KÖZLEMÉNY

KÖZLEMÉNY

Tisztelt Közönségünk!

 

A 2023. március 18-i Oliver! című előadásunk első felvonása alatt sajnálatos módon baleset történt.

A balesetben a címszerepet játszó Farkas Olivér megsérült. Az előadást haladéktalanul félbeszakítottuk, gyermekszereplőnk azonnali orvosi ellátásban részesült. Az elsődleges vizsgálat külsérelmi nyomokat, sérüléseket nem diagnosztizált, Olivér az orvosi stábbal tisztán kommunikált. A sérültet – az előírásoknak, valamint a színház protokolljának megfelelően – a mentők további orvosi vizsgálatra szállították.

A baleset körülményeinek vizsgálatát azonnali hatállyal elrendeltem, melynek lefolytatását kollégáim haladéktalanul megkezdték, annak lezárultát követően tájékoztatást adunk.

Az előadást – érvényes jeggyel rendelkező nézőink számára – egy későbbi időpontban megtartjuk, melyre a 2023. március 18. 19 órára megváltott jegyek automatikusan érvényesek. A pótlás időpontjáról online felületeinken, és a nézők által megadott elérhetőségeken, a Szervezési Osztály kollégái a jövő hét folyamán adnak tájékoztatást.

A 2023. március 19. 15 órai Oliver! című előadás megtartásáról a színház felületein vasárnap 11 óráig információt adunk.

Az orvosi vizsgálatok megtörténte után a színház gyermekszínészünk állapotáról további tájékoztatást nyújt.

Megértésüket és türelmüket hálásan köszönöm!

Dr. Zalán János

igazgató


FRISS INFORMÁCIÓ (Frissítve: 2023. március 19. 01:26 )

Kedves Közönségünk!

Színházunk igazgatója az imént tájékoztatott bennünket, hogy a 2023. március 18-i Oliver! című előadásunk első felvonása alatt balesetben megsérült címszereplőnk, Farkas Olivér átesett egy komoly orvosi vizsgálaton, melynek során nem diagnosztizáltak nála traumatikus sérülést, már éppen hazafelé tart vidéki otthona felé.

Hamarosan újra körünkben köszönthetjük Olivért!

Egyúttal tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2023. március 19. 15 órára meghirdetett Oliver! című előadásunkat megtartjuk!

A baleset körülményeit a történtek után azonnal kivizsgáltuk, a biztonsági intézkedéseket megtettük.

Hálásan köszönjük a támogatásukat! Várjuk Önöket nagy szeretettel!

Ami még érdekelheti

Kalóz kalandok gyerekeknek a Magyar Színházban

Elképesztő sikerrel zárult A kincses sziget tematikus hétvége a Magyar Színházban. Több mint ezren tekintették meg a darabot a hétvége folyamán, több száz kis kalózt avattunk Silver kapitány bandájába. Horgonyt...

Bővebben

BUDAPESTI SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA

2024. március 23-án (szombaton) öt év szünet után ismét sor kerül a Budapesti Színházak Éjszakája programsorozatra, melyen a Pesti Magyar Színház is részt vesz. A regisztráció elindult, igazán izgalmas programokkal...

Bővebben

Ezeregy éjszaka interjúsorozat – Alida és Jázmin szerepében Molnár Janka

2023. november 3-5. között mutatta be a Pesti Magyar Színház Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István EZEREGY ÉJSZAKA című worldmusicaljét, amely kőszínházban elsőként a Hevesi Sándor téri teátrumban...

Bővebben