landing

PIN:okkio – kínai felirattal

                                      险开始了vagyis kezdődik a kalandok sora!

 

Európában legelsőként hazánkban, a Pesti Magyar Színházban lesz kínai feliratozással megtekinthető színházi előadás. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a Magyarországon élő kínai családok bekapcsolódhassanak a magyar kulturális életbe és színvonalas színházi előadások nézői lehessenek.

A Magyar-Kínai Kulturális Egyesület sajtótájékoztatót tartott  a közeledő Kínai Holdújév kapcsán. A “Gyönyörű Kína – Boldog Tavaszünnep” – programsorozat szervezéséhez még tavaly csatlakozott a Pesti Magyar Színház, ezért ezen a sajtótájékoztatón Pál Tibor, a színház produkciós igazgatója bővebb tájékoztatást adott a kínai és hazai média képviselőinek a 2020. január 18-án kínai felirattal látható, Európában egyedülálló színházi előadásunkról. 

Színházunk elkészíttette  Carlo Collodi, Pinokkió című, világhírű klasszikusa színházi adaptációjának kínai fordítását, amellyel az előadás folyamán a színpadi játék szövege végig követhető lesz a kivetítőkön keresztül.  Az esemény valóban egyedülálló Európában, ezért a színház ennek egy külön díszelőadást is szentel.

Kínai partnereink, a CINEMA Magyar-Kínai Művészeti és Kulturális Egyesület és a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület képviselői nagy örömmel vették a nyitást közösségeik felé, és a 2020-as Kínai Holdújév ünnepkörének egyik eseményévé emelték a Pesti Magyar Színház előadását. A díszelőadás napján szerencsét hozó, művészeti kínai csomók díszítik majd a színházi tereket. Februárban további két PIN:OKKIO előadáson izgulhatnak együtt a kínai családok, vagy épp a kínai kultúrát, nyelvet tanulók  a robotfiú történetén, aki kalandjai során a Távol-Kelet modern világában is szerez életre szóló tapasztalatokat.

Várunk minden érdeklődőt és 祝你好运 – vagyis sok szerencsét!

Amiről még nem meséltem – 29. este

2019. december 16-én, 18:00-kor Elbert Gábor vendége Lőrincz Viktor és Lőrincz Tamás lesz, a 2019-es birkózó világbajnokság hősei.

Mindenkit szeretettel várunk!

Jegyek a szokásos helyeken vagy online kaphatók. 

Fagyi – színházpedagógiai foglalkozás

Miro Gavran: FAGYI – nyolc szelet élet
Rendező: Perényi Balázs

A helyszín egy cukrászda. Nyolc jelenetben, nyolc életkorban és nyolc élethelyzetben látjuk anyát és lányát újabb és egyre komolyabb döntések pillanatában. Iskola, gyereknevelés, újra házasodás, költözés, vásárlás és férfiak, akik néha megédesítik, néha megkeserítik az életet. Mindenki számára ismerős helyzetek nyolc cukrászdai pillanatba sűrítve.

Foglalkozásról:

Anyám normális? Miért kezel úgy, mintha kisgyerek lennék?
A másik oldalról: Normális a lányom? Miért viselkedik úgy velem, mintha az anyám lenne?
Megválaszolatlan, talán el sem hangzó kérdések. Ellentétek, feszültségek egy közösen kialakított, szoros kapcsolatban. Mi pedig eldönthetjük, hová álljunk, kivel azonosuljunk. Szülővel? Gyerekkel?

Ajánlott kor:
8. évfolyamtól (14 éves kortól, színházpedagógiai gyakorlattal nem rendelkező csoportnak is)

Színházpedagógiai programunkról bővebben itt olvashat.

A kincses sziget színházpedagógiai foglalkozás

Dennis Martin: A KINCSES SZIGET
Robert Louis Stevenson azonos című regénye és élete nyomán
Rendező: Halasi Dániel

Robert Louis Stevenson regénye a XVIII. században, Jim Hawkins és anyja fogadójában kezdődik. Egy nap megszáll náluk egy kapitány, bizonyos Billy Bones, aki halála előtt, Jimre bíz egy csomagot, benne egy térképpel, ami elrejtett kincshez vezet. A fiú elhatározza, hogy megkeresi, ezért hajóra száll, és kalózok, banditák között mesés, veszélyes és izgalmas kalandokba keveredik, míg végül megtalálja, amit keres. Már csak az a kérdés, kié lesz a hőn áhított kincs…

Foglalkozásról:

Matróznak jobb lenni, vagy kalóznak? Betartani a törvényt vagy áthágni azt? Az egyik oldalon mesés kincsek várnak, kalanddal teli élet, kötelezettségek nélkül, míg a másikon… a töredéke sem garantált. Mi a szabadság ára, és kinek kell megfizetni?Hová érdemes tartozni hát? Egyáltalán, van-e lehetőség választani?

Ajánlott kor:
4. évfolyamtól (10 éves kortól, színházpedagógiai gyakorlattal nem rendelkező csoportnak is)

Színházpedagógiai programunkról bővebben itt olvashat.

A halhatatlanság országa színházpedagógiai foglalkozás

FABÓK MANCSI BÁBSZÍNHÁZA bemutatja:
A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA

Rendező: Fabók Mariann

Gazdag népmesekincsünk mindegyike szimbolikusan az emberi Élet valós céljait, küzdelmes feladatait és az odáig vezető út nehézségeit tárja elénk. A bábelőadás főhősét az emberiség örök misztériuma hajtja: létezik-e az örökélet, a Halhatatlanság Országa? Királyfink hosszú útja során csodatevők segítségével célba ér, sokáig mégsem tudja élvezni az időtlenséget, erős honvágya miatt visszatér meglátogatni apját, anyját. Ám míg ő Halhatatlanság országában néhány napot töltött, addig a Földön több ezer esztendő szaladt el. Ezért szüleit sem találhatja meg, s az elárvult királyfira rátalál az öreg Halál. Végül a Halhatatlanság országának királynője és a Halál küzd meg egymással a királyfiért…

Foglalkozásról:

Mindenkinek meg kell halnia?! Valahol biztosan van olyan hely, ahol az elmúlás ismeretlen…
De mi lesz a többiekkel, ha oda csak egyedül mehetünk? Ha ráeszmélünk: voltak, de már nincsenek?
Varázslatos játék az elmúlásról, a hiány feldolgozásának lehetőségeiről.

Ajánlott kor:
1. évfolyamtól (6 éves kortól, színházpedagógiai gyakorlattal nem rendelkező csoportnak is)

Színházpedagógiai programunkról bővebben itt olvashat.

Pacsirta színházpedagógiai foglalkozás

Kosztolányi Dezső: PACSIRTA
Rendező: Paczolay Béla

Vajkay Ákosnak és feleségének élete arra korlátozódik, hogy szerencsétlen sorsú lányukat, Pacsirtát megóvják a társadalom elutasításától, amit pusztán külsejével érdemelt ki. Egy nap Pacsirta elutazik és a házaspár felhőtlenül jól érzi magát nélküle, de mikor a lány hazajön, az élet visszaáll a régi kerékvágásba, sőt talán nehezebbé is válik, hiszen elevenen él bennük a tapasztalat, milyen lenne a lányuk nélkül.

Foglalkozásról:

Zsákutcák, melyekből nem tudunk kifarolni. Vagy csak nem akarunk? Felelősség – teher, főleg, ha már csak önáltatásnak tűnik. Választhatok-e másik életet?
De akkor mi lesz a jelenlegivel? Mi lesz velem, velünk…?

Ajánlott kor:
8. évfolyamtól (14 éves kortól, színházpedagógiai gyakorlattal nem rendelkező csoportnak is)

Színházpedagógiai programunkról bővebben itt olvashat.

Tom Sawyer kalandjai színházpedagógiai foglalkozás

TOM SAWYER KALANDJAI, ahogy Becky Thatcher elmeséli
Mark Twain regényét Koroknay István fordítása alapján színpadra alkalmazta:
Závory Andrea és Horváth János Antal
Rendező: Varga Éva

Romantikus, lányregényes, szerelmes történet, ahogyan azt egy nagymama elmeséli egy csodálatos bábművész-színész közreműködésével. A nagymama Závory Andrea, a bábszínész – clown Ruszina Szabolcs akinek a közelében életre kelnek a tárgyak.
Aki egyszer is olvasta soha nem felejti el Tom Sawyert. A cuki, nagyszájú, kedves svihákot mindenki a szívébe zárja. Különösen Becky Thatcher. Aki kislányként ott áll kitartóan Tom mellett, de az olvasói emlékezet mégis a feledésbe szitálja őt. Holott Becky Thatcher mindent elsöprően van.
Életben tartja őt az első piroslófülű leányszerelem, ami Tom Sawyerhez köti. Az emberek hálátlanok, megfeledkeznek mindenről, de az első szerelmükre örökké emlékeznek. Az első titkos álmokra, az első érintésre, a véletlen kézfogásokra.
Becky Thatcher nagymamakorba érve idézi fel azokat a napokat, amelyek aztán meghatározóak lettek egész életében. Megbékélt a múlttal, megbocsátotta a bántásokat, kisimogatta a gyűrődéseket az emlékein és megértően néz végig a saját életén, amelyet azok a napok tették ünneppé és persze bánattá is, amikor Tom mellett lehetett. Becky élete titkát osztja meg a közönséggel.

Foglalkozásról:

Szerelem… Óvodától az életünk alkonyáig. Melyik volt az igazi? A legnagyobb, legerősebb? A legelső talán? Ha volt ilyen, azt nem feledjük. Becky Tacher ekként emlékszik Tom Sawyer-re…

Ajánlott kor:
3. évfolyamtól (8 éves kortól, színházpedagógiai gyakorlattal nem rendelkező csoportnak is)

Színházpedagógiai programunkról bővebben itt olvashat.

Holnapelőtt színházpedagógiai foglalkozás

Horváth János Antal – Horváth Illés – Deres Péter: Holnapelőtt
Rendező: Horváth Illés mv.

Egy fiatal lány ébred fel egy szobában, amiben sosem járt korábban. A füle zúg, teste remeg, ruhája átizzadt. Hirtelen valami megérinti a vállát. Sikítva fordul meg, hogy egy ismerős szempárral találja magát szemben. De itt az ismerősből idegen lesz, az idegenből ismerős; senki nem az, akinek látszik és nem lehet tudni, hogy biztonságosabb: szabadon vagy bezárva.
A Holnapelőtt új magyar darab, amely az Európai Színházi Konvenció (European Theatre Convention) Ifjú Európa III. elnevezésű projektjének keretein belül jön létre. Színházunk két külföldi partnerszínházzal, a Karlsruhei Városi Színház, illetve Pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházzal együtt hozza létre az előadást; így a projekt végén három olyan színmű születik, amelynek témája közös, világa viszont sajátos.

Foglalkozásról:

Börtön. Rabság. Önkéntes száműzetés. Manipuláció és hazugság, ami biztonságot, kényelmet ad. Mit meg nem teszünk, hogy komfortzónában érezzük magunkat!
Apokaliptikus bújócska… de mi van akkor, ha nincs búvóhely vagy az összes foglalt? Hőseink össze vannak zárva egy jelképes térben, és nemigen tudnak elrejtőzni egymás elől. Nincsenek titkok, mert mindent megosztunk magunkról. Tudatjuk a világgal, mit reggelizünk, eppen hol vagyunk és mit teszünk, hozzászólunk, megosztunk… avagy celtáblákat rajzolunk magunkra. És bizony lesznek, akik kihasználják ezt, hisz minél többet árulunk el magunkról, annál nehezebb elrejtőzni. Mert hogyan is lehet úgy bújócskázni, hogy közben mindenki azt üvölti “vegyél már észre, itt vagyok!”
De vajon tényleg azt az életet éljük, amit igazán szeretnénk?
Játék a mellőzöttségről, a periférián élésről.

Ajánlott kor:
9. évfolyamtól (15 éves kortól, színházpedagógiai gyakorlattal nem rendelkező csoportnak is)

Színházpedagógiai programunkról bővebben itt olvashat.

PIN:OKKIO színházpedagógiai foglalkozás

Deres Péter – Vidovszky György: PIN:OKKIO
Rendező: Vidovszky György

Ha Carlo Collodi a XXI. században írta volna meg Pinokkió történetét, akkor valószínűleg a kisfiú nem fabábu lenne, hanem egy kis robot.
Geppetto magánya enyhítésére hozza létre a szerkezetet, természetesen korántsem gondolva arra, hogy az majd életre kel. Egy éjjel megtörténik a csoda: a tökéletlen berendezés “felébred”, és elindul a kalandok sora. Tévés tehetségkutatón, játéktermen és gyerekkereskedőkön keresztül vezetnek a bonyodalmak, míg végül a történet boldog véget ér.

Foglalkozásról:

Mi tesz minket emberré? Hogy mozgunk és lélegzünk? Hogy gondolkodunk és érzünk? Aztán egyszercsak megteremtjük saját képmásunkra a “gépet”, hogy levegye a vállunkról a munka terhét, hogy szórakoztasson minket, vagy hogy ne legyünk annyira egyedül.
De mi történik, ha egy reggel arra ébredünk, hogy a ”gép” többre vágyik?
Egy régi történet – mely talán sosem volt ennyire aktuális – az élettelen anyag öntudatra ébredéséről, a gyermeki lélekről és a szülővé válás nehézségeiről.

Ajánlott kor:
3. évfolyamtól (8 éves kortól, színházpedagógiai gyakorlattal nem rendelkező csoportnak is)

Színházpedagógiai programunkról bővebben itt olvashat.