TTL – a Don Juan-katalógus hivatalos díszítője

TTL – a Don Juan-katalógus hivatalos díszítője

TTL – a Don Juan-katalógus hivatalos díszítője

TTL_fotoAmikor egy színház kamaraszínpadán egy olyan darab bemutatójára készülnek, amely története egyetlen garzonlakásban játszódik, különösen fontos a szép, vonzó enteriőr. Hasonlóképpen gondolta ezt A napló premierjére készülve Kovács Yvette Alida.
A darab díszlettervezője az ízléses és praktikus legénylakás berendezéséhez – amely még egy bájos női szemmel is vonzónak tekinthető – a TTL áruházat választotta.

A szakáruház-lánc 1992-ben kezdte működését Magyarországon a németországi anyavállalat nemzetközi terjeszkedésének első láncszemeként. Ma már országszerte 5 áruházzal – összesen több mint 6.000 m2-en – tudják vásárlóik igényeit kielégíteni a lakásfelújításban, akár teljesen új lakásbelső, de úgy tűnik, hogy még színházi díszletek, berendezések kialakításában is.​

Köszönjük a TTL-nek, hogy a díszletek beszerzésénél és készítésénél partnerünk volt.

Ami még érdekelheti

A NAGY MAGYAR KULTÚRA NAPI KVÍZ

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag...

Bővebben

Színházunk 2023. január 5. és február 28. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2023. január eleji nemvárt kazánházi karbantartás okozta kényszerszünetünk minden igyekezetünk ellenére a vártnál tovább elhúzódik. Így színházunk 2023. január 5. és február...

Bővebben

Színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk! Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy nemvárt kazánházi karbantartás miatt színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart. A műszaki hibák a decemberi előadásaink zökkenőmentes megtartását nem veszélyeztetik, ugyanis...

Bővebben