Harisnyás Pippi

Harisnyás Pippi

 

 

Astrid Lindgren
HARISNYÁS PIPPI
– zenés játék két részben –
színházpedagógiai foglalkozással

Zenéjét szerezte: Georg Riedel

Fordította: Tótfalusi István

A Színdarab bemutatását a Nordiska ApS-szal (Koppenhága) való megállapodás alapján a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökséggel kötött szerződés teszi lehetővé.

Bemutató: 2015. március 28.
Az előadás időtartama: 2 és fél óra, egy szünettel.

Harisnyás Pippi különös ismertetőjelei: vörös copfos, szeplős, felemás harisnyát és kétszer nagyobb cipőt visel, mint a lába. Rakoncátlan és eleven, de mindig helyén az esze és a szíve. A barátaiért bármit megtenne. Járt már a világon mindenütt, de még sohasem járt iskolába, pedig majdnem tízéves. Ő a világ legerősebb kislánya. Egyedül él otthonában, a Villekulla villában. Mégsem egészen egyedül: vele él pöttyös lova és Nilsson úr, a majom. Aki szeretne megismerkedni evvel a különleges kis emberrel, annak nyitva áll a háza, és a Magyar Színház nézőtere.

Az előadást felnőttek csak gyermekfelügyelettel látogathatják!

Napi szereposztás:
2018. február
2018. március

Szereplők:

HARISNYÁS PIPPI   SOLTÉSZ BÖZSE Jászai Mari-díjas
ANNIKA   MÓGA PIROSKA
HORVÁTH ANNA
TOMI   ÁGOSTON PÉTER
IRMA NÉNI   DÁNIEL VALI
ELADÓ, TANÍTÓ NÉNI, ANYUKA   BENKŐ NÓRA
ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ   PAVLETITS BÉLA
RENDŐR, RABLÓ, MATRÓZ   SZATMÁRI ATTILA
CIRKUSZIGAZGATÓ, RABLÓ, MATRÓZ   KÓS MÁTYÁS a.n.
HARISNYÁS EFRAIM KAPITÁNY   FILLÁR ISTVÁN Jászai Mari-díjas
Iskolások, Vásározók, Matrózok, Evezősök:   a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei

A zenekarban résztvevő művészek:
BEREC PÉTER, CSERTA BALÁZS, KORMOS JÁNOS,
LUKÁCS GERGELY, MAZURA JÁNOS, OLÁH MÁRTON, PERGER ISTVÁN,
SCHNEIDER SZILVESZTER, SCHNEIDER ZOLTÁN

Díszlet-jelmez: ZEKE EDIT Jászai Mari-díjas
Zenei vezető: LÁZÁR ZSIGMOND
Dramaturg: KÁRPÁTI PÉTER József Attila-díjas
Mozgás: HORKAY BARNABÁS
Korrepetitor: MAGONY ENIKŐ
Ügyelő: SZÉP ZSOLT
Súgó: BALÁZS ÉVA
Rendezőasszisztens: JUHÁSZ ANDREA

Rendező: NOVÁK ESZTER Jászai Mari-díjas

Interjú Soltész Bözsével – “A színház – terápia”