Bemutató előadásaink a 2017/18-as évadban

NAGYSZÍNPAD

 

Buzás Mihály – Kirády Attila – Johnny K. Palmer – Paso Doble – Szente Vajk:
SUNCITY – HOLNAP TALI!-MUSICAL  ● musical
Rendező: Szente Vajk
Bemutató: 2017. november 17.

A sorozatból ismert diákok (Soma, Rozi, Lilla, Csabi, Miki és Lara) a tanévzáró után nyári kalandra indulnak a SunCity Fesztiválra. Egy tévedés miatt ugyanabban a balatoni villában kötnek ki, ahol Lilla ikertesvére és baráti köre is bulizni szeretne, akik arra készülnek, hogy dalukkal induljanak a fesztivál himnuszára kiírt pályázaton. A két csapat hamar összerúgja a port, a viszály furcsa helyzeteket teremt, új szerelmek szövődnek, rivális dalos párok állnak össze, akik szintén megméretnék magukat a pályázaton. Vicces szituációk, lélegzetelállító zenés-táncos produkciók fűszerezik a fordulatos, romantikus történetet.
A musical zenéjét A Dal című műsorba írt slágereivel évek óta sikert arató Johnny K. Palmer szerezte. A darab rendezője és a dalszövegek szerzője Szente Vajk.


Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM ● dráma
Rendező: Eperjes Károly Kossuth– és Jászai Mari-díjas
Bemutató: 2018. február 16.

Ezt a klasszikus remekművet, a világszínpad egyik legnagyobb hatású drámáját gyakran nevezik a német Rómeó és Júliának. És valóban: Ferdinánd és Lujza története némileg emlékeztet Shakespeare tragédiájára. A herceg nagyhatalmú miniszterének fia egy szép polgárlányba szeret bele, ám a fiatalok szülei nem nézik jó szemmel ezt a kapcsolatot. Sőt, a kényszerűen titkolt, tiltott szerelmet a legaljasabb cselszövésekkel próbálják ellehetetleníteni az udvar csak saját érdekeiket néző intrikusai. A fiatalok éteri szerelmét a lelketlen hatalmi harc felhője árnyékolja be – s hőseink megállíthatatlanul rohannak a tragédia felé. Schiller szomorújátéka a 18. század végén játszódik, ám – mint minden halhatatlan műalkotás – dermesztően érvényes ma is.


William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA ● tragédia
Rendező: Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas
Bemutató: 2018. március 24.

Egy színdarab, amelynek nem kell ajánló! A drámatörténet talán leghíresebb darabja, a szerelem és a szabadság csodálatos és tragikus kiáltványa az emberi lélek legjobb – és legravaszabb! – ismerőjétől. Két család nemzedékeken átívelő viszályát csak a fiatal szerelmesek, Rómeó és Júlia sorsának szomorú beteljesülése oldhatja fel.
A Rómeó és Júlia a világirodalom és kultúrtörténet 8-10 legfontosabb mítoszának egyike. A színdarab csillogása pedig mit sem halványult az évszázadok során, hősei a mi 21. századi hőseink is!


KAMARASZÍNPAD

 

Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK  ● vígjáték
Rendező: Tallós Rita
Bemutató: 2017. szeptember 29.

Lassan csordogálnak a tipikus angol nőegylet tagjainak mindennapjai: mindig ugyanazok a dögunalmas előadások a lekvárbefőzés vagy a horgolás technikáiról, mindig ugyanazok a bénán sikerült jótékonysági vásárok, és persze mindig ugyanazok az egyleten belüli intrikák és csipkelődések. Csakhogy egy nap elveszítik egyik taguk férjét, és a közös gyász teljesen megváltoztatja az életüket – elhatározzák, hogy jótékonysági naptárat készítenek. De ezúttal nem a környék híres hídjai vagy tájképei szerepelnek majd a fotókon, hanem ők maguk; hétköznapi, középkorú angol nők, anyák, feleségek – mégpedig meztelenül!
Az igaz történet alapján készült mű mozifilmként már nagy sikert aratott a csodálatos Helen Mirrennel a főszerepben. Magyarországon először a Pesti Magyar Színház tűzi műsorára ezt a páratlanul szép, humánus, a nőket végre igazán komolyan vevő – ugyanakkor hihetetlenül szórakoztató – darabot, parádés szereposztásban!


VASFÜGGÖNY MÖGÖTTI JÁTÉKTÉR

 

Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE ● tragikomédia
Rendező: Horváth Illés
Bemutató: 2018. április 20.

Shakespeare-i tragikomédia piszkos kis magyar környezetben és szereplőkkel. Ám annak ellenére, hogy a Balta a fejbe egy, a kortárs magyar valóságba átemelt III. Richárd-parafrázis, Lőrinczy Attila Richárdjának kevés köze van a Shakespeare-műből ismert, nagy formátumú gazemberhez. A mi főszereplőnk, Ricsi nagystílű intrikus helyett kisszerű, az eseményekkel sodródó, szerencsétlen figura. Egy vesztes. Egy lúzer. És nem az angol királyi udvarból, hanem valamelyik pesti külvárosból, piti vállalkozók, örömlányok és egy borzasztóan terhelt család mellől. Csak egy dolog közös a két Richárdban: mindketten elhatározták, hogy gazemberek lesznek…
Tarantino és Guy Richie találkozása az Avoni Hattyúval Magyarországon!


SINKOVITS IMRE SZÍNPAD

 

Topolcsányi Laura: TIBIKÉM! NEKED MINDEN VÉGSZÓ? ● színházi körbe-gurba zenével
Rendező: Gaál Ildikó
Bemutató: 2017. december 1.

Kacagtató színházi játék egy színészpárosról, akik, miközben folyamatosan húzzák-cikizik-savazzák egymást, bevezetnek minket a színház műhely- és kulisszatitkaiba. A szemünk előtt tárulnak fel egy egzotikusnak tűnő, különös világ mindennapjai, pompás zenével és csavaros poénokkal.


Eugéne Ionescu: SZÉKEK ● abszurd dráma
Rendező: Szabó K. István
Bemutató: 2018. április 27.

Ionesco egyfelvonásosai közül A székek a legkiforrottabb. Tömörségében, egyszerűségében sokatmondó, hallatlanul szuggesztív kis remekmű. Egy tenger övezte kis sziget tornyában él egy nagyon öreg házaspár. A férfi az élete végső igazságát szeretné a világgal közölni, azt a nagy felfedezést, amelynek birtokában, úgy véli, az emberiség megválthatná önmagát. A két szerethető, bogaras öreg hívására a jelentős emberek a világ minden tájáról eljönnek a szigetre. Az érkező vendégek azonban maguk láthatatlanok, csak a színpad telik meg székekkel, amelyeket a házaspár hoz be, hogy leültessék a meghívottakat…
A kommunikáció nehézségeit vagy lehetetlenségét példázó parabola egyszerre megnevettet, megráz, elmélkedésre késztet.


SOPRONI PETŐFI SZÍNHÁZ

 

A Soproni Petőfi Színház és a Pesti Magyar Színház közös produkciójának bemutató előadása a Soproni Petőfi Színházban

Eisemann Mihály-Zágon István-Nóti Károly: HIPPOLYT, A LAKÁJ ● zenés vígjáték
Rendező: Eperjes Károly Kossuth– és Jászai Mari-díjas
Bemutató: 2017. október 7.

Hippolyt a gazdag, de meglehetősen egyszerű Schneider-család új lakája. Némi eleganciát szeretne becsempészni Schneiderék életébe, de ezzel teljesen fel is forgatja a família mindennapjait. Nagy András, Schneider úr titkára szerelmes Terkába, a ház kisasszonyába, akit viszont – érdekből – a politikai befolyást ígérő Makács úrnak szánnak. A szerelmi bonyodalmakat Hippolyt is segít kibogozni, ám eközben a családtagok egyéb rejtett titkai is felszínre törnek.
A Soproni Petőfi Színházzal közös produkcióban mutatjuk be ezt a bravúros vígjátékot, ami életkortól függetlenül mindenkit lebilincsel humorával, szellemes karaktereivel és csattanós fordulataival! A népszerű történetből készült film volt az első magyar hangosfilm a zseniális Kabos Gyulával és Csortos Gyulával a főszerepben.
Szórakoztató figurák és helyzetek, váratlan fordulatok és pofára esések – s mindez olyan zenével, amelynek minden dala sláger!