Pletyka face-ek 8.

Pletyka face-ek 8.

„Többé szóba se állok vele! Kivéve, ha majd szükségem lesz rá!” – kiáltotta Beöthy, miután Csortos Gyula, a magyar színművészet imádott – gyűlölt, de kétségtelenül egyik legnagyobb alakja megzsarolta és faképnél hagyta a színház igazgatóját. 

Képzeljétek, olyan sok pletyit, „ínyencséget” találtam róla, hogy úgy döntöttem, ez a sztori most két részes lesz.
Mikor a ’40 -es évek elején a Színészkamara fölszólítja – mint minden színészt – hogy küldjön önéletrajzot, Csortos egy névjegyet tesz a válasz borítékba a szerinte egyetlen fontos adattal: ” Csortos Gyula, a Nemzeti Színház örökös tagja”. Az információ lényegre törő és gőgös. Különben is, hogy jön bárki ahhoz, hogy életrajzi adatokra hivatkozva feltépjen benne fizikai és lelki sebeket? Példátlan életvitelével próbálja kárpótolni magát, elszenvedett gyerekkoráért. A luxus, az elegancia létfontosságú számára, mint növénynek az eső, s ha szárazabb időszak következik – ennél a hasonlatnál maradva – pitiáner, aljas, szégyenteljes húzásokra képes az életben maradásért. Lássuk be, a túlélés zsigeri ösztön, hogy ki, mit tesz érte, na, az személyiség függő. Csortos szinte bármit. A megalázó, megtorló, büntető gyerekkor után és a jellemében megbújó felsőbbrendűségi tudat ismeretében ez nem is meglepő.

A Munkácson született porcelánkék szemű, vöröses hajú fiatalember már a Színművészetin kihúzza a gyufát. Egy reggel az épp földszintre érkező liftbe pattan, mikor valaki rákiált: Hé, elsőéves! Csak a felnőttek után következel! Nem tudod a szabályt? Mire Csutak /Csortost becézték így/ : Rám nem vonatkozik. Hát így kezdődött. Később, mikor egy újságíró megkérdezte tőle, hogyan jutott a legmagasabbra, ezt mondta: ” Liften. Nem szeretem a gyalogszínészeket!”

Klasszikus nélkülözéssel kezdődik pályája: levált, spárgával odakötözött cipőtalppal, éhezéssel, ágyra járással majd vidéki szerződéssel. Amikor a fent említett Beöthy leszerződteti az Izabella téri Magyar Színházba, óriásit fordul vele a világ. Megkérdőjelezhetetlen tehetsége mágnesként vonz nézőket, kritikusokat egyaránt. Az egyik előadásban megnézi őt a színjátszás nagyasszonya, Jászai Mari. Annyira el van bűvölve Csortos játékától, hogy egy levelet ajándékoz neki legendás babér koszorújából. Csortos sikert, sikerre halmoz, s ennek megfelelően emeli az elkérhető előlegek összegét is. Pedigrés, belvárosi szalonokban varrat, drága éttermekbe jár, már- már kézcsókra ingerlő borravalókat ad, s az anekdota szerint előfordul, hogy a kiadós ebéd után Molnár Ferenccel és néhány baráttal, fiákkerbe száll, hogy Bécsben igyon egy jó feketét a délutáni szivar mellé. Színjátszásának sikerei és szédületes költekezései egyszerre emelik a népszerűség piedesztáljára, ahová meggyőződése szerint tartoznia kell, távol a földi halandóktól.

Egy nap az ismert Csortos úr délelőtti sétáját végzi a Belvárosban, mikor megpillantja a 15 éves Bamberger Friderikát. Nem teketóriázik sokat – az apa persze nehezen adja be a derekát és a lányát. Csortos végső érve: Havi fizetésem 24000 korona, ennyit keres Magyarország miniszterelnöke is. És tényleg!

De térjünk rá az inkriminált eseményre, ami után előtört Beöthy Lászlóból az idézett mondat. Csortos akkorra már az előleg előlegét is elkérte és felélte. Parázsló viták izzanak igazgató és vezető színésze között. Beöthy, aki nem volt szűkmarkú, most a színész érdekében megmakacsolja magát. Másnap este, mint rendesen, Csortos bemegy a színházba. Nem maszkol, nem öltözik át, futárt küld a Király Színházba Beöthyhez pénzért. Fél óra múlva a fiatal futár homlokán lassan legördül az első hideg verejtékcsepp. Művész úr, a Beöthy úr azt üzeni, egy vasat sem ad. Csortos nem tágít. Leballag a lépcsőn, ki a művészbejárón, komótosan fel-alá sétál az ajtó előtt. Harmadik gongütés. Az előadás azonnal kezdődik. Csortos még mindig az utcán. A titkár és az ügyelő a haját tépi, a kollégák izgatottan várják a fejleményeket, a nézők zsizsegnek, tüntetőleg tapsolnak. Ebből mi lesz?

folyt. köv.