Szatmári Attila 25!

Szatmári Attila 25!

Szatmári Attila 25. színészi jubileumát ünnepli. Írásunk ebből az alkalomból köszönti őt.

1991-ben bement a Nemzeti Színházba, és mint az egyszeri munkácsi ember, egyszer csak egy másik színházban találta magát, bár ki sem mozdult az utcából, amely közben Szövetségből Rejtő Jenőre magyarosodott. Így, ha az iskolaéveket is beleszámoljuk, az a 25 év több is, hiszen már 21 évesen legalább három különböző szerepben mutatkozhatott meg a figyelmes szemű nézőnek. Ezeknek a szerepeknek már nevük is volt, Flótás, Első gazda, Alessandro Farnese, ilyenek.

A Nemzeti Színiakadémia növendéke volt. Kézdy Györgytől megtanulhatta a mindenekfölötti és néha haragvó elhivatottságot, Nagy Zoltántól a cinikusan humoros színházi létet, Trokán Pétertől pedig az örökkön tartó színpadi sármot. Jó tanárai voltak, mert Szatmári Attila 25 éve bizonyítja, hogy mindezen tudások birtokában szolgálja ki a színházat, nevezzék ezt az épültet fölötte bárhogyan.

Színpadi szerepeinek se vége, se hossza. Fel-alá járt a színházi szamárlétrán aszerint, hogy az a létrára penderülők éppen visszakönyökölték vagy véletlenül előre engedték. Az érkező rendezők azonnal látták, hogy jól járnak vele. Gyönyörűen beszél, a hangját az utolsó sorok után, a világosítókon túl is hallani és bármit megcsinál azonnal, táncolni-dalolni se szégyell és ráadásul nézni is jó. Színét és visszáját is tudja már a mesterségnek.

Aztán maradtak ennyiben.

A megbízható, pontos, színészi munkaerő, aki időben teljesít, körültekintően jellemez, nem cukroz, nem tolakszik, éppen csak minden hozzáad egy csipetnyi szívet, apró színészi szomorúságot, éppen csak a miheztartás végett, dehogy is akarna ő ezzel bárkit is zavarni.

Szatmári Attila évek óta beszédtanára a Színiakadémiának, de elmondhatja magáról, hogy most, a 25. színészi jubileuma évében még mindig diák. A Színművészeti Egyetemen járja a drámainstruktori szakot azért a diplomájáért, amit egyébként a 25, színpadon eltöltött évéért akár kiküldhetnének neki postán is.

Ha a 25 évet firtatnánk, Szatmári Attila azt mondaná, öröm és gyávaság. Az öröm érthető. A gyávaság is, ha belegondolunk abba, amit a kollégák mesélnek róla, hogy fotografikus memóriája van és a világon minden beleragad a fejébe. Lehetett volna belőle minden, de ő éppen színész akart lenni, kicsivel több, mint 25 évvel ezelőtt.

Akkor legalább legyen még legalább 25 éve öröme benne, az sem baj, ha kicsit több!

(serzsi)

Fotó: Semsei Eszter, Juhász Éva, Kozma János