Szirtes Marcell a nemzeti ünnepen elismerést kapott

Szirtes Marcell a nemzeti ünnepen elismerést kapott

Egyik legismertebb gyerekszínészünk, Szirtes Marci tehetségére és művészeti tevékenységére már szülővárosa is felfigyelt. Ezért az idei nemzeti ünnepen, augusztus 20-án Ifjú Tehetség Díjat és elismerő oklevelet vehetett át Nagykovácsi polgármesterétől.

“Nagy meglepetés volt számomra, hogy azon a helyen, ahol lakom, elismerték az eddigi szerepléseimet, művészeti tevékenységeimet – mondta el Marci. – Bevallom, a hétköznapokon, amikor össze kell egyeztetni a tanulást és a színházat, bizony szükségem van rá, hogy ezekre az ünnepi pillanatokra gondoljak, mert a díj erőt ad az új évad és az iskola megkezdéséhez.”

A díjhoz gratulálunk, és további szép színházi feladatokat kívánunk!

Fotó: Köves Szilvia

Ami még érdekelheti

Kalóz kalandok gyerekeknek a Magyar Színházban

Elképesztő sikerrel zárult A kincses sziget tematikus hétvége a Magyar Színházban. Több mint ezren tekintették meg a darabot a hétvége folyamán, több száz kis kalózt avattunk Silver kapitány bandájába. Horgonyt...

Bővebben

BUDAPESTI SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA

2024. március 23-án (szombaton) öt év szünet után ismét sor kerül a Budapesti Színházak Éjszakája programsorozatra, melyen a Pesti Magyar Színház is részt vesz. A regisztráció elindult, igazán izgalmas programokkal...

Bővebben

Ezeregy éjszaka interjúsorozat – Alida és Jázmin szerepében Molnár Janka

2023. november 3-5. között mutatta be a Pesti Magyar Színház Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István EZEREGY ÉJSZAKA című worldmusicaljét, amely kőszínházban elsőként a Hevesi Sándor téri teátrumban...

Bővebben