OLIVER!


Lionel Bart's
OLIVER!
Charles Dickens Twist Olivér című regénye alapján
Hangszerelte: WILLIAM DAVID BROHN
Fordította: HAMVAI KORNÉL
Dalszövegek: HAMVAI KORNÉL, TORMA PÉTER
Rendező: SZENTE VAJK Jászai Mari - díjas
Egy viharos éjszakán egy fiatal lány a mudfogi dologházban megszüli gyermekét, majd meghal. Az árva a Twist Olivér nevet kapja. A fiatal Olivér hányódtatott sorsa elől Londonba menekül, ahol zsebtolvajok bandája veszi pártfogásába, melyet Fagin irányít. Olivért megtanítják a tolvajlás művészetére, ám már az első próbatételen elbukik. Sorsa váratlanul jóra fordul, amikor egy gazdag úriember a házába fogadja. A történet azonban itt még nem ér véget, bűnöző cimborái ismét felbukkannak, hogy visszarántsák az alvilágba… Vajon sikerrel járnak?
Az Oliver! musicalt Charles Dickens nagysikerű regénye ihlette. Az író a kis Olivér alakjában az emberi jóság örök érvényű elvét kívánta megformálni, amely minden gonosszal szembeszáll, és a végén teljes diadalt arat. Lionel Bart világhírű musicaljét 1960-ban mutatták be a londoni West Enden. A darabot nemsokkal később már a Broadway-n adták elő.
A produkció bemutatását a Music Theatre International engedélyezte. Az engedélyeztetését az Hartai Zenei Ügynökség közvetítette.
Közreműködnek: a Pesti Magyar Színház Ensemble együttesének tagjai.
Táncosok: Vincze Kitti, Schaub Ingrid, Lámfalusy Szafira Zoé, Bodó Zsombor, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Fazekas László
Fagin banda és Dologházi gyerekek: Baksai László Alex, Balázs-Magyar Nimród, Balázs-Magyar Vencel, Devecz Botond, Biró Bende, Endrődi Huba, Bak Júlia Petra, Jeles Dániel Péter, Juhász Nimród Balázs, Klemanovits Artúr, Kovács Nimród, Mező Dávid, Molnár Barnabás, Orbán Hunor, Somorjai Gellért Rafael, Szabó Jónás, Hegyesi Ábel, Vadócz Máté, Bolvári Zsófia, Deim Lorina, Gál Réka, Hodász Dorottya, Lipcsei Róza, Molnár Petra, Nagy Mira, Pataki Abigél, Pekár Jázmin
ALKOTÓK
Díszlet: Rákay Tamás
Jelmez: Kovács Yvette Alida
Koreográfus: Túri Lajos Péter
Koreográfus asszisztens: Bedő -Török Eszter / Vincze Kitti
Zenei vezető/Karmester: Drucker Péter
Karmester: Köteles Géza
Korrepetitor: Magony Enikő, Felszegi Dalma, Axmann Péter
Súgó: Balázs Éva
Ügyelő: Bencze István, Tóth Flamina
Rendezőasszisztens: Patonai Norbert
Rendező: Szente Vajk Jászai Mari – díjas
Szereposztás
Twist Oliver, dologházi árva |
Farkas Olivér Holló Zsadányi Norman |
FAGIN |
Harsányi Attila Feke Pál |
SVINDLIKIRÁLY, Fagin legjobb tanítványa |
Balog Ákos Tóth Csanád |
BILL SIKES, mestertolvaj |
Pavletits Béla Adorjáni Bálint |
NANCY, Fagin növendéke, Bill szeretője |
Kovács Gyopár Stéphanie Schlesser Kusnyér Anna |
BET, Nancy legjobb barátnője |
Molnár Janka |
Mr. Bumble, egyházfi |
Szatmári Attila Barsi Márton |
Mrs. Corney, a dologház igazgatónője |
Soltész Bözse Hábermann Lívia |
Mr. Brownlow, gazdag úriember |
Fillár István |
Mr. Sowerberry, koporsókészítő |
Rancsó Dezső Kosznovszky Márton |
Mrs.Sowerberry, a feleség |
Bede-Fazekas Annamária |
Charlotte, Mr. Sowerberry lánya |
Péteri Lilla |
Noah Claypole, a koporsókészítő segédje |
Tóth János Gergely |
Mr. Grimwing, doktor |
Keresztény Tamás |
Mrs. Bedwin, a Brownlow házvezetőnője |
Réthy Zsazsa |
Old Sally, egy koldusasszony |
Oláh Dóra |
Dzsóker, Bill cinkosa |
Papp Domonkos Simon Zoltán András |
Charley Bates és Pipi, Fagin tanítványai |
Bíró Bende Molnár Barnabás |
DRÁMALABOR FOGLALKOZÁS
A program teljes árú színházjegy megvásárlásával ingyenes!
A foglalkozásokon előzetes egyeztetés alapján vehetnek részt a csoportok, osztályok.
Drámalabor Regisztráció