Társulat

Élete és pályafutása
1986 – ban a Színművészeti Egyetemen végezett. Osztályfőnökei Székely Gábor, Zsámbéki Gábor és Major Tamás voltak. Diploma után Szolnokra szerződött. Később Nyíregyháza, majd Kecskemét következett. A Kecskeméti Katona József Színházban töltött éveket szintén meghatározónak tartja. Eztán szabadúszóként több színházban is dolgozott: Szolnok, Budapesti Kamara és Tatabányai Jászai Mari Színház, valamint több alkalmi társulás, majd Sopron következett, ahol két évadot töltött a társulat tagjaként
2008 -2022-ig a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának alapító tagja volt. Hálás, hogy részese lehettett egy új színház születésének, és hogy megtapasztalhatta a szombathelyi közönség szeretetét. 2021- ben, a Naptárlányok produkcióban –vendégként- lépett fel a Pesti Magyar Színházban először. 2022-től a Pesti Magyar Színház tagja.
Díjak:
- 2014 – Gobbi Hilda által alapított Aase Díj
- 2018 – Holdbeli csónakos-díj