AZ IGAZI MÁRAI SÁNDORTÓL

AZ IGAZI MÁRAI SÁNDORTÓL
MÁRAI SÁNDOR: AZ IGAZI
SZERELEMJÁTÉK
A színpadi változatot írta: Deres Péter
Az előadás megtekintését 16 éves kortól ajánljuk.
Az előadás a Sinkovits Imre Színpadon látható.
Márai Sándor híres regényének színpadi változata egy metszően pontos szerelmi történet. Péter, a családi hagyományokat ápoló, gazdag nagypolgár végzetesen beleszeret Áldozó Juditba, a faluról felkerült, egészen más szokásokat őrző cselédlányba. Titkos szerelmüket véletlenül felfedezi Péter felesége, Ilona, és a házaspár élete pillanatok alatt felbolydul. Az igazi ennek a három embernek a titkokkal, sejtésekkel, olykor élethazugságokkal teli, egyszerre izgalmas, kalandos és érzékeny, minden mondatában felkavaróan emberi története, amelybe – negyedikként – Lázár, Péter művész barátja is belesodródik. A szerelemről, a hűségről-hűtlenségről, a hozott szokásokról, az együttélés gyönyöreiről és kríziseiről kevés magyar irodalmi alkotás vall olyan megrendítő és sokak számára ismerős módon, mint Márai halhatatlan műve.
Ez a különleges atmoszférájú előadás remek szereposztásban, eredeti látványvilággal, erős vizuális hatásokkal lesz látható a Sinkovits Imre Színpadon.
Ami még érdekelheti

185 éve a kultúráért! – Adója 1%-ával
A Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház 185 éve áll a kultúra szolgálatában. Célunk olyan művészetkedvelő – és értő fiatalok oktatása, kinevelése, akik a jövőben szféránk aktív...
Bővebben
ELMARAD – A MUZSIKA HANGJA
Tisztelt Nézőink! A muzsika hangja című 2023. május 13-i 19 órára meghirdetett előadása technikai okok miatt ELMARAD! A jegyek becserélhetők a májusi előadásokra a jegyértékesítő pontjainkon, vagy visszaválthatóak 2023. május...
Bővebben
FIGYELEM! FORGALMI KORLÁTOZÁS
Tisztelt Közönségünk! Magyarországra érkezik április 28-30. között Ferenc pápa, a látogatás miatt pedig napokig tartó lezárások, forgalmirend-változások és forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a Pápalátogatás és...
Bővebben