“Ez a lehető legoptimálisabb időszak arra, hogy sokat dolgozzam…”

“Ez a lehető legoptimálisabb időszak arra, hogy sokat dolgozzam…”

Takács Géza_A konyha_ZSL

Fotó: Zsigmond László

Takács Géza a Pesti Magyar Színház színművésze, a Pesti Magyar Színiakadémia osztályfőnök-helyettese. Az elsősöket tanítja, Pál Andrással, a Radnóti színművészével osztozva a feladaton. A március 15-i műsort előkészítő műhelymunka szünetében idei szerepeiről és a színészi munka titkairól kérdezte Vasvári Judit.

A Pesti Magyar Színház évtizedesi hagyománya, hogy az akadémista növendékek viszik színre március 15-e történéseit – a környező középiskolák pedig ellátogatnak ezekre az előadásokra, így váltva ki az iskolai megemlékező műsort nemzeti ünnepünkön. Az ünnepi műsor egyben vizsga is – a növendékek írják, szerkesztik és elő is adják a történelmi eseményeket idéző szövegeket. A lényeg persze az, hogy izgalmas. és a korosztályt megszólító előadások jöjjenek létre. Takács Géza és Pál András munkamódszere hatékonynak tűnik. A diákok jelenetekkel készülnek, amelyet a tanár-rendezők megnéznek, korrigálnak, javaslatokkal és rendezői instrukciókkal pontosítanak. András többet, Géza kevesebbet beszél.

Nekem úgy tűnt, mintha a te főképp a színészmesterséggel kapcsolatos dolgokra koncentrálnál.

– Szerintem nem kell ezt így elválasztani, én ugyanúgy az előadásról osztom meg a gondolataimat a növendékeinkkel, a különbség inkább csak abban mutatkozik, hogy Andris tapasztaltabb tanár.

Milyen lesz ez a mostani március 15-i előadás?

– Miközben szeretnék minél kevesebbet felfedni az előadás titkaiból, annyit elárulhatok, hogy rengeteg gyönyörű tánc és zene lesz benne. Ebbe az osztályba sok hangszeres zenész került, így természetes, hogy erre alapozunk. Úgy próbáljuk feldolgozni a 48-as forradalom történeteit, hogy megidézzük a múltat, de a szokványostól eltérő szemszögből. Megőrizzük a forradalom méltóságát és nagyságát, de megpróbálunk egy kicsit a dolgok mögé nézni, és a hősöket – Petőfit, Jókait, a többieket – hús-vér, élő emberként ábrázolni, amitől oldottabb, a fiatalokhoz közelebb álló előadás jöhet létre. A személyes történések között a csatákat és a forradalom eseményeit táncban, koreográfiákban mutatjuk be – itt most a mozgásnak nagyobb jelentősége lesz, mint a szöveges részeknek. Az előadás létrejöttében sokat segített Puskás Péter zenei szerkesztő és Takács László, az elsős évfolyam mozgástanára, az előadás koreográfusa.

Ahogy a próbát néztem, felfigyeltem egy kérdésre, ami így hangzott: “Mit hoztatok mára?”. Ezek szerint a növendékek kutatják fel azokat az elemeit az előadásnak, amelyeket a nézők elé visznek?

– A márciusi műsor próbaidőszaka azzal kezdődött, hogy a gyerekek két hétig könyvtárba jártak, ahogy mi is Pál Andrással, és anyagot gyűjtöttünk. Három-négy este alatt összeállt a fejünkben egy terv, képekben és szituációkban gondolkodtunk. Majd az akadémisták ötletei nyomán megerősödtek bennünk bizonyos elemek. Kiválasztottuk azokat a helyzeteket és szereplőket, amiket és akiket érdemes megidézni – ilyen például Táncsics kiszabadítása – és ezeket a történéseket próbáltuk közelebb hozni és érthetővé tenni a gyerekek számára.

A márciusi ünnepi műsoron túl az egész évadról szeretnélek kérdezni. Még nem tartunk a végén, de az már elmondható, hogy rendkívül eredményes, dolgos évadod az idei. Októberben két bemutatód volt – Arnold Wesker: A konyha előadásában Péter figurája, és a Chioggiai csetepatéban Szúnyog Toffolo – mindkettő kulcsszerep a csapatjátékon belül. Majd január végén egy újabb főszerep, a Hajnalban, délben, este Máriója következett. Hogy érzed: jó, ha ennyire sok a dolgod, vagy túlságosan megterhelő volt ez az időszak?

– A harmadik után fáradtam el egy kicsit, hiszen a próbafolyamat egybeesett az év végével, nem volt időm eleget pihenni. És amikor nem a színház kötött le, akkor sok időt töltöttem a tanítványokkal az Akadémián. De most végre úgy érzem, jut arra is időm, hogy ezeket a kitűnő szerepeket “finomhangoljam”. Mindhárom előadásból havonta kettőt-hármat játszunk, ezért van időm felkészülni rájuk. Egyébként hozzászoktam ehhez a tempóhoz, amit az egymást követő bemutatók diktáltak, és boldoggá is tett, hogy így elkapott ez az egész. Harminc éves vagyok, ez a lehető legoptimálisabb időszak arra, hogy sokat dolgozzam.

Takács Géza_Balsai Móni_A konyha_ZSL

Balsai Mónival A konyha című színműben. Fotó: Zsigmond László

A Magyar Színházban az idei első premiered október másodikán Arnold Wesker: A konyha című darabjában Péter szerepe volt. Mi a fontos neked ebben a feladatban?

– Elképesztő ritmusa van A konyhának, és nagyon kell vigyázni arra, hogy ne essek ki belőle. Az egy kotta… ugyanakkor rendkívül robbanékony dolog. Nem lehet egyes részeknél hosszasan elidőzni. Azt nehéz megfogni, melyik az a pont, amikor Péterben átfordul valami. Pontosabban maga a pont megvan, csak az a kérdés, hogyan jutok el oda… Amikor Pétert játszom, gyakran érzem, hogy már vészesen közel van a pillanat, amikor robbannom kellene, de még nem tartok ott. Ez azt jelzi nekem, hogy találnom kell egy korábbi pillanatot, amiből elindíthatom a kiakadáshoz vezető folyamatot. Ebben a szerepben jelenleg azt keresem, hogy tudok még jobban Péter robbanására készülni. Ami érdekes a személyében és a kapcsolatában, hogy bár rengeteg feszültséget táplál magában, mégis úgy tűnik, hogy élvezi, ezért én úgy is próbálom játszani, hogy ez egy játék Péter számára… egészen az utolsó pillanatig.

Balsai Móni_Takács Géza_Tóth Éva_CHIO_KozmaJános

Balsai Mónival és Tóth Évával a Chioggiai csetepaté című komédiában. Fotó: Kozma János

A második premiered egy sokkal könnyedebb, vígjátéki szerep. Toffolo is bajkeverő, a chioggiai nők nyugalmát dúlja fel…

– A Goldoni-komédia elég erős karakterszínjátszást kíván, amelyben minden mozdulatnak nagyon pontosan a helyén kell lennie. A komédiajátszás lényege, hogy egy karaktert teljesen fel kell építeni. minden egyes mozdulatát megformálni, és hozzá kell igazítani a figurához, hogy hiteles legyen, természetes összhangban a szöveggel.

Az előadás során valóban megfigyelhető, hogy nem csak a hangod, de a tested legutolsó porcikája is játszik. Például a kezed, amely ugyanúgy kifejezi Checca iránti szerelmedet, mint a szavaid. Ez nyilván tudatos dolog.

– Azért nem ennyire tudatos! Én úgy mondanám inkább, hogy ez intenzitásbeli ügy. Valaki mondta nekem A konyha előadás kapcsán, hogy ha csak a kezemet nézte volna, akkor is értett volna mindent. Nyilván ha az ember az idegrendszerével dolgozik, az kihat minden testrészére. Ez nálam nagy hangsúlyt kap, mert számomra a mozgás különösen fontos. Az energia az egész testemet átjárja: az előadás olyan, mint egy futóverseny, teljes testemben leizzadok. Ezek a szerepek megkövetelik az intenzitást – a hevességemet találom meg bennük, amit nagyon szeretek. Az életben ugyanis inkább kétkedő meg bizonytalan vagyok, de nem heves. Ám ha a koreográfia megköveteli az intenzív mozdulatokat, és ha az ember ezeket száz százalékig végrehajtja, akkor érdekes módon megérkezik vele az érzés is, a fizikai hevület magával hozza a lelki hevületet és minden a helyére kerül.

Takács Géza_Gáspár Kata_HDE_ZSL

Gáspár Katával a Hajnalban, délben, este című vígjátékban. Fotó: Zsigmond László

A harmadik premiered a Hajnalban, délben, este volt. Ez azért különleges, mert kétszemélyes darab, amelyet Gáspár Katával játszotok a Sinkovits Imre színpadon, karnyújtásnyira a nézőktől. Melyik áll közelebb hozzád: a csapatmunka 650 néző előtt, vagy a kamaradarab a stúdióban?

– Nem tennék különbséget már csak azért sem, mert ez egy veszekedős, harcos darab, nagy érzelmek vannak benne. Katával nagyon jól tudjuk felhúzni egymást, és a rendező, Varga Éva is arra biztatott bennünket, hogy merjünk nagy érzéseket mutatni. Ez működik is: egyikünk csinál valami nagyot, amire aztán a másik reagál egy még nagyobbal, és így építkezünk fölfelé. Vagyis alapvetően igaz, hogy egy stúdióban finomabb dolgokkal lehet hatni, de ez az előadás kivétel a szabály alól.

A nézői visszajelzések arról szólnak, hogy feltölt az előadás – jókedvű és szerelmesebb lesz az ember, amikor a végén kijön. De hogy éli meg ugyanezt a színész, aki játssza?

– Másképpen, hiszen én adom azt az energiát, amit a néző elvisz haza – ez a színháznak a mechanizmusa. Ha valaki ad, a másik elviszi. Nekem az elvégzett munka öröme marad, ha azt érezhetem, hogy ez a nap is hasznosan telt, főleg ha a nézői visszajelzések is erről szólnak. Persze ebben a szakmában nem szabad megelégedni, folyamatos építkezés az egész. Huszonévesen az ember megtanulja az alapokat, aztán harmincasként azzal dolgozik. Mire negyven lesz, kezd elmélyülni benne – szerintem ez az elmélyülés lesz a legizgalmasabb, az lesz majd igazi művészetnek nevezhető. De nem siettetem az időt – jól érzem magam ott, ahol most tartok a színészi utamon.

Ami még érdekelheti

A NAGY MAGYAR KULTÚRA NAPI KVÍZ

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag...

Bővebben

Színházunk 2023. január 5. és február 28. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2023. január eleji nemvárt kazánházi karbantartás okozta kényszerszünetünk minden igyekezetünk ellenére a vártnál tovább elhúzódik. Így színházunk 2023. január 5. és február...

Bővebben

Színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk! Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy nemvárt kazánházi karbantartás miatt színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart. A műszaki hibák a decemberi előadásaink zökkenőmentes megtartását nem veszélyeztetik, ugyanis...

Bővebben