Takarásban 2.

Takarásban 2.

Ágoston Péter beszélgetése SOLTÉSZ BÖZSÉVEL

Ágoston Péter szavaival:
A Takarásban második része Soltész Bözséről szól. Anyakönyvi kivonata szerint Erzsébetről, de erről ő hallani sem akar. (Folytatás a filmben és a videó alatt…)

A Nemzeti Színházban volt akadémista. A főiskolára sikertelenül felvételizett, ami néha még a mai napig is eszébe jut. Aztán főszerepeket kezdett játszani, később Jászai Mari díjat kapott. Azt ő is érzi, hogy ilyen típus, amilyen ő, kevés van az országban. Valaki egyszer azt mondta neki, hogy nehéz vele mit kezdeni, mert ő egy “lény”. Őrülten szereti az életet – éli is azt, rendesen. Tizenkét évvel fiatalabb férjével két gyereket nevelnek. A második születése után nem sokkal már szaltózott a Harisnyás Pippiben. Ő tud szaltózni. Meg cigánykerekezni. Meg futni, táncolni, hullámvasutazni, kacsát enni és krigliből sört inni – ezeket biztosra tudom…

Ami még érdekelheti

Kalóz kalandok gyerekeknek a Magyar Színházban

Elképesztő sikerrel zárult A kincses sziget tematikus hétvége a Magyar Színházban. Több mint ezren tekintették meg a darabot a hétvége folyamán, több száz kis kalózt avattunk Silver kapitány bandájába. Horgonyt...

Bővebben

BUDAPESTI SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA

2024. március 23-án (szombaton) öt év szünet után ismét sor kerül a Budapesti Színházak Éjszakája programsorozatra, melyen a Pesti Magyar Színház is részt vesz. A regisztráció elindult, igazán izgalmas programokkal...

Bővebben

Ezeregy éjszaka interjúsorozat – Alida és Jázmin szerepében Molnár Janka

2023. november 3-5. között mutatta be a Pesti Magyar Színház Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István EZEREGY ÉJSZAKA című worldmusicaljét, amely kőszínházban elsőként a Hevesi Sándor téri teátrumban...

Bővebben