Premier a Magyar Színházban: I SCREEN – VITASZÍNHÁZ, AZ ONLINE ÉLETÜNKRŐL

Premier a Magyar Színházban: I SCREEN – VITASZÍNHÁZ, AZ ONLINE ÉLETÜNKRŐL

2023. október 13-án tartotta a Pesti Magyar Színház a 2023/2024-es évad első premierjét. Az esemény egyben egy új forma megjelenését is jelenti a teátrum életében. Az osztályok számára készült vitaszínházi produkció aktuális témát dolgoz fel. A színház novembertől családok számára is elérhetővé teszi a programot, amelynek célja, hogy teret adjon a generációk számára a közös gondolkodásra.

A képernyőn, virtuális terekben töltött idő egyre nagyobb részét teszi ki az életünknek. A kütyük, online terek megkönnyítik a hétköznapjaink, de akadályozzák is, hogy jelen legyünk az életünkben; segítik a kapcsolatteremtést, és egyben el is szigetelnek minket. Bonyolult kérdések elé állítanak mindannyiunkat. A mesterséges intelligencia térhódítása tovább komplikálja a valóság és virtualitás, az ember és gép viszonyát. Az I SCREEN vitaszínházi előadás olyan kérdéseket nyit meg színházi jelenetei segítségével, amelyekről érdemes gondolkodnunk, beszélgetnünk, sőt vitatkoznunk is. Erre kínál lehetőséget az előadás interaktív része.

Bethlenfalvy Ádám rendezése elsősorban általános iskola felső tagozatos tanulói számára készült. A vitaszínház fókuszában az online életünkkel kapcsolatos dilemmák, döntési helyzetek állnak. Ádám nem ismeretlen a Magyar Színház csapata számára, hiszen drámás szakember már közreműködött a Szárazság című komplex színházi nevelési előadás létrehozásában.

A különleges program megszületésében tapasztalati szakértők – Dedics Andrea (coach, szupervizor) és Kucserka Fanni (pszichológus, pár-és családterapeuta) – segítették a munkát. Andrea és Fanni szakmaisága a témát illetően megalapozta Horváth Sisa Anna, Háda Fruzsina és Barsi Márton színészek és egyben a vita moderátorainak háttértudását.

Az I SCREEN aktualitását jelzi, hogy alig a bemutatót követően, fontos visszajelzés érkezett az egyik résztvevő csoport osztályfőnökétől: „Nagyon köszönjük a lehetőséget, fantasztikus élmény volt! Egyszerre volt vicces, felkavaró, megindító és gondolatébresztő. A téma nagyon aktuális, a gyerekeket mélyen megérintette. Jó volt látni, ahogy megnyíltak, véleményt alkottak őszintén, komolyan. Még utána is beszélgetnünk kellett róla. Szeretettel ajánlom más osztályoknak, csoportoknak is az előadást!”

Az előadással kapcsolatos részletek az alábbi linken elérhetők: KATTINTS IDE

Ami még érdekelheti

A Pesti Magyar Színház meghallgatást hirdet gyermekeknek!

Érdekel a színház?  Szívesen kipróbálnád tehetségedet egy budapesti nagyszínház színpadán?  Itt a remek alkalom! Keresünk a következő, 2024/25-ös évadra 6-11 éves, jól éneklő, jó mozgású lányokat és fiúkat! A casting többfordulós rendszerben történik....

Bővebben

Különleges hangulatban zajlott a “Jó estét nyár, jó estét szerelem” című darab premierjéhez kapcsolódó sajtótájékoztató a Magyar Színházban.

Az esemény indításaként egyedi oldtimer autóval érkeztek a színház elé a darab főszereplői Jenes Kitti, Kusnyér Anna, Tóth Angelika és a színdarab főszereplője Pásztor Ádám. A színészek jelmezei és a...

Bővebben
Fotó: MH/Török Péter

Kicsi görög, vigyél engem Tanganyikába!

A Magyar Színház Stúdiószínpadán április 26-án bemutatják a Jó estét nyár, jó estét szerelem című musicalt. Cikk írója: Varga Klára Fejes Endre és Presser Gábor Jó estét nyár, jó estét...

Bővebben