, és immár hatalma teljes tudatában veheti el Mariannát. Csakhogy közben az egyik szolgának sikerül felkutatni Harpagon pénzes ládáját, aki magán kívül van a dühtől, és Valért kezdi el vádolni, mert őt hiszi a tolvajnak. Valér viszont félreérti a helyzetet, és bevallja, hogy szereti Elizt. Ekkor toppan be Anzelm úr, akiről kiderül, hogy ő maga Valér apja, vagyis a fiú nemhogy nem szolga, hanem nagyon is vagyonos ember. Mivel ilyeténképpen nem kell a hozománytól tartania, Harpagon engedélyezi Cléante és Marianna, valamint Valér és Eliz házasságát, ő pedig visszatérhet imádott pénzes ládikójához.
Foglalkozásról:
A pénz nem boldogít… no persze! De mi van, ha egyáltalán nincs? Mihez vezet a hiánya? Mi van, ha sok van valakinek? Létezik egyáltalán olyan, hogy túl sok pénz? Mennyi az elég? Mi mozgatja ezt a rendszert és mennyire hat ránk a pénzszerzés kényszere? Mitől függ egy dolog értéke? Moliére klasszikusa bővem kínál lehetőséget egy szerepjátékos foglalkozáshoz az önzésről és a fogyasztói társadalom visszásságairól, közös gondolkodást az értékrend viszonylagosságáról.
Ajánlott kor:
8-12 évfolyam (14 – 18 éves kor között, színházpedagógiai gyakorlattal nem rendelkező csoportnak is)
Ami még érdekelheti

185 éve a kultúráért! – Adója 1%-ával
A Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház 185 éve áll a kultúra szolgálatában. Célunk olyan művészetkedvelő – és értő fiatalok oktatása, kinevelése, akik a jövőben szféránk aktív...
Bővebben
ELMARAD – A MUZSIKA HANGJA
Tisztelt Nézőink! A muzsika hangja című 2023. május 13-i 19 órára meghirdetett előadása technikai okok miatt ELMARAD! A jegyek becserélhetők a májusi előadásokra a jegyértékesítő pontjainkon, vagy visszaválthatóak 2023. május...
Bővebben
FIGYELEM! FORGALMI KORLÁTOZÁS
Tisztelt Közönségünk! Magyarországra érkezik április 28-30. között Ferenc pápa, a látogatás miatt pedig napokig tartó lezárások, forgalmirend-változások és forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a Pápalátogatás és...
Bővebben