Szerzői színház és MAO koncert a Magyar Színházban

Szerzői színház és MAO koncert a Magyar Színházban

Nevezzük szerzői színházak. Szerzői film az, amikor a forgatókönyv írója és a rendezője egy személy. A Magyar Színházban ilyen szerző színházra készül Lengyel Ferenc, aki íróként is jegyzi az Ópiumkeringőt és rendezőként is.

A próbafolyamat közepén Pataki Szilvia még próbaruhában, smink és egyéb fodrászolás nélkül keresi önmagában és a szövegben azt a nagyon is hús-vér-élő valakit, akit valaha Karády Katalinnak hívtak és egy kicsit mindenki ismeri.
Az előadásban az egykori filmdíva kivetítőn is megjelenik, majd Pataki Szilvia arcában. Hiszen ha valaki a celluloidon élte az életét, arról érvényesen lehet beszélni kamera által intim közelikben.
Lengyel Ferenc és Pataki Szilvia a darabban a kiszolgáltatottság, a fájdalom, a szerelem, a bizalom belső útjait járják és mutatják meg.
Ópiumkeringőznek.
Közben szól a jazz, a zene, a Karády slágerek, amelyek így a Modern Art Orchestra átiratával és közreműködésével valódi partneri kapcsolatot sejtetnek, bár még csak a próbák folynak.

Bányász Árpád videója a próbáról.

Ópiumkeringő a Magyar Színházban – bemutató február 15.
 

Ami még érdekelheti

185 éve a kultúráért! – Adója 1%-ával

A Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház 185 éve áll a kultúra szolgálatában. Célunk olyan művészetkedvelő – és értő fiatalok oktatása, kinevelése, akik a jövőben szféránk aktív...

Bővebben

ELMARAD – A MUZSIKA HANGJA

Tisztelt Nézőink! A muzsika hangja című 2023. május 13-i 19 órára meghirdetett előadása technikai okok miatt ELMARAD! A jegyek becserélhetők a májusi előadásokra a jegyértékesítő pontjainkon, vagy visszaválthatóak 2023. május...

Bővebben

FIGYELEM! FORGALMI KORLÁTOZÁS

Tisztelt Közönségünk!  Magyarországra érkezik április 28-30. között Ferenc pápa, a látogatás miatt pedig napokig tartó lezárások, forgalmirend-változások és forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a Pápalátogatás és...

Bővebben