Jenes Kitti – „Szeretnék értékes alkotóeleme lenni ennek a remekül működő gépezetnek.”

Jenes Kitti – „Szeretnék értékes alkotóeleme lenni ennek a remekül működő gépezetnek.”

A 2023/2024-es Varázslat évadában több tehetséges művész is csatlakozott színházunkhoz. Jenes Kitti nem ismeretlen a Magyar Színház közönsége számára, ugyanis vendégművészként játszott már színházunkban, a következő évadtól pedig állandó társulati tagunkként csal mosolyt nézőink arcára. Kitti több musicalünk főszerepét is átveszi, így ígérhetjük, izgalomban és újdonságban nem lesz hiány!

Kitti többek között olyan előadásainkban lesz látható, mint A kincses sziget, A muzsika hangja, az Ezeregy éjszaka és a Valahol Európában.

A színházhoz való csatlakozás kapcsán beszélgettünk a fiatal színésznővel tervekről és vágyakról.

Hogyan találkoztál először a Magyar Színházzal?

A Magyar Színház már 2017 óta része az életemnek. Akkor mutattuk be a SunCity című előadást Szente Vajk rendezésében, ez volt az első produkcióm a színházban. A találkozás alkalmával rögtön megtetszett a légkör. A színészkollégák és a háttérdolgozók is nagyon segítőkészek voltak, így nem csoda, hogy egy szuper kis darab született.

Ami nagyon tetszik az intézményben, hogy kimondottan jó adottságokkal rendelkezik, mind a hangtechnika, mind a fénytechnika tekintetében. Remekül éreztem itt magam és kifejezetten várom, hogy újra csatlakozzam a csapathoz, ezúttal már, mint társulati tag.

Hogyan jött a lehetőség és a felkérés?

Talán kicsit sorsszerű volt. Egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy sok évnyi szabadúszás után jó lenne kipróbálni, milyen egy társulathoz tartozni. Jó időben lehettem jó helyen, ugyanis a színház vezetőségében is felmerült a nevem. Rövid időn belül le is ültünk beszélgetni az Igazgató úrral, valamint a Művészeti főtitkár asszonnyal a lehetőségekről. A találkozót követően egyértelműen azt éreztem, szívesen csatlakoznék ehhez a csapathoz, nem sokkal ezután pedig meg is állapodtunk, hogy a következő évadtól társulati tagja leszek a teátrumnak. Nagyszerű szerepek és lehetőségek várnak rám, amikért hálás vagyok a színház vezetőségének.

Milyen érzések vannak most benned a csatlakozással kapcsolatban?

Izgatott és kíváncsi vagyok. Úgy látom, hogy ez egy összetartó közösség, szerintem sikeres közös munka; együttműködés veszi kezdetét. Aminek kimondottan örültem, hogy sikerült megtalálnunk az arany középutat a külsős projektek tekintetében, így azokat viszem tovább, ám természetesen a figyelmem legnagyobb része a Magyar Színházé lesz.

A társulat egy részét a 2017-es próbafolyamat kapcsán már megismertem. Pásztor Ádám például régóta jóbarátom, így nagyon örülök, hogy vele is többet tudok majd dolgozni, közös előadásaink is lesznek.  Remélem, hogy mind a társulat, mind a vezetőség örömmel fogad és könnyedén be tudok majd illeszkedni. Szeretnék értékes alkotóeleme lenni ennek a remekül működő gépezetnek.

A repertoárt elnézve azt látom, igazán közkedvelt, könnyen fogyasztható, de annál értékesebb darabok futnak a színházban. Az, hogy nagy számban musicaleket és zenés előadásokat játszik a teátrum számomra külön öröm, hiszen ez áll hozzám a legközelebb. Bármelyik darabról is legyen szó, azt gondolom, lelkesen, szeretettel fogom játszani. Minden új kihívásnak állok elébe és kíváncsian várom, hogy mit hoz a következő évad.

Fotó: Juhász Éva / Pesti Magyar Színház

Ami még érdekelheti

A Pesti Magyar Színház meghallgatást hirdet gyermekeknek!

Érdekel a színház?  Szívesen kipróbálnád tehetségedet egy budapesti nagyszínház színpadán?  Itt a remek alkalom! Keresünk a következő, 2024/25-ös évadra 6-11 éves, jól éneklő, jó mozgású lányokat és fiúkat! A casting többfordulós rendszerben történik....

Bővebben

Különleges hangulatban zajlott a “Jó estét nyár, jó estét szerelem” című darab premierjéhez kapcsolódó sajtótájékoztató a Magyar Színházban.

Az esemény indításaként egyedi oldtimer autóval érkeztek a színház elé a darab főszereplői Jenes Kitti, Kusnyér Anna, Tóth Angelika és a színdarab főszereplője Pásztor Ádám. A színészek jelmezei és a...

Bővebben
Fotó: MH/Török Péter

Kicsi görög, vigyél engem Tanganyikába!

A Magyar Színház Stúdiószínpadán április 26-án bemutatják a Jó estét nyár, jó estét szerelem című musicalt. Cikk írója: Varga Klára Fejes Endre és Presser Gábor Jó estét nyár, jó estét...

Bővebben