Takarásban – bevezető

Takarásban – bevezető

Beszélgetéssorozat a Magyar Színház színészeivel

A “takarásban” színházi szakszó, a színpadnak azt a részét jelöli, amely a nézőtérről nem látszik. Itt vannak a színészek, mielőtt az előadás részeseként kilépnek a fénybe. A TAKARÁSBAN Ágoston Péter interjúsorozata színészkollégáival a Magyar Színházban.

„Harmadik évadomat kezdem a Magyar Színházban – mondja Ágoston Péter. – Az elmúlt időszakban a kollégáimmal folytatott beszélgetéseim alatt gyakran jutott eszembe, hogy amit hallok, azt sokaknak kéne hallania.
Nagy rajongója vagyok a színészekkel készült beszélgetéseknek és itt olyan „alapanyaggal” kerültem szembe, hogy szinte az ideszerződésemkor megálmodtam ezt a sorozatot. Volt, aki vállalta, volt, aki nem. 2016 márciusában a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő osztályának segítségével le is forgattuk.
Ebben a huszonegy darab 45-50 perces részben tizennyolc kollégámat kérdeztem örömükről, bánatukról, gondolataikról, szakmai- és személyes életútjukról. Beszéltünk a főiskoláról, a színházi rendszerről, családi hátterekről, a színészoktatásról, nőkről-férfiakról, a határon túli származásról, és még sorolhatnám. Különös hangsúlyt fektettem az általuk megélt színháztörténeti eseményekre. Ilyen például a Blaha Lujza téri épület felrobbantása, vagy a 70-es évek vége-80-as évek eleje, amikor Szolnokról és Kaposvárról a Nemzetibe érkezett Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, egészen a Katona megalakulásáig. Több generáció mesél az ezredforduló időszakáról, amikor az épületről „levették a cégért”. Az egyik aranydiplomás beszélgetőpartnerem például elmesélte az általa megélt összes igazgatói ciklust a 60-as évektől kezdve, ahogy ő látta. Azt gondolom, hogy igazán sokat mondó, tanulságos, mély és őszinte beszélgetéseket fognak látni.”

2016. október 13-tól csütörtökönként a Magyar Színház honlapján (www.pestimagyarszinhaz.hu) és facebook oldalán. A beszélgetéseket abban a sorrendben láthatják, ahogyan a forgatás során készültek.

Beszélgetőtársak: Benkő Nóra, Soltész Bözse, Szűcs Sándor, Gáspár Kata, Pavletits Béla, Fillár István, Gémes Antos, Takács Géza, Simon András, Ruttkai Laura, Jegercsik Csaba, Tóth Sándor, Szatmári Attila, Tóth Éva, Dániel Vali, Bede Fazekas Szabolcs, Rancsó Dezső, Tahi József.

Ami még érdekelheti

Ilyen volt a Színházak Éjszakája a Magyar Színházban – videó

A Magyar Színház hat helyszínen, több mint 20 izgalmas és érdekes programmal várta látogatóit kora reggeltől, egészen éjszakába nyúlóan.

Bővebben

Kalóz kalandok gyerekeknek a Magyar Színházban

Elképesztő sikerrel zárult A kincses sziget tematikus hétvége a Magyar Színházban. Több mint ezren tekintették meg a darabot a hétvége folyamán, több száz kis kalózt avattunk Silver kapitány bandájába. Horgonyt...

Bővebben

Ezeregy éjszaka interjúsorozat – Alida és Jázmin szerepében Molnár Janka

2023. november 3-5. között mutatta be a Pesti Magyar Színház Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István EZEREGY ÉJSZAKA című worldmusicaljét, amely kőszínházban elsőként a Hevesi Sándor téri teátrumban...

Bővebben