Dr. Zalán János Igazgatói Pályázat 2023

Dr. Zalán János Igazgatói Pályázat 2023
Kedves Közönségünk!
Színházunkban az aktuális igazgatói mandátum 2024. január 31-ig él, így jelenleg igazgatói pályázati időszak alatt állunk. Az alábbi posztot Dr. Zalán János, a Magyar Színház Igazgatója kérésére tesszük közzé:
„Nagy megtiszteltetés és öröm lenne számomra, ha tovább folytathatnám azt a munkát és építkezést, amit elkezdtünk és immár nyolc éve töretlenül végzünk. Az elmúlt években hatalmas lelkesedéssel és odaadással építettem az ifjúsági és családi vonalat, valamint kiemelten koncentráltam az akadálymentesítésre. Büszkén mondhatom, hogy ez az intézmény nemcsak Magyarországon, de Európában is élen jár ezen a területen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy színházunk az elmúlt években megkapta és meg is tartotta az aranyfokozatú besorolást. Ahogy a 340 oldalas pályázatomban több fejezetben olvasható továbbra is kiemelt figyelmet szeretnék fordítani az említett területekre. A gyermek és ifjúsági nézők, illetve a hátrányos helyzetű kultúrakedvelő közönség számára egyaránt színvonalas szórakozást kívánok nyújtani.
Az alábbi linken elérhető a pályázati anyagom, amit szeretnék nyilvánosságra hozni, hogy mindenki számára elérhető és olvasható legyen.
Ezúton szeretném felhívni pályázótársaim figyelmét, hogy amennyiben szeretnék, hogy a Színház hivatalos weboldalán megjelenjen a pályázati anyaguk küldjék el a titkarsag@mszinhaz.hu e-mail címre és kollégáim készséggel megjelentetik azt a felületeinken.
Köszönettel:
Dr. Zalán János „
A pályázat az alábbi linken elérhető:
Ami még érdekelheti

Szlovákiai turnéra indult a Magyar Színház Babaszínháza!
2023. novemberében 4 nap alatt 6 szlovákiai helyszínre látogat el a Magyar Színház babaszínházi formátuma. A Leporelló sorozat két produkciója, a Hangora és a Herfli a határon túl is nagy...
Bővebben
Karácsonyi ajándékutalvány – Ajándékozz élményt a Magyar Színházzal!
Szerezz valódi élményt szeretteidnek az ünnepi időszakban is! A Varázslat évadában különleges, szabad felhasználású Mézi karácsonyi ajándékutalvánnyal kedveskedünk szeretett közönségünknek! Utalványaink segítségével nem csak karácsonyra ajándékozható örök élmény, a többféle...
Bővebben
Ezeregy éjszaka interjúsorozat – Alida és Jázmin szerepében Molnár Janka
2023. november 3-5. között mutatta be a Pesti Magyar Színház Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István EZEREGY ÉJSZAKA című worldmusicaljét, amely kőszínházban elsőként a Hevesi Sándor téri teátrumban...
Bővebben