Takarásban 9.

Takarásban 9.

Ágoston Péter beszélgetése SIMON ANDRÁSSAL

Simon András 1950-ben született, és már 5 évesen színpadon állt Kolozsváron. A színészetet Marosvásárhelyen tanulta. Több mint tíz évet töltött a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház társulatában. Éveken át tanított is színészmesterséget.

Bővebben

Ágoston Péter szavaival:
„András mesélt arról, hogy egy magyar színtársulat hogyan próbálta túlélni az önellátó gazdasági rendszer bevezetését. Arról is mesélt, hogyan jöttek ki az állam által melléjük helyezett román társulattal. Emlékezett a román forradalomra, Ceau?escura, Ceau?escunéra, közös diktatúrájukra. Elmesélte, hogyan települt át Magyarországra és hogyan kezdte el felépíteni új életét a semmiből, egy szál bőrönddel a kezében. Megkérdeztem tőle, mit jelent határon túli magyarnak lenni – itthon. Megkérdeztem, hogy egyáltalán mit is jelent neki az a szó, hogy itthon. András pedig válaszolt. Egy igen kalandos élet történetét hallhatják a Takarásban.”

Ami még érdekelheti

Szlovákiai turnéra indult a Magyar Színház Babaszínháza!

2023. novemberében 4 nap alatt 6 szlovákiai helyszínre látogat el a Magyar Színház babaszínházi formátuma. A Leporelló sorozat két produkciója, a Hangora és a Herfli a határon túl is nagy...

Bővebben

Karácsonyi ajándékutalvány – Ajándékozz élményt a Magyar Színházzal!

Szerezz valódi élményt szeretteidnek az ünnepi időszakban is! A Varázslat évadában különleges, szabad felhasználású Mézi karácsonyi ajándékutalvánnyal kedveskedünk szeretett közönségünknek! Utalványaink segítségével nem csak karácsonyra ajándékozható örök élmény, a többféle...

Bővebben

Ezeregy éjszaka interjúsorozat – Alida és Jázmin szerepében Molnár Janka

2023. november 3-5. között mutatta be a Pesti Magyar Színház Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István EZEREGY ÉJSZAKA című worldmusicaljét, amely kőszínházban elsőként a Hevesi Sándor téri teátrumban...

Bővebben