Szabó K. István: „Mindennél fontosabb indulatmentesen, tiszta fejjel felmérni egyéni és közösségi állapotunkat, szabadságunk minőségét”

Szabó K. István: „Mindennél fontosabb indulatmentesen, tiszta fejjel felmérni egyéni és közösségi állapotunkat, szabadságunk minőségét”

Forrás: facebook/Szabó K. István

A Magyar Színház 2017. január 10-én mutatta be Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című előadását. A darab az 1956 utáni megtorlások idején játszódik, és a szerző személyes, családi történetén alapul.
Az előadás rendezőjét, Szabó K. Istvánt kérdeztük darabválasztásról és személyes emlékekről.

A Wikipédia elég szűkszavúan ír rólad, leginkább az látszik belőle, hogy rengeteget dolgozol. Romániában és szűkebb hazádban, Erdélyben, de ugyanúgy Magyarországon, Németországban és az Egyesült Államokban is rendeztél. Milyen elvek mentén vállalsz el egy feladatot?

Szívesen vagyok új helyen, új emberekkel, inspirál a sokszínűség, feltölt a kreatív emberek társasága. E közel két évtizednyi pályán számos színházban dolgoztam magyar, román, német, angol, jiddis nyelvközegben, azt hiszem mindenhol megérintett valami, amiért, úgy érzem, megérte ott lenni. Van úgy, hogy erősen zakatol bennem egy téma, jó ideig nem hagy nyugodni, azt követem, keresem hozzá a megfelelő drámai anyagot, helyszínt és alkotótársakat. De az is megtörtént, hogy szembejött velem a feladat, megszólított, s már mentem is. Élvezem a kihívásokat, próbálom elkerülni a rutint, a járt utnál jobban izgat a még számomra feltáratlan ösvény. Persze, ez nem ennyire egyszerű, szabadúszó művész vagyok, és ennek számos buktatója van, így, ami az elveket illeti, igyekszem egyeztetni belső igényeimet, érték és érvrendszeremet, az engem megszólító lehetőségekkel.

Fotó: Kozma János

A Magyar Színházban Visky András: Júlia című darabját rendezed, amelynek alcíme Párbeszéd a szerelemről, mégis egyetlen hangon szólal meg, Ráckevei Anna előadásában. Ez a darab hogyan került a látóteredbe? Te választottad, vagy felkértek rá?

Egy 56-os téma feldolgozására kértek fel. Forrás anyagok és feldolgozások között kutakodva, arra kellett rájönnöm, hogy még ha történelmi ismereteim vannak is róla, a magyar forradalom történései mégis távolinak tűnnek. Lélekben megvan, de környezetidegen. S akkor szűkebb otthonomra korlátoztam a keresést. Döbbenetes adatok; 1962 decemberéig, Romániában 24 249 személyt börtönöztek be, magyarokat, románokat, németeket. A Magyar Forradalom iránt kinyilvánított rokonszenv, a rádióhírek hallgatása, vagy az ártatlan  részvétnyilvánítás, az áldozatok előtti tisztelgés, meghurcoltatásokat, hosszú börtönéveket, halálos ítéleteket, kivégzéseket eredményeztek. Visky András önéletrajzi ihletésű műve családja tragikus meghurcoltatásának érzékeny krónikája. A magyar kortárs drámairodalom egyik gyöngyszeme a Júlia, és úgy éreztem, hogy én ezen a történeten keresztül tudok leginkább közel kerülni 56-hoz.

Hogyan mutatnád be a darabot olyan érdeklődőknek, akik nem ismerik?

Említettem, hogy a Júlia a szerző családtörténetéből merít. Édesapja, Magyarországon tanult református lelkész a második világháború után, feleségével Erdélybe települ át, szolgálni. Szokatlan választás, amikor mindenki nyugat felé tart, ő kelet felé indul, mert „Isten is arra ment” (a drámában a magyarázat). Az 56-os magyarországi események jó ürügyet szolgáltatnak a szomszédos, de ugyanazon elvi alapon működő államhatalomnak, hogy leszámoljon a kényelmetlen ige-hordozókkal, mindazokkal akik a szabadság nyelvén szólnak. 1958-ban 22 év börtönbüntetésre ítélik, feleségét, hét gyermekével együtt, akik közül a legnagyobb tizenegy, a legkisebb alig egy éves, kitelepítik a Duna-delta gulágjába. A monodráma ennek a kilátástalan helyzetnek a belső megnyilvánulása. Meditatív, önmarcangoló párbeszéd. Lét és nemlét között egyensúlyozó, Istent kísértő, embert próbáló, a szabadság dimenzióit megérteni vágyó törékeny asszony imája ez a ritka nyelvi szépségű műalkotás. Elégia-szerű alaphangvétele bravúrosan ellenpontozott a diktatúra természetét érzékeltető, láttató, keserű, de könnyed humorral, ezáltal a politikai monstrum is töpörödik, már nem is a hatalma, csak groteszk vigyora a hidegrázó.

Magyarországon most nagyjából mindenkinek elege van a politikából. Ám mégis be kéne csábítani a nézőket egy olyan előadásra, amely a diktatúra szó nélkül nem érthető. Mi az átjárás a színdarab és nézők között? Hol a híd?

Mindenhol mindenkinek elege van már a politikából. A politika gátlástalanul túlnőtte egészséges hatáskörét. Éppen azért, most talán mindennél fontosabb indulatmentesen, tiszta fejjel felmérni egyéni és közösségi állapotunkat, szabadságunk minőségét. Az átjárás: a megértéshez vezető út. A híd: az empátia, az áldozatvállalás szerepének személyes értelmezése.

Fotó: Kozma János

Ráckevei Annával dolgoztál már együtt? Milyen vele a közös munka? Másképpen játszik a román, a magyar vagy éppen az amerikai színész/nő?

Ráckevei Annával először dolgozom, és nagy ajándék számomra az ő egész lénye. Rendkívül tudatos, érzékeny színész, ideális tolmácsa ennek a műnek. Ami a játékbeli másságot illeti, én azt gondolom, hogy lényegi különbségek nincsenek a magyar, a román vagy éppen az amerikai színészek között, a jó színész mindenhol érzékeny, képlékeny alkotó ember. Stílusbeli különbözőségek ugyan lehetnek, de ez már az adott színházi kultúra sajátosságairól szól.

Mit vársz ettől az előadástól?

Ha csak az 56-os események Magyarországon kívüli hatására, utórezgéseire gondolok – melyeket nagy műgonddal sepert az elvtársi szolgálat a kommunizmus korhadó szőnyege alá – Visky András drámája hiánypótló, kiegészítő történelmi lecke. Ennél viszont sokkal több; segít megérteni a szeretet, az önfeláldozás, a hit dialektikáját, a teljes abszurdum közepette. Én bízom benne, hogy ez az előadás amolyan ritka kenyérféle, lelket tápláló, és a megbékélés utóízét hordozza. És tudom, hogy erre is van igény.