HÜM – Hadd Üljek Melletted!

HÜM – Hadd Üljek Melletted!

Program a hátrányos helyzetűek színházba integrálásáért

Hadd Üljek Melletted – ez a Magyar Színház segítő programja azoknak, akik szeretnének színházba jönni, de a jegyvásárlást már nem engedhetik meg maguknak. Az adományozás során a Magyar Színház a közvetítő szerepét vállalja:

a HÜM-programban a néző olyan szervezeteket támogat, amelyek eljuttatják a jótékony céllal megvásárolt színházjegyeket a rászoruló nézőknek.

Időről időre megkeresnek minket azok, akik szociális körülményeik folytán a színházjegyen már kénytelenek spórolni, de szeretik a színházat, a Magyar Színház előadásait, és vágynak a színházi élményre. A HÜM-programon belül a Pesti Magyar Színház féláron biztosítja a jegyet, melyet Ön megvásárolhat nekik.

Egy néző, egy félárú jeggyel, egy rászorulót juttat színházi estéhez. Több néző többet.

A Magyar Színház arra törekszik, hogy legalább havonta egy előadás során összekapcsolja a jótékonykodókat és azokat a szervezeteket, melyek hátrányos helyzetűekkel foglalkoznak.

A jelenlegi programban, a 2020. március 29-i RÓMEÓ ÉS JÚLIA előadásra gyűjtünk a Mint a többi ember és az Aranykereszt Alapítvány részére 

A HÜM-jegyek személyesen a Dalszínház utcai jegyirodánkban, a színház pénztárában, vagy átutalással vásárolhatók.


Igen, részt veszek a Pesti Magyar Színház HÜM segítő programjában és hozzájárulok, hogy a program keretén belül, a Pesti Magyar Színház, a közvetítő szerepét vállalva hátrányos helyzetűeket juttasson színházi élményhez.

Támogatási összeg:*
Neve:*
E-mail címe:*
Címe:*
Hírlevélre feliratkozok:*
A regisztrációban megadott email címre köszönőlevelet:*

Tudomásul veszem, hogy a Pesti Magyar Színház az általam adományozott összeget a rászoruló szervezet számára színházjegyre fordítsa.
Tudomásul veszem, hogy az általam utalt összeg 60 napon belül felhasználásra kerül, és csak a támogatott szervezet színházlátogatása után kapok visszajelzést az általam utalt összeg felhasználásáról.

Az Ön által megjelölt összeget kérjük a Magyar Államkincstár 10032000-01714555 számlaszámára utalni, a közleményben pedig feltüntetni "HÜM".

Hozzájárulása esetén a Pesti Magyar Színház, az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) figyelembevételével, a személyes adatait a támogatásról szóló számla kiállítására és az önnel való kapcsolattartásra fogja felhasználni. A Pesti Magyar Színház adatkezelési szabályzatához kattintson ide. (új ablakban nyílik meg)

Elfogadom az adatkezelési szabályzatot :*
Robot ellenőrzés: