Társulat

„A színészlétben az a legjobb, hogy a munka játék. Akkor nagyon jó, amikor tényleg így tudom megélni.”
Gyerekkorában balett táncosnak készült, nyolc évet járt a Táncművészeti Főiskola balett szakára. Érettségi után színészmesterség tanára Kazimir Károly hatására, végül a színi tanulmányok folytatása mellett döntött. 2003-ban végzett a Pesti Magyar Színiakadémián Szélyes Imre és Őze Áron osztályában, azóta tagja a Pesti Magyar Színház társulatának, de játszott a Gózon Gyula Kamaraszínházban és a Pécsi Nemzeti Színházban is.
A tánc iránti elköteleződése megmaradt: 2007-ben táncelméleti szakíró diplomát szerzett, 2009-től dolgozik Berger Gyulával, és részt vesz a Zéró Balett munkáiban.
2017-től színészként csatlakozott a Pesti Magyar Színház előadásaihoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozásokhoz, az itt tapasztaltak hatására 2020-ban jelentkezett a Wesley János Lelkészképző Főiskola drámapedagógus képzésére. 2022-től a Drámalabor csapatának tagja.
Első szerepe a színházban:
Emmet Lavery: Az Úr katonái – Jimmy (2001-ben akadémiai növendékként)
Fontosabb szerepei:
- Emmet Lavery: Az Úr katonái – Jimmy
- Merimée- Maszlobojcsikov: Carmen – Mercedes
- Schwartz-D.Green-J.M.Tebelak: Godspell
- Leigh-D. Wasserman: La Mancha lovagja – Unokahúg
- Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje – Táncosnő
- Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Anna
- Csukás István: Ágacska – Ágacska
- Hedry Mária: Tündér Míra – Varangy
- Berg Judit: Rumini – Csincsili
- R.Rodgers-O. Hammerstein-H. Lindsay-R.Crouse: A muzsika hangja – Liesl, Zsófia nővér
- Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi – Annika
- Szabó Magda-Egressy Zoltán: Tündér Lala – Írisz
- Kosztolányi Dezső: Pacsirta – Lator Margit
- Bosnyák Viktória-Horváth János Antal: Az ABC küldetés – Tanító néni
- Rojik T.-Szivák -Tóth V.: Szárazság
Táncos szerepei:
- Boldog metronómok (Zéró Balett)
- Bíbor sivatag (kor.:Berger Gyula)
- Windows (Zéró Balett)
- Enter (Zéró Balett)
- Szomjúság (kor.:Berger Gyula)
Filmek:
- A mindenes 2007
- A boldog metronómok 2010
- Razzia 2010
- The animal inside out 2019
- Psycho 60 2020
- Thirst ( r.:Hana Yamazaki) 2021