Dzsessz, színház, Karády – interjú Lengyel Ferenc rendezővel

Dzsessz, színház, Karády – interjú Lengyel Ferenc rendezővel

Ópiumkeringő – jazz-story Karády Katalinról címmel Lengyel Ferenc a saját színdarabját viszi színre a Magyar Színházban. A filmcsillag dalait a Modern Art Orchestra és Subicz Gábor feldolgozásában, Pataki Szilvia előadásában hallhatja a néző, a színházi előadás egyben dzsessz-koncertként is élvezhető. Bemutató február 15-én.

Ez az első színdarabod?

 A Parkoló filmforgatókönyvének társszerzője voltam, amely Cannes-ban különdíjat kapott, és voltak színházi adaptációim is, mint a Svejk, vagy a Táncórák idősebbeknek és haladóknak, amit vagy négyszázszor játszottunk, de az Ópiumkeringő az első, ami teljesen önálló és az enyém.

A címe ismerős lehet Karády Katalin rajongóknak, egyik filmjének címe volt.

Igen, és ez nem véletlen! Karády Katalin életéről szól a darab, drámai monológok 12 stációban, mintha a szenvedéstörténet lenne. Az ő kálváriája akkor kezdődik, amikor a Gestapo letartóztatta és utána a poklok poklát járta meg. Egyik nap még a magyar mozi legfényesebb csillaga volt, másnap már börtönbe vetve, megkínozva a Gestapo foglya. Karády vallomásaiból tudjuk, hogyan élte át mindezt. Mit okoz ez a sok szörnyűség egy művészben, milyen lázálmai, víziói vannak, van-e ebből kiút? Az előadás végén láthatjuk – mintegy feloldozásként – azt az utolsó állomást, ahová tart az a vonat, amelyre felkapaszkodhatott. Ez a történet az egykori díva életében szörnyűséges, tragikus, de színházi értelemben izgalmas. Igazán jó színésznői lehetőség.

A műfaji meghatározása meglepő: jazz-story.

A Karády dalok nem jazz-melódiák, mégis rendszeresen jazz-zenekarok kísérték. Ám ennél többről van szó, hiszen ennek az előadásnak a zenéjét Subicz Gábor zeneszerző dolgozta át, és bár felismerjük az eredeti dalokat, hiszen nagyon fülbemászó slágerek, de a Modern Art Orchestra (MAO) előadásában valami egészen új születik zenei értelemben is.

Olyan lesz, mint egy jazz-koncert?

Igen, így is értelmezhető, hiszen az előadás alatt végig szólni fog a zene. Elhangzik 12 Karády-dal, aztán a prózai részek alatt is tovább élnek a dallamok, dzsesszes feldolgozásban. Az előadásban a monológok úgy jelennek meg, mintha Karády napló részletei hangoznának el, közben szól a zene, akár egy mozifilm kísérőzenéjét hallgatnánk, visszautalva arra, hogy Karády Katalin igazi filmsztár volt a magyar filmtörténetben. 

Hogyan álltak össze a mozaikdarabkák: MAO, Karády Katalin, te…

Subicz Gábor írta a Curtiz című film zenéjét, amelynek én voltam a főszereplője, vagyis Kertész Mihály, a Casablanca forgatása idején játszódó történetben. A filmmel elnyertük a montreali filmfesztivál fődíját, ami talán nem is volt véletlen, hiszen remek film, rám is nagy hatással volt. Már jó ideje gondolkodtam arról, hogy Karády Katalin történetét valamilyen formában feldolgozzam, és a Curtiz felébresztette bennem ezt az alkotási vágyat, a korszak iránti érdeklődést. Kertész Mihály családjából szinte mindenki Auschwitzban végezte, kivéve azokat, akiket a deportálás elől Amerikába szöktetett. Miközben ez a történet foglalkoztatott, egyszer csak rábukkantam Karády Katalin visszaemlékezéseire és ez nem hagyott nyugodni.  Közben ugyancsak a film kapcsán személyesen találkoztam Subicz Gáborral, akit a MAO-koncertekről ismertem.

A mozaik következő darabkája Pataki Szilvia – ő fogja megformálni Karády Katalint.

Már 3-4 alkalommal dolgoztam vele, és azt is tudom róla, hogy dzsessz-konzervatóriumot végzett énekes-színésznő. Izgalmas, ahogyan énekel, és nagyon kifejezően tud furcsa, szenzitív, zaklatott belső világú figurákat játszani.

Pataki Szilvia valóságos átváltozóművész, egy igazi kaméleon a szó legjobb, színészi értelmében, és valóban meg lehet látni az arcában Karády Katalin arcát. Gondolom, neked is feltűnt ez a hasonlóság?

Igen, valóban sok a hasonlatosság: az arcéle szögletessége, az orra vonala, vagy a nagy szeme…

Azért érdekelne az a pillanat, amikor először említetted Szilviának, hogy rá gondoltál Karády Katalin kapcsán. Megrémült?

Inkább inspirálta a felkérés. Elkezdett Karády-dalokat hallgatni, és egyszer csak kaptam tőle egy rövid üzenetet: „Beleszerettem Karády Katalinba, az egész lényébe, a színésznőbe és az énektudásába”.

Karády Katalin dalai egy könnyedebb világot ábrázolnak, ha ezeket komor történettel párosítjuk, az nem okoz-e áthidalhatatlan feszültséget?

Szerintem a monológok gazdagítják a dalokat. Ha hallunk egy dalt, Hiába menekülsz, hiába futsz… – azt gondoljuk róla, hogy ez egy szerelmes-bús, vágyódó dal. De ha egy reggel az előadó énekesnő úgy ébred, hogy öt SS-tiszt áll az ágya körül, a hajának fogva kiráncigálják és börtönbe zárják, akkor a dalnak plusz jelentése lesz. Az Ópiumkeringő színházi kísérlet lesz, nem hagyományos előadás, annál sokkal több: minden jelen idejű, minden most történik, minden velem történik, nézővel és színésszel egyaránt. Ahogy a koncerteken, szuperközeliket adunk az előadóról, látjuk majd a rezdüléseket, a könnyeket, az elfolyó sminket, mintha egy filmet vetítenénk a nézők szeme elé, ahol állandó mozgás van, mint egy fúgában, a zenében.

szöveg: Vasvári Judit