Egyetlen alkalommal látható a Magyar Színházban a Táncrapszódia

Egyetlen alkalommal látható a Magyar Színházban a Táncrapszódia

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes másfél hónapos turnéja után mutatja be a Magyar Színház nagyszínpadán a japánok kedvencét, a Táncrapszódiát.

A társulat február 3-án indult el Japánba, ahonnan március 17-én tért vissza. 44 nap alatt 23 helyszínen 27 előadást és 12 workshopot tartottak. Az első állomás Tokió volt, majd Kyoton át Fukuokáig, és Hiroshimától Naganóig utaztak. A turné záróelőadása március 14-én szintén Tokióban volt, ahol a szigetországba delegált magyar nagykövet látta vendégül a Magyar Nemzeti Táncegyüttest.

Zsuráfszky Zoltán, az együttes művészeti vezetője elmondta, sikerük receptje az volt, hogy a rendkívül fegyelmezett japánok nagyon szeretnek táncolni, s igen népszerűek körükben a kelet-európai, különösképpen a magyar táncok. Április 11-én a japán turné gyöngyszemét, a Táncrapszódiát láthatja a hazai közönség is a Magyar Színház nagyszínpadán.

Ami még érdekelheti

A NAGY MAGYAR KULTÚRA NAPI KVÍZ

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag...

Bővebben

Színházunk 2023. január 5. és február 28. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2023. január eleji nemvárt kazánházi karbantartás okozta kényszerszünetünk minden igyekezetünk ellenére a vártnál tovább elhúzódik. Így színházunk 2023. január 5. és február...

Bővebben

Színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk! Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy nemvárt kazánházi karbantartás miatt színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart. A műszaki hibák a decemberi előadásaink zökkenőmentes megtartását nem veszélyeztetik, ugyanis...

Bővebben