Holdvilág és utasa
Holdvilág és utasa
HOLDVILÁG ÉS UTASA
– kalandregény két részben –
Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye nyomán írta: FORGÁCH ANDRÁS
Bemutató: 2013. szeptember 21.
Az előadás időtartama: 3 óra 10 perc (egy szünettel)
16 éves kortól ajánlott
SZEREPLŐK: | ||
MIHÁLY | TAKÁCS GÉZA | |
ERZSI | HORVÁTH LILI Jászai Mari-díjas | |
ÉVA | BALSAI MÓNI | |
SZEPETNEKI JÁNOS | PAVLETITS BÉLA | |
ERVIN | SZATMÁRI ATTILA | |
TAMÁS | HORVÁTH ILLÉS | |
SÁRI | BENKŐ NÓRA | |
ELLESLEY | RANCSÓ DEZSŐ | |
MILLICENT | SZŰCS KINGA VINCZE ERIKA |
|
APA | TAHI JÓZSEF | |
VANNINA | CSIKÁSZ ÁGNES a.n. | |
PATAKI ZOLTÁN | TÓTH SÁNDOR | |
LUTPHALI SURATGAR | GÉMES ANTOS |
Az előadásban közreműködnek a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei
Díszlet és jelmez: KOVÁCS YVETTE ALIDA
Zenei vezető: SZEMENYEI JÁNOS
Dramaturg: PERCZEL ENIKŐ
Súgó: TÓTH LOVÁSZ MÓNIKA
Ügyelő: SIPOS CSABA
Rendezőasszisztens: LÉVAI ÁGNES
Rendező: HARSÁNYI SULYOM LÁSZLÓ
Szerb Antal örökösének az engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.
„Mihály már napok óta Rómában volt, és még mindig nem történt vele semmi sem. Nem hullott le az égből semmiféle romantikus röpcédula, hogy útbaigazítsa, mint ahogy titokban várta, Ervin szavai után. Csak Róma történt vele, ha szabad így mondani. Róma mellett eltörpült a többi olasz város mind. Ehhez képest kevés volt Velence, ahol Erzsivel volt, hivatalosan, és kevés Siena, ahol Millicenttel volt, véletlenül. Mert Rómában egyedül volt és felsőbb útmutatásból, úgy érezte. Amit Rómában látott, minden a végzetesség jegyében állt.”
Ami még érdekelheti

Pedagógus Workshop a Magyar Színházban
Kedves Pedagógus Kollégák! Szeretettel hívunk benneteket a hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő pedagógus hétvégére. A programok a tavalyi évadban nagy sikerrel bemutatott tantermi előadás, a KŐ PAPÍR OLLÓ, valamint a tavaszi...
Bővebben
Valahol Európában új szereposztással a Magyar Színházban
Azt mondják, a remekművek időtlenek, és az üzenetük téren-időn képes átsugározni. A Valahol Európában az egyik legcsodálatosabb magyar musical, amely Dés László zenéjével és fantasztikus gyerekszereplőkkel már 2016 óta töretlen...
Bővebben
Dr. Zalán János Igazgatói Pályázat 2023
Kedves Közönségünk! Színházunkban az aktuális igazgatói mandátum 2024. január 31-ig él, így jelenleg igazgatói pályázati időszak alatt állunk. Az alábbi posztot Dr. Zalán János, a Magyar Színház Igazgatója kérésére tesszük...
Bővebben