Színházi előadást követő színházpedagógiai foglalkozások FELNŐTT KOROSZTÁLY számára

Színházi előadást követő színházpedagógiai foglalkozások FELNŐTT KOROSZTÁLY számára

Munkánk során a felnőtt nézőink részéről többször merült fel igény színházpedagógiai foglalkozáson való aktív részvételre. Miért csak gyerekeknek és fiataloknak szólnak ezek a foglalkozások?

Valóban fontos a felnőtt közönségnek is lehetőséget adni közös játékra, gondolkodásra. Gyermek- és ifjúsági előadások utáni akár speciálisan szülőknek szóló foglalkozást is szívesen tervezünk, akár felnőtteknek szóló tanulási területtel, akár ugyanazon a játék mentén, amit gyerekekkel, fiatalokkal játszunk végig.

A gyermek- és ifjúsági előadások, illetve felnőtteknek szóló előadások közül egyaránt kínáljuk, 60 percben, a színházban:
Harisnyás Pippi, Utánképzés ittas vezetőknek; Fagyi; Holnapelőtt

Ami még érdekelheti

Szlovákiai turnéra indult a Magyar Színház Babaszínháza!

2023. novemberében 4 nap alatt 6 szlovákiai helyszínre látogat el a Magyar Színház babaszínházi formátuma. A Leporelló sorozat két produkciója, a Hangora és a Herfli a határon túl is nagy...

Bővebben

Karácsonyi ajándékutalvány – Ajándékozz élményt a Magyar Színházzal!

Szerezz valódi élményt szeretteidnek az ünnepi időszakban is! A Varázslat évadában különleges, szabad felhasználású Mézi karácsonyi ajándékutalvánnyal kedveskedünk szeretett közönségünknek! Utalványaink segítségével nem csak karácsonyra ajándékozható örök élmény, a többféle...

Bővebben

Ezeregy éjszaka interjúsorozat – Alida és Jázmin szerepében Molnár Janka

2023. november 3-5. között mutatta be a Pesti Magyar Színház Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István EZEREGY ÉJSZAKA című worldmusicaljét, amely kőszínházban elsőként a Hevesi Sándor téri teátrumban...

Bővebben