Monumentális képeslap, megelevenedő festmények az aranykorból

Monumentális képeslap, megelevenedő festmények az aranykorból

A Monarchia – Népek tánczai című produkcióval 2016. január 19-én 19:00 órakor találkozhat először színházunkban a Magyar Színház közönsége. Zsuráfszky Zoltán koreografálta, csárdást, palotást, valcereket, román táncokat vonultatva fel a gazdag látványvilágú előadásban.
A Monarchia az Osztrák-Magyar Monarchia világát idézi fel, a két országnak a kiegyezéstől, Ferenc József megkoronázásától, 1867-től 1918-ig tartó uniója. Sokak szerint a felvirágzás időszaka, gazdag politikai, gazdasági és kulturális együttműködéssel. A mai kornak szóló üzenete: a korszak évtizedei a békés egymás mellett élésről szóltak. Ez ihlette Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfust, amikor megálmodta a pompázatos kavalkádot, ezt a tobzódó, sodró, színes, szenvedélyes estét. Pompás díszletek, kosztümök, vérbő zene hatja át a programot. Zsuráfszky Zoltánt a kultura.hu kérdezte.

Mikor jutott eszébe a Monarchia mint téma?

2000-ben, egy sikeres New York-i fellépésünk után megkérdezte tőlem egy amerikai impresszárió, hogy mit tervezek a következő amerikai turnéra. „Mit szeretnél”, vágtam rá. „Monarchiát?” Már akkor ezt a tervet dédelgettem magamban, ám nem mondtam senkinek, csak csöndben beírtam az együttes művészeti tervébe. Nagy formátumban gondolkodtam. A nagy formátumhoz pedig nagy apparátus kell, legalább 25-27 pár a színpadon.

A Monarchia mellett ott áll a címben: népek táncai. Felvonultatja az akkor, a Monarchiában egymás mellett élt nemzetek táncát-zenéjét is.

Hosszú ideje foglalkozom a Kárpát-medence táncaival Szatmártól Erdélyig, és ez pontosan ennek a korai időszaka, amikor szinte virágba borult a magyar népművészet.

Ezek szerint ez a korszak nem csak az udvari, polgári táncok, bálok, operettek terén alkotott jelentőset, hanem a népi kultúra terén is?

Van a kornak egy romantikus hulláma, amit ismerünk, és arra senki nem gondol, hogy a kiegyezés utáni Andrássy-kormány olyan szabadságot adott a nemzetiségeknek, olyan önrendelkezést, amikor a zsidók is választójogot kaptak, és ami felpezsdítette a kultúrát is. Minden kis nemzetiség, annak ellenére, hogy a Monarchia része volt, belső szabadságot élvezett. Egymás mellett éltek békében, és nem bántották egymást. Aztán egyszer csak, a Millennium idején változtak a kormányok, és erős nemzetiségi politizálás alakult ki, a belső szabadság, a nyitottság, az elfogadás átfordult oda, hogy minden csak magyar legyen, a nyelvtől az oktatáson át a művészetekig. Azaz hatalmas törés jött létre egy szép ívben. Amit a korból igazán ismerünk íróink művein keresztül, az a dzsentri világ, az arisztokrácia élete. El is felejtjük, hogy emellett ott volt Bihari János, a zenészek, a magyar tánc magára találása a palotástól a valcerekig, polkákig, a lengyel anyagig. A csárdástól a román táncokig minden egymás mellett élt.

Hogyan lehet mindezt belesűríteni egyetlen műsorba?

Volt egy nagyszerű történelmi pillanat: 1867-ben Liszt Koronázási miséjére Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák, ezzel indul a program. Ezt követi a kor bemutatója táncokon keresztül: hol egy főúri bálteremben vagyunk, hol egy falusi templom előtti téren, ahol vérbő néptáncot látunk. Felvillannak az osztrákok, csehek, tótok, szerbek, románok, magyarok, lengyelek táncai, pillanatai. Az első részt egy nagy toborzó zárja. Zeneileg ez a rész Erkeltől, Liszttől Straussig tart. A népzenei elemek váltakoznak a műzeneiekkel, és ez a táncokkal együtt képeslapszerű visszautazást ad a múltba. A második rész vásárba kalauzol el, egy nagy Rába-közi képpel indul, és ezt kisebb életképek követik: régi huszárok, öreg honvédek merengenek vissza 1848-ra, emlékeket idézgetnek, így jelenik meg az a kor is. Ez a vásári jelenet tovább kanyarodik egy nagy Bodrog-közi bálba. Így jutunk el az I. Világháborúhoz, ami bakanótákkal indul, a végén pedig feltűnik Isonzo, Doberdo, a fogság képei. Ezt a részt háborús kép zárja.

Aztán több festmény is életre kel a színen…

Igen, például Munkácsy Mihály Siralomházban című festménye az asztalra boruló betyárral, ami a Monarchia idején Brüsszelben a Világkiállításon első díjat nyert, tehát a kor tökéletes szimbóluma. De megmozdul Izsó Miklós szobra is, és életre kel Csontváry Magányos cédrusa. A cédrus körül fehér ruhában allegorikus közös össztánccal zárul a műsor, a történelmi tabló. Ez a kép a népek barátságát szimbolizálja, amit mindig minden művész akart Adytól Bartókig. Azt is szeretném kifejezni ezzel a körtánccal, hogy örök a béke és barátság, időtlen, korokon átívelő a zene és a tánc.

Ezt a hatalmas programot nyilván nem egyedül koreografálta meg.

Sok vendéget hívtam meg, kollégáimat, barátaimat a Kárpát-medencéből: szlovák, felvidéki, délvidéki, osztrák koreográfusokat, beépítettem Fitos Dezső fiatalkori műveiből egyet, Vincze Zsuzsa egy-egy munkáját. Kiegészíti mindezt Bátonyi György díszletterve. Azaz nemcsak a táncok lesznek sokszínűek, szimbolizálva az akkori sikeres egymás mellett élést és egymásért dolgozást, hanem a mi munkánk is ezt példázza.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes két előadását két napon át láthatják a nézők:
2016. január 18. Csárdás! Szerelem a Kárpátok alatt
2016. január 19. Monarchia – Népek tánczai

Fotó: Csák Miklós, Nagy Levente