Pletyka Face-ek 6.

Pletyka Face-ek 6.

A szívkirálynő, Tolnay Klári szerelmi élete bőven ad alapot egy kis tere -ferére. Pedig akik ismerték állítják, Klárika hűvös, távolságtartó volt. Lehet, hogy ezért bomlottak utána a férfiak? Tolnay pályája elejétől, haláláig a csúcson volt, és csúcsra járatta a magánéletét is.

Ismerősöm egyszer azt mondta, ez a szakma olyan, mint egy nagy család. Valakiről elkezdünk beszélgetni, három perc alatt kiderül, kézen -közön, rokonok vagyunk. Van benne valami. Csak olvassatok tovább! Tolnay pályája elejétől, haláláig a csúcson volt. És csúcsra járatta a magánéletét is, de ebben már kevésbé alakultak jól a dolgai. Öntörvényű nő volt szinte mindenben, nem is csoda, ha fittyet hányva a kor erkölcsi szellemére 14 évesen liaisont folytat bátyja házitanítójával, egy snájdig kadéttal. Pár évvel később már a Vígszínház színpadán áll, Tolnay Rózsi néven, verset nem tud, a kiejtése nevetségesen „pálócos”, viszont papírja van róla, hogy gyors- és gépíró. Lehet ennél jobb ajánló a színészi pályára? Csak épp van benne valami, sugárzó, ösztönös, izgalmas, amitől Jób Dániel a direktor nem tudja levenni róla a szemét. Nemsokára élete első filmszerepét forgatja a Meseautóban, immár Kláriként.

Nem csak ismertséget hoz ez a film, hanem házasságot is. A forgatás végén Ráthonyi Ákos rendező, színész megkéri a kezét. Az elegáns, világot látott, tetőtől – talpig úriember Ráthonyi halálosan beleszeret a forgatás szüneteiben kissé slampos, néha ápolatlan Tolnayba. A pletykák arra engednek következtetni, a szerelem egyoldalú, Klárika mégis hozzámegy, mert jól érzi magát a társaságában. A hálószobában töltött kevéske idő gyötrelmes. A kollégáknak jócskán ki is kerekedik a szeme, mikor meglátják Tolnay kerekedő pocakját. Kislánya születik, Zsuzsa. Négy hét múlva újra színpadon van, sajnos Zsuzsika a következő években sem látja többet anyukáját. Klárika népszerűsége nő, házassága hanyatlik. Szinte soha nincs otthon, kislányát is csak az újságírók, fotósok kedvéért ülteti az ölébe. De hol tölti kevés szabadidejét a művésznő? Hát persze! A harmadiknál!

Aki, kapaszkodjatok meg, az a Márai Sándor, akinek röviddel azelőtt ér véget titkos, érzelmi kitörésektől sem mentes kapcsolata a kor másik nagy kedvencével, Mezei Máriával! Azt suttogták, Tolnay afférja az íróval csak plátói, de ismerve a pasikat, kötve hiszem, hogy Márai azért biciklizett be naponta Leányfaluról a belvárosba, hogy dumcsizzon. Szerelmes lett, bizony! Álnéven még verseket is írt a színésznőnek. Klárikát az intellektus lenyűgözte, a férfi nem. Rá egy évre aztán beüt a mindent elsöprő szerelem. Az Orpheus és Euridikét próbálják. De ki ez az éretlen tacskó Tolnay oldalán, akibe visszavonhatatlanul és felkavaróan szerelmes lesz, aki – nevetséges – sokkal fiatalabb nála, még csak 21?

A pályakezdő Darvas Iván. Nem túlzás, az ország álompárja lettek, pedig színházi berkekben sokan lyukas garast sem adnak a veszekedésekkel, szakításokkal, kibékülésekkel tarkított házasságnak. Az egyik szakítópróbát alig -alig élik túl. Erről már írtam. Darvas röpke, eszement fellángolással elhódítja Váradi Hédit férjétől, Bessenyei Ferenctől, aki ezt, hogy úgy mondjam, nem fogadja kitörő örömmel. Jó kis kavar! Kezd alakulni a rokonság…. A művészek magas hőfokon élnek, ha minden rendben, öntudatlanul is generálnak valami kis izét, hogy felkavarják az állóvizet. Nyugalmi állapotból nehezen lehet magasat ugrani, ha értitek. Még egy érdekesség, – igaz vagy nem – Tolnay féltékeny kamaszodó, 16 éves lányára, amiért az túl sok időt tölt pótapukájával, ezért az emigrációban élő Ráthonyi után küldi. Darvas férfivá érésének, felnőtté válásának, lelki fejlődésének nevezte a Kálrikával együtt töltött időt, aminek az ’56 -os letartóztatások vetettek véget. Darvas koncepciós per áldozata, 22 hónap szabadságvesztésre ítélik.

Fortuna fura fintora, hogy kollégájuk, Mensáros László szintén börtönbüntetését tölti s Klárika felváltva látogatja őket. Hétfőn, szerdán Darvas, kedden, csütörtökön Mensáros. Akárhogy volt, Mensáros is beleszeret Tolnayba, s mikor szabadul, megkéri a kezét. (Tényleg csak a pletyka kedvéért, Mensáros nagy titokban a saját neméhez is vonzódott, ez azonban semmit nem von le hatalmas művészetéből.) A válasz, nem. Klárika úgy gondolja, elég boldogság neki színpadon lenni, filmen játszani, szinkronizálni. A magánélete pech, ez van. Aztán a színésznőnek évekig tartó, szeretetteli kapcsolata lesz egy olyan kollégájával, Uri Istvánnal, aki abban az évben született, mikor Tolnay és Darvas megismerték egymást. Hát, igen! Idősebb korában csak két szenvedélye maradt: a cigaretta és a keresztrejtvény.

2019 decemberében mutattuk be Kosztolányi Pacsirta c. könyvének színpadi adaptációját. Vajkaynét játszom benne, ami Tolnay legendás filmszerepe volt. Tudjátok mikor mutatták be a filmet? Abban az évben, mikor megszülettem. Nem, nem írom ide a dátumot és kész!

Pá, legközelebb!

A kérdés pedig:
Nem egészen egy éve játsszák azt a darabot a Hatszin Teátrumban, aminek film változatában Tolnay Klári, Bette Davisnek kölcsönözte a hangját. Mi a film címe?

  1. Mi történt Baby Jane -nel?
  2. Macska a forró bádogtetőn
  3. Júlia és a szellemek

A válaszokat a facebook oldalunkon küldjétek el, a poszt alatt! A sorozat végén a helyest válaszadók között kisorsolunk 3 x 2 db jegyet a 2020/2021 évadunk első premierjére!
Hogy mi lesz az, maradjon még kicsit titok!

Jó nyomozást!

 

Ami még érdekelheti

Pedagógus Workshop a Magyar Színházban

Kedves Pedagógus Kollégák! Szeretettel hívunk benneteket a hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő pedagógus hétvégére. A programok a tavalyi évadban nagy sikerrel bemutatott tantermi előadás, a KŐ PAPÍR OLLÓ, valamint a tavaszi...

Bővebben

Valahol Európában új szereposztással a Magyar Színházban

Azt mondják, a remekművek időtlenek, és az üzenetük téren-időn képes átsugározni. A Valahol Európában az egyik legcsodálatosabb magyar musical, amely Dés László zenéjével és fantasztikus gyerekszereplőkkel már 2016 óta töretlen...

Bővebben

Dr. Zalán János Igazgatói Pályázat 2023

Kedves Közönségünk! Színházunkban az aktuális igazgatói mandátum 2024. január 31-ig él, így jelenleg igazgatói pályázati időszak alatt állunk. Az alábbi posztot Dr. Zalán János, a Magyar Színház Igazgatója kérésére tesszük...

Bővebben