Amiről még nem meséltem

Amiről még nem meséltem

Amiről még nem meséltem

 

 

 

Amiről még nem meséltem

Dr. Elbert Gábor beszélgetései élsportolókkal

Hossza: 1 óra, szünet nélkül

 

A színházi környezet alkalmat teremt arra, hogy a sportolót ne csak teljesítményén keresztül láthassuk, de megismerhessük azt az életutat, amely a kiemelkedő eredményekhez elvezetett. A kötetlen beszélgetésbe a néző is bekapcsolódhat, kérdezhet, reagálhat – és az előadás végén személyes találkozásra is lehetőség nyílik.

 

 

 

A március 30-i esemény vendége Harsányi Gergely, 179-szeres válogatott kézilabdázó, aki 2018-ban lépett utoljára pályára profi játékosként. Doktoriját a sport és a genetika összefüggéséről írta. Most az általa alapított cég vezetőjeként gyerekek és élsportolók fizikális, valamint mentális felméréseivel és sportszakmai iránymutatással foglalkozik

 

 

„Vilezsálon, Oroszon, Alberten nőttem fel, valahogy az, hogy fradista vagyok, hogy a fradiban úsztam és a vízilabdát is ott kezdtem, olyan természetes nekem.” – vallja Gerendás György olimpiai bajnok vízilabdázó. Bárhol járt, bárhol dolgozott, a Fradi-szív mindig ott dobogott benne.

A legendás sportemberrel Elbert Gábor beszélget április 6-án, 18:00 órai kezdettel.

 

 

 


Vendégeink voltak:

Bácsi Péter
Balczó András

Balzsay Károly
Deák-Bárdos Mihály
Gergely István

Gurisatti Gyula
Gyarmati Andrea
Hegedűs Csaba
Hunyady Emese

Igaly Diána
Imre Géza
Jakabfi Zsanett
Kammerer Zoltán
Kassai Viktor

Knoch Viktor
Magyar Zoltán
Markovits László
Martinek János
Pisont István
Portisch Lajos
Sors Tamás
Szuper Levente
Törökgyörgy Melinda
Vajda Attila
Wichmann Tamás
Zwickl Dániel

Ami még érdekelheti

185 éve a kultúráért! – Adója 1%-ával

A Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház 185 éve áll a kultúra szolgálatában. Célunk olyan művészetkedvelő – és értő fiatalok oktatása, kinevelése, akik a jövőben szféránk aktív...

Bővebben

ELMARAD – A MUZSIKA HANGJA

Tisztelt Nézőink! A muzsika hangja című 2023. május 13-i 19 órára meghirdetett előadása technikai okok miatt ELMARAD! A jegyek becserélhetők a májusi előadásokra a jegyértékesítő pontjainkon, vagy visszaválthatóak 2023. május...

Bővebben

FIGYELEM! FORGALMI KORLÁTOZÁS

Tisztelt Közönségünk!  Magyarországra érkezik április 28-30. között Ferenc pápa, a látogatás miatt pedig napokig tartó lezárások, forgalmirend-változások és forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a Pápalátogatás és...

Bővebben