Van-e élet a halál előtt?

Van-e élet a halál előtt?

Jon Fosse: Alvás című darabjának próbafolyamata tart a Magyar Színházban. A bemutató 2017. április 8, a játéktér a nagyszínpad tere, a közönség is ott kap majd helyet. A szerzőt, mint skandináv „fenegyereket” tartják számon a világ színházaiban. Öntörvényű, pontos, kicsit cinikus és világhírű. A darab egyik szerepét Hámori Ildikó próbálja.

Hámori Ildikó közvetlen partnere Dengyel Iván, kicsit távolabbi Csőre Gábor, de körülötte csupa harmincon évesek játszanak vele együtt. Van, aki harminc sincs. A rendező Lengyel Ferenc, a sajátos világú norvég Jon Fosse, a darab címe Alvás.
De nagyon is ébren van mindenki.

– Szeretem, hogy fiatalok vesznek körül, azt, hogy másképpen jár a színészi agyuk, mint nekem. Hogy bátrabbak, kreatívabbak, gyorsabbak, belemenősebbek. Szeretem azt is, amikor a rendező fejében kész van a darab világa, a rendszere. Ritka alkalom még egy ilyen hosszú pályán is, meg kell becsülni. Igyekszem is felnőni a feladathoz. rendesen megdolgoztatja az agyamat a szerep mondatai mögötti sajátos rendszer. Most már egyre többet tudok erről a nőről.

– Rögtön azt, hogy nem is él.

– Halott, de mint annyi halott, ott matat a túlélők körül. Keresi a helyét, az elmúlt élete értelmét. és az emlékét a túlélők életében.

– A nézők számára mindez követhető lesz, csak nektek a próbák adnak most különösebb rejtvényfejtést?

– Minden idősík pontosan követhető. Nekem nincs is jelen időm, de ez színészi szempontból a legteljesebb mindegy. A néző pontosan képben lesz, hogy amikor engem lát, akkor a múlt időt látja.

– Nem deprimáló egy egész próbafolyamatot egy halottal tölteni?

– Érdekes utazás és semmiképpen nem depresszáló. Inkább kíváncsian figyelem a szerepet és magamat is. Végeredményben 70 éves vagyok, és mostanra már illik jóban lennem az elmúlás gondolatával. A megbékélés és a munka hozzásegít a dolog humorához is.

– Van? lesz?

– Persze. Hiszen látjuk majd – mondjuk – a férjemhez fűződő viszonyomat is, és az bizony rejt magában némi humorforrást. Ha nem is fogják a nézők egymást csapkodni a nevetéstől. De a felismerés vagy a másikra ismerés a színházban mindig jó mulatság.

– Már csak azért is, mert a szöveg olyan, mintha láthatatlanul beülnénk egy családi nappaliba.

– Ez a szappanoperák és a tévés reality-k világa. Ezért ismerős mindenkinek. Tőmondatok, egyszerű mondatok, kétszáz szó. Éjjel-nappal Budapest, a Farm csak azért nem, mert városi a történet. Csakhogy a történet ezerszer mélyebb és súlyosabb, mint amit ez a nyelvi világ engedélyez. A színész személyisége a hozzáadott érték, és a rendező által megteremtett rendszer. Ez adja majd az előadás feszültségét és már most érzékelhető, hogy adja majd. Mintha a Macbethet adnánk elő a reality-k minimál szókincsével. Hiszen az életben is mindent elhallgatunk, és a valódi gondjaink helyett olyanokat mondunk, hogy menj le, hozz vizet, csukd be az ajtót, szia. Holott azt akarnánk mondani, hogy nem törődsz velem, nem szeretlek, unlak drágám.

– Az általad játszott figura mi mindent hallgat el?

– Azt, hogy miért nem foglalkoznak vele a gyerekei, miért nem törődnek vele, miért hagyják egyedül.

– Ez igazán napi problémája nagyon sok idősnek.

– Igen, bár én a fiatalkoromat is egy többgenerációs családi házban töltöttem el, és most is így élünk. Mi, a lányom, az unokám együtt. Dóri néha elment, visszajött, megint elment, aztán úgy döntött, hogy az a jó, ha mindannyian együtt vagyunk, és tényleg nagyon jó. Sokszor jut az eszembe éppen a próbák kapcsán, hogy a karjaimban halt meg a nagyanyám. Természetes volt az egész folyamat, hiszen a szemünk előtt történt. Sokáig jól volt, aztán egyre inkább magába fordult, elszakadt a napi gondoktól, tőlünk, és egyszerűen láttam, amint távolodik. Közben egyre kisebb lett, én segítettem neki, és egyszer csak már nem volt. Inkább felemelő volt az érzés, mint gyötrelmes. Ezért is örülök, hogy Dóriék velünk élnek. Most még nekik van szükségük ránk, de eljön az idő, amikor majd ők fognak nekünk segíteni. A színdarabban nem erről van szó.

– Ám a színdarab nem erről szól, hanem az ellenkezőjéről.

– Igen és közben azzal is el lehet játszani, hogy mi lehet a halál után. Erre is jó a színház. De akárhogyan is, az egész darab mégis arról szól, hogy mi van a halál előtt. Mi van az életünkben, miket hordunk oda, hogy aztán jól-rosszul megbirkózzunk vele. Inkább rosszul.

Magyar Színház/Sándor Erzsi