Aki kilóg a Rózsaszín Bombázók közül

Aki kilóg a Rózsaszín Bombázók közül

„Az egyetlen és a legjobb út teljes mértékben, ha magamból építem fel az adott karaktert” – vallja Görgényi Fruzsina, akivel a Grease kapcsán Cirkov Ilona beszélgetett.

Miskolci lány vagy, három éve végeztél a Pesti Magyar Színiakadémián. Miért választottad ezt a hivatást?

Hétéves lehettem, amikor egy alkalommal Vida Pétert láttam a Miskolci Nemzeti Színházban játszani, és azonnal szerelemes lettem belé. Akkoriban úgy gondoltam, hogy színésznek csakis színésznő lehet a felesége, ezért elhatároztam, hogy én is az leszek. Így kezdődött… Azóta természetesen megváltozott az ok, amiért ezen a pályán vagyok. Kilencévesen a Pécsi Sándor Guruló Színház színpadán amatőr színészként sokféle szerepben kipróbálhattam magam: eljátszhattam többek között Dorothyt az Óz, a nagy varázslóból, ami akkoriban az egyik nagy szerepálmom volt. Soha nem felejtem el, hogy 18. születésnapomra – születésnapi ajándékként – színházjegyet kaptam. A darabban játszott Vida Péter is, akivel volt szerencsém beszélgetni az előadás után, és elmeséltem neki, hogyan is kezdődött a pályafutásom. Jót nevetett rajta.

És mit szólt a család az elhatározásodhoz? Támogattak?

Szerencsére mindenki biztatott, mondták, idővel úgyis elválik majd, van-e helyem ezen a pályán, ezért érettségi után megpróbálkoztam a Színművészetivel. Nem vettek fel, viszont – talán nem véletlenül – szembejött velem a Pesti Magyar Színiakadémia felhívása az induló tanévre. Igaz, késve jelentkeztem, már a határidő után, de mégis azonnal felvettek.

Milyen emlékeid vannak az itt eltöltött évekről?

Végh Péter, Szélyes Imre és Őze Áron osztályába jártam, akiktől rengeteget tanultam, és ráadásul jó, és összetartó közösségbe csöppentem. Az itt eltöltött négy év meghatározó az életemben: szakmailag és emberileg is sokat fejlődtem.

Hogyan lettél te a Grease női főszereplője, Sandy Dumbrowski?

A szereplőválogatás több fordulón keresztül, hónapokig zajlott, ahol a zenei szakma krémjével, nálam sokkal ismertebb művészekkel kellett megküzdenem a szerepért. Ezért is nagyon büszke vagyok rá, és megtisztelő, hogy végül engem választottak. Igyekszem megfelelni ennek a bizalomnak, mind a rendező, Szurdi Miklósnak, mind a nézőknek. Azt figyeltem meg, hogy a közönség előszeretettel hasonlítja össze a karakteremet a filmben látottakkal, engem pedig Olivia Newton-Johnnal. Ez egyrészt inspirál, ugyanakkor hatalmas kihívás. Lehet, hogy külsőleg hasonlítok rá, de ő nem én vagyok. Amikor egy szerepet próbálok, igyekszem nem gondolni arra, ki és hogyan játszotta el korábban. Az egyetlen és a legjobb út teljes mértékben, ha magamból építem fel az adott karaktert.

Milyen lány Sandy?

Átlagos, jól nevelt amerikai lány, jó szándékú, aki mindenkiről jót feltételez, ebben talán hasonlít rám. A nyári szünidőben megismerkedik Danny-vel (Vastag Csaba) és az első szerelem révén új, korábban nem tapasztalt érzésekkel gazdagodik. Megtapasztalja annak jó és rossz oldalát egyaránt, megtanul bízni, és mint bárki más, átéli az első csalódást is. Nem igazán vezéregyéniség, inkább visszahúzódó, csendes, aki emiatt inkább kilóg a Rózsaszín Bombázók csapatából.

És milyen volt Görgényi Fruzsina a középiskolában?

A személyiségemben talán vagy egy kis rész, ami hasonlít Sandyre, viszont én ennyi idősen teljesen más voltam, mint ő. Nem voltam vezéregyéniség, de az biztos, hogy szerettem már akkor is – akarva, akaratlanul – a középpontban lenni.

Mennyire volt nehéz beleélned magad Sandy karakterébe?

Azt a rendezői utasítást kaptuk Szurdi Miklóstól, hogy gondoljunk vissza a gimnazista éveinkre és arra, milyen volt az első szerelem. Szerintem ez nem volt nehéz, hiszen én is voltam szerelmes, és persze túl vagyok már az első, második és a sokadik csalódáson. Inkább az volt számomra kihívás, hogy visszamenjek az életemben egészen addig, amikor még én is olyan ártatlan voltam, mint Sandy. Nekem inkább faragnom kellett abból a rengeteg tapasztalatból, amit tinédzser korom óta átéltem, legyen az akár pozitív, akár negatív élmény. A darab számomra nemcsak a szerelemről szól – habár ez egy nagyon erős szál a történetben -, hanem arról is, milyen az, amikor az ember új közösségbe kerül, mennyire nehéz néha a beilleszkedés, és az, hogy elfogadják az embert.

És milyen fiú Danny, akibe Sandy beleszeret?

Ő a fiúcsapat főnöke, vezéregyéniség. Jóképű, karizmatikus, amellett érzelmes, nem csoda, ha Sandy beleszeret. Laza, vicces, a legmenőbb srác a suliban, a lányok álma, akik rettentően irigylik Sandyt, hogy vele jár. Nagyon érdekes a két fiatal viszonya, mert miközben szeretik egymást, a jelenetek többségében mégis civódnak, míg az 1978-as filmváltozatban sokkal idillibb a köztük lévő kapcsolat.

Közel áll hozzád a rock and roll és az 50-es, 60-as évek divatja?

Szeretem ennek a kornak a zenéjét és a hozzá tartozó táncstílust, de táncolni egyébként is nagyon szeretek. Ami pedig a ruhákat illeti, a szűk szoknyák és a magas derekú csőnadrágok kifejezetten tetszenek, szerintem nagyon jól kiemelik az ember alakját.

Nagyon fiatalon kerültél bele egy ilyen nagyszabású produkcióba, ráadásul főszereplőként.

Eleinte én is aggódtam, mennyire nehéz lesz ennyi ember előtt szerepelni, de szerencsére a próbafolyamat alatt fokról fokra magabiztosabbá váltam, és a végére már úgy éreztem, ülhet akár nyolcvanezer ember is a nézőtéren: menni fog! Természetesen minden egyes előadás előtt izgulok, és arra törekszem, hogy minden egyes alkalommal egyre többet hozzak ki magamból.

Dannynek, azaz Vastag Csabának az autós jelenet az egyik kedvence a darabban. És Sandynek?

Szerintem is ez az egyik legszebb, mert ez a darab tipikus jelenete, egyúttal rendkívül romantikus és intim. A kedvenc dalom pedig egy duett, amit Jannel, azaz Ress Hajnival, illetve Nyári Darinkával együtt énekelek, az „Elkapott az eső.”

A Grease után merre tovább? Van valamilyen szerepálmod?

Habár elsősorban prózai színésznek tartom magam, valahogy mostanában inkább a zenés színház került előtérbe az életemben. Ahhoz, hogy minél jobban teljesítsek az ilyenfajta szerepekben, természetesen képzem magam, ének- és táncórákra járok. Egyszer majd, ha nagyon ügyes leszek, szeretném Roxie szerepét eljátszani a Chicagóban. Nagy vágyam még mozgásszínházban játszani, mert ez a műfaj még az Akadémián nagyon közel került a szívemhez Gyöngyösi Tamás jóvoltából.