Magyar Színház a 21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán

Magyar Színház a 21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán

Színházunk három művészével képviseli magát a május 22-én megrendezésre kerülő 21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. A 13 órakor kezdődő 3×1,5 km-es váltófutáson Andrádi Zsanett, a Van aki forrón szereti és A muzsika hangja sztárja sztárja, valamint Tóth Cecília, a Magyar Színház eladásainak audionarrátora és Farkas Nóra, az idén 50 éves jubileumát ünneplő Pesti Magyar Színiakadémia végzős diákja adja majd egymásnak a stafétabotot.

Íme a Hab a tortán – a Magyar Színház társulati-vendégművész-akadémista futócsapata:

montazs_futogala

Farkas Nóra, Tóth Cecília és Andrádi Zsanett – Fotó: Zsigmond László

A rendezvény résztvevői és nézői számára különleges ajánlatot készítünk.

A Magyar Színház standjánál reggel 8:30 és délután 4 óra között Partner bérletet vásárlók több, mint 20 %-kal olcsóbban nézhetik meg a VAN AKI FORRÓN SZERETI című musicalt az évadban utoljára, május 27-én és 28-án. Ajándékozzanak élményt szeretteiknek!

11:00 órától pedig – két futás között – ANDRÁDI ZSANETT, a musical vagány naívája is várja az érdeklődőket.

Töltsék velünk ezt a napot, szurkoljunk együtt a Magyar Színház csapatának!


Női_Futógála_PMSZ_res

Fotó: BSI

A 21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála résztvevői kérik, hogy támogassuk együtt a látás- és mozgássérültek számára egyaránt akadálymentesített, de épek részére is nyitott fitneszterem létrejöttét!

További információ itt olvasható.

Ami még érdekelheti

A NAGY MAGYAR KULTÚRA NAPI KVÍZ

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag...

Bővebben

Színházunk 2023. január 5. és február 28. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2023. január eleji nemvárt kazánházi karbantartás okozta kényszerszünetünk minden igyekezetünk ellenére a vártnál tovább elhúzódik. Így színházunk 2023. január 5. és február...

Bővebben

Színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk! Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy nemvárt kazánházi karbantartás miatt színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart. A műszaki hibák a decemberi előadásaink zökkenőmentes megtartását nem veszélyeztetik, ugyanis...

Bővebben