Ráckevei Anna: “Ez a dráma egy nagy fohász”

Ráckevei Anna: “Ez a dráma egy nagy fohász”

Hivatalos interjúk készültek Visky András: Júlia című monodrámájával kapcsolatban Ráckevei Annával. Pontos riporteri kérdésekre pontos riporteri válaszok születnek. Néha csillan csak ki a kérdések és a válaszok alól, hogy mi is történik egy színésznővel olyankor, amikor csak önmagával támaszthatja meg azt a szerepet, aki egyáltalán nem kitalált, nagyon is valóságos volt egykoron, és neki is mindössze két támasza volt: a szerelem és az Isten. 
Ráckevei Anna a Júlia szerepét nem játssza, hanem valóban éli a Sinkovits Színpadon. Szétosztja magát és senki sem érti hogyan nem fogy el, amikor a minden néző minden előadásról hazavisz belőle egy darabot. 
A Magyar Hírlapban Forgách Kinga készítette vele interjút. Az előadást az idei évadban utoljára május 17-én láthatja a közönség. 

Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája a szerző családjának tragikus sorsát jeleníti meg: Visky Ferenc református lelkészt a román kommunista diktatúra 1958-ban huszonkét év börtönre ítélte, feleségét, Júliát és hét gyermekét kitelepítették a Duna-delta gulágjába.

Mit gondol, miért lett az a darab alcíme, hogy Párbeszéd a szerelemről? Hogyan jöhet létre dialógus egy monodrámában?

Ahogy a szövegben is elhangzik, ez egy szerelmi háromszög Júlia, Ferenc és Isten között, hiszen a férj mint tiszteletes elkötelezett Isten iránt, és elkötelezett a felesége iránt is, így Júlia is kettős kötésben éli szerelmi életét. Amikor elszakítják tőle a férjét és egyedül marad, Istennel alakul ki egy olyan dialógus – hiszen ő is hallja Isten válaszait a saját kérdéseire –, amely közelebb juttatja őt hozzá. Ezért lehet párbeszédnek nevezni.

Lehetne imaként is értelmezni a darabot?

Tulajdonképpen igen. Ez a dráma egy nagy fohász, noha az ima általában segítségkérés vagy köszönetnyilvánítás. Sokféle ima létezik, ha így akarnám megragadni vagy megfogalmazni a darab műfaját, akkor nem tudom, melyik fajta imához lehetne hasonlítani leginkább. Ebben a drámában nagyon sűrűn és komplex módon jelenik meg minden hangulata – a kételye, a hite, a hűsége, a fájdalma és a szerelme – ennek a nehéz sorsú asszonynak.

Ha jól tudom, Visky Andrásnak ezt a művét már négyszer is bemutatták Magyarországon, és hangjáték is készült belőle. Mit gondol, miért kell újra és újra elővenni?

Egyrészt azért, mert kiváló mű. Így mindenki jól jár vele, ha időnként színpadra alkalmazza valaki. Másrészt azért, mert nagyon nagy kihívás azoknak, akik ezzel foglalkoznak, akár rendezőnek, akár színésznek. Emellett a nézőknek is kihívás, mert nagyon sűrű szövésű drámai mű, amely nem enged kikapcsolni, és nem engedi lazítani sem a nézőt, sem a játszót. Akkor sikeres az előadás, ha az elejétől a végéig szoros kapcsolatot és együttműködést hoz létre a nézőtér és a színpad között.

Ön számára mi a legnagyobb színészi kihívás a Júliában?

Nemcsak a helyzetek sűrítettek, a szöveg is erőpróbát jelent, mert a drámaisága mellett Visky András olyan nyelvi szövetet hozott létre, amellyel egyrészt nagy öröm foglalkozni, másrészt nagyon sok nehézség is el van bújtatva benne a periodikus ismétlések és a különleges mondatformálások miatt.

A Júlia valós történetet dolgoz fel, Visky András saját édesanyjának az életét írta meg a drámában. Színészi szempontból van különbség aközött, hogy igaz vagy fiktív sorsot kell eljátszani?

Én nem foglalkoztam ezzel, de talán ad egyfajta lelki töltetet az előadásnak, hogy ez nem fikciós cselekmény. Ha belegondolok, inkább erősíti a munkát, hogy a dráma mögött valós emberek valós történetei vannak.

A szerzővel, Visky Andrással készült interjúnkat itt olvashatja.

Visky András drámája egy tragikus, traumatikus családi sorsot mesél el. Mi az, amitől a közönség mégis emberközelinek érezheti Júlia alakját?

Pontosan az, hogy Júlia hogyan képes megőrizni önmagát, emberségét, személyiségét a legbrutálisabb élethelyzetekben is. És hogy ezek miképpen segítik ahhoz, hogy túlélje ezeket a helyzeteket. A Júlia azt üzeni, hogy érdemes az embereknek nem feladniuk önmagukat, és nem megijedni a nehézségektől, hanem használva az összes képességüket, amelyeket összegyűjtöttek az életben, bátran nekimenni a helyzeteknek, és megharcolni a saját harcukat. Végtelenül lenyűgöző, ha az ember azzal szembesül, hogy erre képesek lehetünk.

Mennyire volt nehéz megformálni ezt a kilátástalan helyzetben lévő édesanyát? Jelentett az alkotói folyamat szakmai fejlődést?

Ez a darab mindenképpen a határok feszegetése egy színésznek. Az, hogy másfél órán át egyedül kell a színpadon lenni, és egyedül kell véghezvinni azokat a tornászmutatványokat, amelyeket az ember egyébként csapatban csinál, önmagában is nehéz. Senkire nem számíthatunk, csak magunkra, természetesen a körülöttünk lévő, vigyázó szemüket ránk vető kollégákon kívül, akik a zenét, a fényt és a többi segítséget megadják.

A zene és a vizuális elemek adnak támaszt?

Hogyne, kifejezetten. Szabó K. István nagyon költői, szép világot teremtett azokkal a minimális eszközökkel, amelyek a rendelkezésére álltak.

A teljes interjút itt olvashatja.

Ami még érdekelheti

A NAGY MAGYAR KULTÚRA NAPI KVÍZ

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag...

Bővebben

Színházunk 2023. január 5. és február 28. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2023. január eleji nemvárt kazánházi karbantartás okozta kényszerszünetünk minden igyekezetünk ellenére a vártnál tovább elhúzódik. Így színházunk 2023. január 5. és február...

Bővebben

Színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk! Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy nemvárt kazánházi karbantartás miatt színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart. A műszaki hibák a decemberi előadásaink zökkenőmentes megtartását nem veszélyeztetik, ugyanis...

Bővebben