Színiakadémia

Színiakadémia

Küldetésnyilatkozat

“A kreativitás semmi más, mint átgondolt utánzás.”
                                                                                        Murakami Haruki

Közös gondolkodásra és játékra hívjuk a hozzánk felvett színész hallgatókat. Célunk, hogy ez alatt a három év alatt a hallgatók közelebb jussanak önmagukhoz, s így a közönséghez is. Csak az tud hitelesen érzelmeket és gondolatokat közvetíteni, aki tisztában van saját értékeivel, s nem szégyelli hibáit sem. Elfogadja önmagát, adottságait, miközben állandóan fejleszti képességeit. Lustaságot, tunyaságot nem tűrjük, a színész hivatásra készülőknek kötelességük, hogy szellemi, testi és lelki képességeiket a lehető legtökéletesebbre csiszolják. Tanáraink elhivatott művészek, akik a tanítást „szent” feladatuknak tekintik.
Céljuk, hogy a fiatalok ízlését formálják, s az életre kíváncsi és nyitott személyiségek kerüljenek ki a kezük alól. Iskolánk a Pesti Magyar Színházzal szoros együttműködésben egyedülállóan sok lehetőséget ad a hallgatóknak a színpadi gyakorlatra, számos esetben akár főszereplőként is kiállhatnak a közönség elé, s a nagyszínpadon 650 néző figyelő tekintete néz rájuk. Szintén egyedülálló módon a színész II. képzésben, ragaszkodunk hozzá, hogy Akadémiánk mintegy ingyenesen adja át a tudásanyagot. A művészetben ugyanis nem lehet elsődleges szempont a pénz hatalma, a tehetséget nem az anyagi javak alapján kell kiválasztani!
A felvételizők így csak képességeik alapján méretnek meg, s azok is tanulhatnak nálunk, akik tehetségesek, de magas tandíjat képtelenek lennének megfizetni. Hagyományőrzés is feladatunk, ugyanis a korábban Nemzeti Akadémia néven elhíresült intézményünk immár  50 éve működik. Mára elismert művészek itt végeztek, s nagy arányban kerültek be a Színművészeti Egyetemre az ide járó diákok. Jó hírünket és a magas színvonalat tartani tehát kötelességünk!

Szeretettel várjuk a Pesti Magyar Színiakadémia megújult honlapján!

sziniakademia-logo-320A Pesti Magyar Színiakadémia a Facebook-on:
www.facebook.com/pestimagyar.sziniakademia

 

Ami még érdekelheti

A NAGY MAGYAR KULTÚRA NAPI KVÍZ

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag...

Bővebben

Színházunk 2023. január 5. és február 28. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2023. január eleji nemvárt kazánházi karbantartás okozta kényszerszünetünk minden igyekezetünk ellenére a vártnál tovább elhúzódik. Így színházunk 2023. január 5. és február...

Bővebben

Színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart

Tisztelt Közönségünk! Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy nemvárt kazánházi karbantartás miatt színházunk 2023. január 1 – január 9. között zárva tart. A műszaki hibák a decemberi előadásaink zökkenőmentes megtartását nem veszélyeztetik, ugyanis...

Bővebben