Pletyka face-ek 4.

Pletyka face-ek 4.

Sziasztok! Ma egy olyan színész óriásról írok, aki után csak titkok maradtak. Amit pedig tudni lehet róla, az csupa ellentmondás. De a hangjáról biztosan mindenki felismeri, mert a Casablanca c. filmben ő, Kálmán György  szinkronizálta Humphrey Bogart -ot.

Kálmán György szegény családban nő fel, meglehetősen ingerszegény környezetben. Egyértelmű, hogy iparos családja nyomdokain halad majd. Kesztyűkészítést tanul, de az egyre viharosabbá váló időkben sorra váltogatja a szakmákat. Így lesz cipőfelsőrész készítő, asztalos, majd nyakkendő készítő. Felnőtté válása az élet azon oldalán kezdődik, ahol nem süt a Nap. Kemény, vagány pasi lesz, és úgy indul a bori munkaszolgálatosok táborába, – Radnótit is ide vezényelik – eszébe sem jut, hogy bele lehet halni. Napi 12 -16 órát csákányozik, van, amikor már rászólnak, hogy hagyja abba. De hazajön. Oda, ahol – saját szavaival – nem volt város. Családja nem éli túl a háborút. A kisipar megszűnik, munkalehetőség semmi. Az egyetlen felsőintézmény, ahova még van jelentkezési lehetőség a Színiakadémia. Felveszik, annak ellenére, hogy semmilyen ez irányú műveltsége nincs. Ezt négy év alatt keserves, emberfeletti tanulni akarással pótolgatja. És néhány év múlva neve, arca, hanghordozása a melankolikus, távolba révedő entellektüel megtestesítője lesz filmen és színpadon egyaránt. 

Az átváltozás olyan jól sikerül, hogy az izmos, erős fizikai munkásból letargiára és hipochondriára hajlamos férfi lesz, legalábbis Gór Nagy Mária szerint, aki „halálosan” szerelmes a nála 22 évvel idősebb kollégájába. Kapcsolatuk pár évig tart. Az egyik legmodernebb színész, alakításai olyan természetesek, manír mentesek, hogy nem fog rajtuk az idő. 1953 -tól a Nemzeti Színház tagja. Emlékezetes szerepe Lucifer, Az ember tragédiájában, partnerei pedig a már említett Váradi Hédi, mint Éva és Sinkovits Imre, mint Ádám. De a hangjáról biztosan felismernétek, mert a Casablanca c. filmben ő szinkronizálja Humphrey Bogart -ot. Hasonlítanak is. Nézzétek meg a két barna, bús szempárt.

1971 – ben Marton Endre felajánlja neki a világirodalom egyik emblematikus szerepét, mire Kálmán csak annyit mond: „„Amíg Gábor Miklós él, nem vállalhatja színész, hogy eljátssza a Hamletet” Ennek ellenére tisztában van képességeivel, s nagyon ügyesen menedzseli önmagát, mint afféle jó üzletember. Maximalista és becsvágyó – tagadja persze – és mindent el akar érni, amit szakmailag lehet. Magánéletét pedig a gyötrődő, bonyolult szerelmek hálózzák be, s ha valamelyik egyszerűnek ígérkezik, hát azt addig gubancolja, amíg fájdalmas boldogtalanságba nem torkollik. Imád csábítani, dúlni és feldúlni.

És egy anekdota, ami jellemző paradox életére:
Kálmán a színházon kívül nem szeretett a színházzal foglalkozni. Ezért hát, mikor hazaért mindig félretette a telefonkagylót, hogy ne zavarják. De ha elment otthonról, gondosan a helyére tette!

Pá, holnap!

Mai kérdés:

Kálmán György egyszer nősült, gyönyörű kolléganőjét vette el. Ki ő?

  1. Drahota Andrea
  2. Gór Nagy Mária
  3. Káldi Nóra

A válaszokat a facebook oldalunkon küldjétek el, a poszt alatt! A sorozat végén a helyest válaszadók között kisorsolunk 3 x 2 db jegyet a 2020/2021 évadunk első premierjére!
Hogy mi lesz az, maradjon még kicsit titok!

Jó nyomozást!

 

 

Ami még érdekelheti

Szlovákiai turnéra indult a Magyar Színház Babaszínháza!

2023. novemberében 4 nap alatt 6 szlovákiai helyszínre látogat el a Magyar Színház babaszínházi formátuma. A Leporelló sorozat két produkciója, a Hangora és a Herfli a határon túl is nagy...

Bővebben

Karácsonyi ajándékutalvány – Ajándékozz élményt a Magyar Színházzal!

Szerezz valódi élményt szeretteidnek az ünnepi időszakban is! A Varázslat évadában különleges, szabad felhasználású Mézi karácsonyi ajándékutalvánnyal kedveskedünk szeretett közönségünknek! Utalványaink segítségével nem csak karácsonyra ajándékozható örök élmény, a többféle...

Bővebben

Ezeregy éjszaka interjúsorozat – Alida és Jázmin szerepében Molnár Janka

2023. november 3-5. között mutatta be a Pesti Magyar Színház Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István EZEREGY ÉJSZAKA című worldmusicaljét, amely kőszínházban elsőként a Hevesi Sándor téri teátrumban...

Bővebben