Hadd üljek melletted – galéria

Hadd üljek melletted – galéria

HÜM, azaz Hadd Üljek Melletted címmel elindítottuk jótékony színházjegyajándékozó programunkat. Arra biztatjuk tehetősebb nézőinket, hogy adományozzanak félárú színházjegyet azoknak a nézőinknek, akik azt saját erőből nem tudnák megvásárolni. A Magyar Színház a színházzal kapcsolatban álló alapítványokon keresztül juttatja el a jegyeket a rászorulóknak.

Április 14-én a turai lakóotthonban élő Mint A Többi Ember alapítvány gondozottjai látogattak el hozzánk a SunCity előadásra. Előadás előtt találkoztak azokkal a nézőinkkel, akik megvásárolták számukra a jegyeket,  így az adományozók és a megajándékozottak együtt élvezhették a kiválasztott előadást. Szívmelengető találkozásukat Renner Tamás  örökítette meg.

Ami még érdekelheti

Pedagógus Workshop a Magyar Színházban

Kedves Pedagógus Kollégák! Szeretettel hívunk benneteket a hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő pedagógus hétvégére. A programok a tavalyi évadban nagy sikerrel bemutatott tantermi előadás, a KŐ PAPÍR OLLÓ, valamint a tavaszi...

Bővebben

Valahol Európában új szereposztással a Magyar Színházban

Azt mondják, a remekművek időtlenek, és az üzenetük téren-időn képes átsugározni. A Valahol Európában az egyik legcsodálatosabb magyar musical, amely Dés László zenéjével és fantasztikus gyerekszereplőkkel már 2016 óta töretlen...

Bővebben

Dr. Zalán János Igazgatói Pályázat 2023

Kedves Közönségünk! Színházunkban az aktuális igazgatói mandátum 2024. január 31-ig él, így jelenleg igazgatói pályázati időszak alatt állunk. Az alábbi posztot Dr. Zalán János, a Magyar Színház Igazgatója kérésére tesszük...

Bővebben