Gyerekfesztivál 2017 – mosolyalbum

Gyerekfesztivál 2017 – mosolyalbum

Május 20-21-én nagyszabású Gyerekfesztivált tartottunk a Magyar Színházban és környékén. Képekben meséljük el, mi történt a két napon. Ráadásul pedig feltöltöttünk 363 képet a Magyar Színház oldalára – ahonnan ki-ki letöltheti a kedvencét!

A dátum nem véletlen: 2017. május 20-án ugyanis éppen 150. alkalommal léptek színpadra Rumini és barátai, no meg kedvenc ellenségei, hogy a elmeséljék a Ferrit szigeten történteket. A közönség vastapssal jutalmazta az előadást, amelynek végén a darab szerzője, Berg Judit hatalmas tortát tolt be tűzijátékkal a tetején. Előadás után Berg Judit és a Rumini szereplői dedikáltak.

Az előadás szünetében és két előadás között társulatunk tagjai és vendégművészeink olvasták fel kedvenc meséjüket a gyerekeknek.

Mindeközben a Szalonban Földi Andrea díszlet- és jelmeztervező alkotott a gyerekekkel, míg az előtérben Ipacs Szilvia maszkmesterrel hajtogathattak papírjátékokat.

Az utcán felállítottuk zenés színpadunkat, ahol nappal Dalol a Magyar címmel zenés produkcióink és Csip-csup parádéjukkal a Vocalise szórakoztatta a közönséget, kora este pedig az Iszkiri együttes. A részletes programot itt olvashatja el.

A gyerekek legnagyobb örömére két napon át velünk voltak Dvorák Gábor és Patka Heléna pantomimművészek, Rumini plusz és Pippi plusz címmel pedig két nap alatt összesen 12-szer élhették újra színházi élményüket a gyerekek színházpedagógusaink, Egervári György és Kálócz László segítségével.

Egész szombaton működött Pippivarázsunk és Rumini kalózképzőnk, lehetett szelfizni és csúzlizni, lufitengerben gázolni vagy csak kacagni és átélni önfeledten a pillanatot.

Ami még érdekelheti

A NAGY MAGYAR KULTÚRA NAPI KVÍZ

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag...

Bővebben

Színházunk 2023. január 5. és február 28. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2023. január eleji nemvárt kazánházi karbantartás okozta kényszerszünetünk minden igyekezetünk ellenére a vártnál tovább elhúzódik. Így színházunk 2023. január 5. és február...

Bővebben

Színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk! Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy nemvárt kazánházi karbantartás miatt színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart. A műszaki hibák a decemberi előadásaink zökkenőmentes megtartását nem veszélyeztetik, ugyanis...

Bővebben