A Pesti Magyar Színház közleménye

A Pesti Magyar Színház közleménye

Kedves Közönségünk!

A Pesti Magyar Színház tájékoztatja Közönségét, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító Operatív Törzs és Magyarország Kormánya határozata alapján 2020. március és április hónapra meghirdetett előadások elmaradnak.  
A kihirdetett vészhelyzet miatt elmaradt előadások jegyeit színházunk egy későbbi időpontra érvényesíti, amennyiben ez az időpont nem lesz megfelelő az Önök számára, úgy a megvásárolt jegyeket átcserélhetik egy másik időpontra.

Amennyiben nem kívánnak élni az átcserélés lehetőségével, úgy a jegy ellenértékével megegyező vásárlási utalványt fogunk Önöknek kiállítani, amivel egy későbbi szabadon választott időpontra vásárolhatnak jegyeket. Kérjük Önöket, hogy megváltott belépőjegyeiket őrizzék meg. Az új időpontokat a vészhelyzet letelte után tudjuk kitűzni, így a cseréről vagy az ajándékutalvány kéréséről is ez után dönthetnek. A vészhelyzet leteltét követően színházunk új közleményben tájékoztatja Önöket az új időpontokról. Kérnénk, hogy iratkozzanak fel a Pesti Magyar Színház hírlevelére.  A márciusi, áprilisi előadások új időpontjait hírlevélben is ki fogjuk küldeni, így automatikusan értesülhetnek a módosult műsorról.

Felhívjuk a Karácsonyi bérlettel rendelkező nézőink figyelmét, hogy a bérletek felhasználási idejét meghosszabbítjuk, a bérletek a 2020. december 31-ig lesznek jegyre válthatóak.

A színház Szervezési Osztálya és Jegypénztára a zárlat feloldásáig zárva tart. Kérdés esetén a szervezes@mszinhaz.hu vagy jegypenztar@mszinhaz.hu email címen tudja felvenni velünk a kapcsolatot, vagy hívja a következő telefonszámot: +3630 887 52 76

Kérjük szíves megértésüket, jó egészséget kívánunk, és bízunk benne, hogy mielőbb viszontláthatjuk Önöket a Pesti Magyar Színház előadásain!

Budapest, 2020. március 30.

Pesti Magyar Színház
Igazgatósága

Központi információ:
https://koronavirus.gov.hu/

Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ingyenesen hívható zöldszámai:

06 80 277 455 • 06 80 277456

Ami még érdekelheti

185 éve a kultúráért! – Adója 1%-ával

A Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház 185 éve áll a kultúra szolgálatában. Célunk olyan művészetkedvelő – és értő fiatalok oktatása, kinevelése, akik a jövőben szféránk aktív...

Bővebben

ELMARAD – A MUZSIKA HANGJA

Tisztelt Nézőink! A muzsika hangja című 2023. május 13-i 19 órára meghirdetett előadása technikai okok miatt ELMARAD! A jegyek becserélhetők a májusi előadásokra a jegyértékesítő pontjainkon, vagy visszaválthatóak 2023. május...

Bővebben

FIGYELEM! FORGALMI KORLÁTOZÁS

Tisztelt Közönségünk!  Magyarországra érkezik április 28-30. között Ferenc pápa, a látogatás miatt pedig napokig tartó lezárások, forgalmirend-változások és forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a Pápalátogatás és...

Bővebben