Társulat

„…Megtanultam, hogy mennyire személyesen és őszintén kell hozzányúlni egy anyaghoz. Milyen fontos a saját humor, és hogy nagyon bátran kell belemenni azokba a szituációkba a színpadon, amik az életben a legnehezebbek.”
A Jannus Pannonius Gimnáziumban tanult, itt érettségizett 2005-ben. A zene és a zenélés édesapjának köszönhetően magától értetődő volt az életében, ahogy az lett a színház is. Érettségi után egy évig a Bárka Színház stúdiósa volt, majd 2007-ben felvételt nyert a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol 2012-ben diplomázott. Diploma után szabadúszóként dolgozott, játszott báb- és ifjúsági előadásokban is, rendezett és filmet forgatott, szinkronizált, szerepelt zenészként és zeneszerzőként. Zenekarában, a Bánfalvi Eszter Kvartettben basszusgitárosként- billentyűsként koncertezett többek között a Sziget Fesztiválon is. Az elmúlt években folyamatosan részt vett fesztiválok és táborok megszervezésében és lebonyolításában, több művészeti projekt internetes felületeinek kezelésében is. 2020-tól a Pesti Magyar Színház tagja
DÍJAK, KITÜNTETÉSEK:
TEVA-ösztöndíj (2008)
Főnix – díj (2022)
Korábbi szerepei:
HOPPart Társulat:
- Korijolánusz (2012-2016), színész (Menenius)
- A csúnya kacsa (Rendezte: Tengely Gábor, 2016-2018), színész
- Kottavető, avagy fejjel a hangfalnak (2013-2014), zenész
- Urbi et orbi (2014-2015), színész (Kardinális)
- Három nővér (2015-2016), színész (Vlagyimir Karlovics)
Orlai Produkciós Iroda:
- Füst a szemében – Cseh Tamás-est (2012-2013), zenész
- Hair (2015-2016), színész
- Száll a kakukk fészkére (2015-2018), színész (Scanlon)
- Egy fenékkel két lovat (2016-2018), színész (Harry Dangle), zenész
Szkéné Színház:
- Erzsébet (2013-jelenleg is), színész (Washingam)
Független:
- Sokadik Pillangó (2020-jelenleg is, Táp Színház-Kugler Art Szalon- CAFE
- Budapest produkció), zeneszerző, zenész, színész
- Páros oldal (2013-2015), színész (Tomi)
- Kő, papír, olló (2013-2018), színész (Tomi)
- Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó… (2012-2013), színész (Orsino herceg)
- A bagoly (2012-2013), színész (bagoly)
- III/II-es Richárd (2013-2014), színész (III. Richárd)
- Az öldöklő tejcsarnok (2015-2017), színész, zenész, zenei vezető
- Nővérek (Füge-Thealter produkció, 2017), zeneszerző, zenész
Budaörsi Latinovits Színház:
- A kaktusz virága (2013-2014), zenész
- A nagy Romulus (2016-2017), színész (Aemilianus)
Bóbita Bábszínház:
- Robin Hood (2019-jelenleg is), színész (Robin Hood), zenész
- Az elveszett szaloncukor (2017-jelenleg is), színész (Kellemetlen Kelemen), zenész
- #apa #anya #én (2018-jelenleg is), színész, zeneszerző
- Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház:
- Pán Péter (2018), zeneszerző
- Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet:
- Szociopoly (2017-jelenleg is), színész
- A mákkirályfi (2018-2019), színész, zeneszerző
- Tisztelt Szülő(k)! (2019-jelenleg is), színész
- Kecskeméti Katona József Színház
- Buborékok (2011-2012), színész (Béla)
- Winnetou (2012-2013), színész (Teleki Sámuel)
- A víg özvegy (2011-2012) színész (Kromov)
- A kétbalkezes varázsló (2012) színész (kulcskészítő)