KÁLLAI ’90 címmel fotókiállítás nyílt Kállai Ferenc életéről a Magyar Színházban

KÁLLAI ’90 címmel fotókiállítás nyílt Kállai Ferenc életéről a Magyar Színházban

A Kállai Ferenc Alapítvány, a Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány és a Magyar Színház Keleti Éva fotóművész képeiből rendezett kiállítást KÁLLAI ’90 címmel a Magyar Színház Szalonjában.

A kiállítás a Kállai Ferenc-emlékév budapesti eseménye – Keleti Éva ihletett fotóin a feledhetetlen színművész, Kállai Ferenc közel 60 színházi és magánéleti pillanatát örökítette meg.

Fotó: Kozma János

Fotó: Kozma János

A megnyitón beszédet mondott Zalán János, a Magyar Színház igazgatója, a Kállai Ferenc Alapítvány kurátora, Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere és Dr. Szonda István, a Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány elnöke.

Keleti Éva fotóművész mellett a pályatársak közül jelen volt Haumann Péter, a nemzet színésze, valamint Dániel Vali, Moór Marianna, Breuer Ottó, Roskó János és Laczkó Albertné, a Kállai Ferenc-díj korábbi kitüntetettjei.

Fotó: Kozma János

Fotó: Kozma János

Zalán János igazgató beszédében elmondta, milyen fontos a hagyományok ápolása, és az, hogy ne csak megőrizzük, de beszéljünk is közös színházi múltunkról. “Nagyon hálásak vagyunk Keleti Évának, hogy idejét és energiáját nem kímélve segített létrehozni a Kállai-emlékév gerincét jelentő Kállai ’90 vándorkiállítást, amelynek nem titkolt célja, hogy a színházba járó budapesti és vidéki közönség ismerje, és ne feledje a nagyok között az egyik legnagyobbat” – mondta el Zalán János.

Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere arról beszélt, mennyire szerette szülővárosát Kállai Ferenc, és a város híres szülöttéhez hűen ápolja a nemzet színésze emlékét. Dr. Szonda István, a Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány elnöke pedig a vándorkiállítás következő állomásait ismertette: a kiállítás a Magyar Színház után a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban, majd a vidéki nemzeti színházakban is látható lesz a Kállai Ferenc-emlékév lezárásáig.

Fotó: Kozma János

Fotó: Kozma János

Keleti Éva fotói hűen mutatják Kállai Ferenc pályájának legszebb pillanatait és magánélete jeleneteit. A fotókról az együtt töltött, sok-sok kedves óra meghittsége sugárzik, az egymás ismeretén alapuló őszinteség, ugyanakkor két nagy művész (a színész és a múló pillanatot legendává örökítő fotós) egymás iránti szeretete és megbecsülése. A képek örök időkre az emberi emlékezetbe vésik a megrázó, poétikus, töprengő vagy kacagtató, ugyanakkor mulandó, elillanó pillanatot, amit színháznak hívnak.

A kiállítás 2016. március 22-ig látható a Magyar Színház épületében, melynek címe: 1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.

Ami még érdekelheti

Életre kel a Kis-Balaton – Tüskevár a Magyar Színházban

2023. március 9-én újabb nagyszínpadi előadást mutat be a Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház társulata. A zenés játékot két felvonásban láthatja a közönség. Rendezője Gémes Antos,...

Bővebben

A NAGY MAGYAR KULTÚRA NAPI KVÍZ

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag...

Bővebben

Színházunk 2023. január 5. és február 28. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2023. január eleji nemvárt kazánházi karbantartás okozta kényszerszünetünk minden igyekezetünk ellenére a vártnál tovább elhúzódik. Így színházunk 2023. január 5. és február...

Bővebben