Takarásban 13.
Takarásban 13.
Ágoston Péter beszélgetése SZATMÁRI ATTILÁVAL
A következő TAKARÁSBAN Szatmári Attiláról szól. 1994-ben végzett az akkor még Nemzeti Színiakadémián. Sokaktól, sokféle történetet hallottunk már erről az akadémiáról. Amiben viszont mindenki egyetértett: évtizedekkel ezelőtt erősen belevésték a növendékek fejébe a színpadi fegyelmet. Szatmári Attila jó példa erre. A legnagyobb káosz közepén is igyekszik méltón viselkedni. Rajong az anekdotákért, fontosnak tartja azokat. Talán ezek miatt, páran régivágásúnak látják őt.
Bővebben:
Könnyen sebezhető alkat, ezt tudván könnyedén meg is sebzik.
Az Út a csillagok felé című könyvben ezt írták róla: „Négyszer próbálta meg a főiskolai felvételit, mindhiába, ám Attila elszántságát nem akadályozhatta semmi. Önmagával hol jóban van, hol haragban áll. Ami a leginkább aggasztja: az alkata. Eleinte bosszankodott, majd igyekezett megérteni, nem bújhat ki bőréből.”
Ami még érdekelheti

185 éve a kultúráért! – Adója 1%-ával
A Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház 185 éve áll a kultúra szolgálatában. Célunk olyan művészetkedvelő – és értő fiatalok oktatása, kinevelése, akik a jövőben szféránk aktív...
Bővebben
ELMARAD – A MUZSIKA HANGJA
Tisztelt Nézőink! A muzsika hangja című 2023. május 13-i 19 órára meghirdetett előadása technikai okok miatt ELMARAD! A jegyek becserélhetők a májusi előadásokra a jegyértékesítő pontjainkon, vagy visszaválthatóak 2023. május...
Bővebben
FIGYELEM! FORGALMI KORLÁTOZÁS
Tisztelt Közönségünk! Magyarországra érkezik április 28-30. között Ferenc pápa, a látogatás miatt pedig napokig tartó lezárások, forgalmirend-változások és forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a Pápalátogatás és...
Bővebben