Archívum

Alvás – “Zseniális. Csak ennyit tudok mondani”

Óriási sikerrel mutattuk be szombat este Jon Fosse: ALVÁS című darabját a Magyar Színház vasfüggöny mögötti játékterében.
Az előadás az emberi lélek mély regiszterein játszik. “Ami férfi és nő között, ami párkapcsolatokban megtörténhet, az itt megtörténik, a múltban a jelenben és a bármikorban. Az Alvás színpadán a párhuzamosok még a végtelen előtt találkoznak, és ettől senkinek sem lesz egyszerűbb. Talán csak a nézőnek, akinek így lehetősége van látni, belátni, rálátni. Megnézni.”

Az előadás sajtójából:
Élhetnének bárhol és bármikor

Mindenen nyomot hagyunk, amivel érintkezünk

Angyal szállt el felettünk – a premier napján a skandináv kultúra iránt érdeklődők számára tartottunk workshopot.

Read More

Műsorváltozás

A Pesti Magyar Színház igazgatósága értesíti a Kedves Nézőket, hogy a május 24., szerda este 7 órára meghirdetett A TIZEDES ÉS A TÖBBIEK című előadás technikai okok miatt ELMARAD!
A megváltott jegyek átcserélhetők, vagy 8 napon belül a váltás helyén visszaválthatók.
Szíves megértésüket köszönjük!

Új bemutató, új színhely, viharvert párkapcsolatok – friss képek az ALVÁS próbájáról

Új játéktér, ősbemutató, kortárs dráma a párkapcsolatokról, amelyekben tipródunk, még akkor is, ha azt hisszük, nincs is hozzá közünk. A világhírű norvég szerző, JON FOSSE ALVÁS című darabjának bemutatójára készül a Magyar Színház. Az előadást egész napos rendezvény előzi meg, amelyről itt írtunk. A részletes programot itt találja: A kortárs norvég irodalom napja_2017_04_08

Az előadásról:
Mindenen nyomot hagyunk, amivel érintkezünk. Kitörülhetetlenül meglátszunk a falakon, amelyek körülvesznek, és az embereken, akikkel körülvesszük magunkat. Partnerünk, férjünk, feleségünk egy életen át cipel bennünket, aztán az emlékünket. De a halál sem megoldás. Mindig, mindenki jelen van, akire emlékezünk és az emlékek nem válogatnak. A jók ugyanúgy helyet kérnek, mint a rosszak. A megszépítés, a hazugság, az öncsalás sem megoldás. Tudjuk, amit tudunk, fölösleges szépíteni.

Read More

“Mi ez, ha nem abszurd?” – Interjú Ágoston Péterrel

Ágoston Péter mint Balsik

Mrozek EGY NYÁRI NAP című abszurd vígjáték bemutatójára készül közös produkcióban a Magyar Színház és a Manna. Az előadás rendezője Cseh Judit, bemutató április 1-én.
Az EGY NYÁRI NAP egyik főszereplőjét, a Balsikot játsszó Ágoston Pétert kérdeztük.

Mi jut eszedbe erről a szóról, hogy abszurd?

Erről a szóról a képtelenség, a lehetetlenség, az érthetetlenség jut eszembe. Talán maga az élet. Gyakrabban tud képtelen lenni, mint nem. Mégis úgy ragaszkodunk hozzá. Vagy a nők és a férfiak is elég abszurdak. Valójában soha nem lesz egyetértés kettejük között, mert mást akarnak – a nők a férfiakat, a férfiak pedig a nőket.

Elmesélsz egy abszurd helyzetet az életedből?

Rengeteg abszurd helyzet ér. Apró, hétköznapi esetekről beszélek. Főiskolás voltam, amikor felszálltam egy üres éjszakai járatra. Már bezáródtak az ajtók de a busz az istennek sem akart elindulni. Aztán amikor a megállóban töltött idő kezdett elviselhetetlenül hosszúvá válni, odamentem a vezetőfülkéhez. Ott pedig egy fáradt arcú, rémült sofőr lapozgatott egy hatalmas Budapest Térképet. Észre sem vett. Aztán amikor megkérdeztem, hogy segíthetek-e, úgy megijedt, hogy tövig nyomta a gázpedált. Mi ez, ha nem abszurd? De nekem abszurdum az is, ha bemegyek egy üzletbe és ezért az eladó utál a legjobban, mert nem tudja tovább fejteni a rejtvényt. Vagy ha minden hónapban fizeted a sárgacsekket es mégis nő a késedelmi kamat. Vagy ha egy évig újítanak fel egy 300 méteres útszakasz egy darab sávját. Most ezt nem sorolom tovább, mert nagyon elkezdtem élvezni.

Read More

Egy nyári nap – Közös előadásban Járó Zsuzsa, Ágoston Péter és Mészáros Máté

Április 1-én mutatja be a Magyar Színház és a Manna közös produkcióként Mrozek EGY NYÁRI NAP című darabját. Az abszurd vígjátékban Ágoston Péter és Mészáros Máté figurái küzdenek a Hölgy, Járó Zsuzsa kegyeiért.

A helyzet pikantériája, hogy mindkét férfi épp öngyilkosságra készül, ráadásul ugyanazt a helyszínt szemelték ki erre a célra, amikor belibben életükbe a Hölgy, aki felforgat körülöttük mindent, és persze – egy kis időre – eltéríti őket a sötét gondolatoktól. Az előadás rendezője Cseh Judit.

Read More

Kutatás – szeretnénk megismerni közönségünket!

Közönségkutatás a Pesti Magyar Színházban.
A Magyar Színház szeretné megismerni közönségét. Honnan értesül előadásainkról, mit tud a színház kiegészítő programjairól és társadalmi felelősségvállalásáról.
Kérjük segítse munkánkat az alábbi kérdőív kitöltésével, amely anonim és nem kötött regisztrációhoz.

KÉRDŐÍV

Köszönjük!

NYÍLT PÁLYÁZAT – grafikus

A Magyar Színház nyílt pályázatot hirdetve keresi állandó grafikusát, aki kialakítja a színház kiadványainak és internetes felületeinek egységes arculatát. Feladatai közé tartozik a színház nyomtatott kiadványainak tervezése, nyomdai előkészítése, molinók tervezése, online hirdetések, bannerek készítése.
Pályamunka: a 2017/2018-as évad műsorfüzetének megtervezése. Az ideális jelölt napi négy órában rendelkezésre áll, díjazását megbízási szerződéssel biztosítjuk.

A pályázatra jelentkezés feltételei:
Önéletrajz
Szakirányú végzettség
Saját technikai háttér (számítógép + jogtiszta PS és kiadványszerkesztő)
Portfólió

Read More

Vigyük a gyerekeket színházba! – Gyerekszínházi világnap: március 20.

Valahol Európában – Fotó: Zsigmond László

Ivette Hardie üzenete
Március 20. a Gyermek-, és Ifjúsági Színházi Világnap. Az öt földrész színházaiban ezen a napon az előadások előtt fölolvasott szöveg minket is a felnőttek felelősségére figyelmeztet: „Vigyük a gyerekeket színházba!”. A fiatalok színházlátogatásáról, a színházjegyek megvételéről a felnőttek döntenek. Jó, ha tudják, hogy a gyerekek egész emberré fejlődését szolgálja az élő színházzal való találkozás. A vitamindús étrenddel a gyerekek fizikai állapotát, a rendszeres színházlátogatással a fiatalok lelki egészséget szolgálja a gondos szülő és hivatására büszke nevelő.
Minden előadás egyszeri és megismételhetetlen élmény. Láthatatlanul összekapcsolja a nézőtéren ülőket és a művészeket, felszabadítja a lelket, oldja a szorongásokat, az ismeretlentől való félelmeket. A jó előadás felébreszti a beleélés, a mások iránti megértés, a kíváncsiság, a megismerés vágyának képességét, közösséget épít, egyéni képességeket fejleszt.

Read More

Nagy ember szeretőjének lenni…

Nagy sikerrel mutatta be a Magyar Színház Benkő Nóra előadásában, Varga Éva rendezésében A KARMESTER SZERETŐJE című svéd kortárs drámát. Az Amdala kritikusa írta rólunk:

“Egy Stockholmban, egy Budapesten és egy Komádiban született hölgy összefogott, hogy kertelés nélkül elmondják a nagyérdeműnek: az elismert zenész szeretője a pokoltól a mennyországig kénytelen megtapasztalni mindent a maga választotta út során.

Öt évvel ezelőtt, amikor a Napkút Kiadó Jegesmedvék címmel kortárs svéd drámákat jelentetett meg, nem sokan gondolták, hogy a hazánkban legfeljebb csak szűk szakmai körökben ismert forgatókönyv- és drámaíró, színházi- és filmrendező, az idén áprilisban még csak a 42. életévét betöltő Lisa Langseth A karmester szeretője című művéből (fordította Teplán Ágnes) ilyen nagyszerű előadás születik a Pesti Magyar Színházban.

Read More