A Főnix Rend lovagja – Ágoston Péter

A Főnix Rend lovagja – Ágoston Péter

Elmegy, és már most tudjuk, hogy hiányozni fog. Még a kutyája is. Pedig Mandulának muszáj volt színházi kutyának lennie, mert ha nem az, üldögélhetett volna otthon a négy fal között, és szőrös hidroglóbuszként várhatta volna naphosszat a gazdáját, és – lássuk be – ez teljes képtelenség lett volna.

Ágoston Péter kettős kötöttségű – remélhetőleg nem tragikus – hős. Gyerekkora óta tartja fogva a színház és a felelősségérzet. Ezt érzi a kutyája iránt és a társai iránt is, akikkel a színházban megosztja az életét.

Ő nem csak úgy kolléga, hogy pontos, megbízható, jó és barátságos, hanem úgy is, hogy nehezen viseli a csak az emlékekben élő és szinte nyom nélkül elszálló színészi pályákat, és az abban sokat és sokszor mindent vállaló színészkollégák kiszolgáltatottságát. Alázatos és sokat értő riporterré változtatta magát, és valódi kíváncsisággal leforgatott 21 darab, közel egy órás portrét a Magyar Színház színészeivel. Bevállalva a borítékolható rosszkedveket, nem kevés sértettséget és magányos szomorúságot. Mégis a kollégák vállalták a beszélgetéseket, és hálásak voltak, hogy valódi és értő figyelemmel fordul feléjük. A sorsukra, az életükre kíváncsi a kollégájuk, aki a kamerájával szembeszáll a színészet nyom nélküli eltűnésével. A Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő osztálya segített neki, az epizódok Takarásban címmel megtalálhatók a youtube-onés a Magyar Színház honlapján. Hiánypótló korlenyomat lesznek mindjárt, köszönhetően Ágoston Péter elszántságának.

Aki látott már színházat a kulisszák mögött, az el sem tudja képzelni, hogy a saját próbák és előadások között mikor volt ideje megdumálni a kollégákat, hogy portrét üljenek neki. Alighanem a Takarásban. A színész meg olyan, hogy ha már beszél, akkor mond mindent. A Takarásban portréi ritka őszinte beszélgetések ebben a műfajban.

Mindeközben Ágoston Péter az elmúlt évadokban le sem jött a színpadról. Ének és tánctudását, ha kellett krakéler szemtelenségét, elképesztő improvizációs képességét vagy éppen gátlásokkal küszködő kamaszos kedvességét búcsúzóul Főnix-díjjal jutalmazta a társulat. Mindenki érezte, viszonozniuk kell Ágoston Péter évadokon át tartó, értük való igyekezetét. A társulatnak – Ágoston Péternek köszönhetően – virtuálisan is helye lett a világban, akkor a legkevesebb, hogy Peti nagyon is valóságosan a kezébe foghassa a köszönetüket. Ha úgy alakult, hogy ez a díj útravaló lett, hát akkor az lett. Legyen ez a Főnix-díj segítség az elkövetkezendő repüléshez. Jó utat Peti és Mandula!

(serzsi)