Dunakanyar


Karinthy Ferenc
Dunakanyar
Próza
PÁRBAJ
Egy dunaparti kávéház. Félig behúzott függöny, amin átsejlik a halvány csillagfény. Édes-bús hangulat. A Pincérnő aligha számít már vendégekre; ideje is volna bezárni. Csakhogy váratlanul betoppan egy Férfi, és beszélgetni kezd a Pincérnővel. Nem ismerik egymást. Mégis egyre fesztelenebb társalgás indul köztük. Lassan, fokozatosan ismerik meg egymást, a másik tapasztalatait, érzéseit, titkait, az életről és szerelemről vallott nézeteit. A két vadidegen és magányos ember egy idő múlva egymásra hangolódik. Ám, mint tudjuk, egy kapcsolatban igen ritka a teljes harmónia, így hőseink is bele-belecsípnek olykor a másikba, sőt, előfordul, hogy heves vitáig fajul a társalgásuk. Nézőként úgy érezhetjük, mintha mi is ott volnánk velük a kávéházban, s izgatottan figyeljük, hogy alakul majd a viszonyuk. És amikor már azt hihetnénk, hogy biztosan tudjuk e két hétköznapi hős sorsát, az író, Karinthy Ferenc szerez nekünk néhány váratlan meglepetést!
Ez a különleges színházi este nemcsak kivételes szellemi táplálékot kínál, hanem ezúttal a testnek is áldozunk. Ugyanis borkóstolóval és könnyed harapnivalóval jár az előadás! Jó étvágyat kívánunk minden párban élő, vagy épp párt kereső kedves vendégünknek!
Helyszín: Gobbi
Budapest, Rejtő Jenő u. és Wesselényi u. sarok , 1077
A borkóstoló során együttműködő partnerünk: Götz Pincészet
ALKOTÓK
Díszlet-Jelmez: KOVÁCS YVETTE ALIDA
Látvány: MADARÁSZ „MADÁR” JÁNOS
Súgó: JÁRMAI EDIT
Rendező: ZALÁN JÁNOS
Szereposztás
Előadja |
Soltész Bözse Szatmári Attila |