Hírek

ÉVADNYITÓ: ELKEZDŐDÖTT A 2017-2018-AS ÉVAD A MAGYAR SZÍNHÁZBAN

Nyolc bemutató és sok egyéb feladat vár a Pesti Magyar Színház társulatára – mondta Zalán János igazgató az évadnyitó társulati ülésen. Nyolc bemutató és sok egyéb feladat vár a Pesti Magyar Színház társulatára – mondta Zalán János igazgató az évadnyitó társulati ülésen. 

Az új évad bemutatóiban neves vendégművészek fogadták el a színház meghívását: Béres Ilona, Fodor Tamás, Haumann Péter, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Igó Éva, Tóth Enikő.
A színház kulisszák mögötti területek egy része megújult. Kifestették a Művészbejáró felőli lépcsőházat, folyosókat, felújították a földszinti, Nagyszínpad melletti mellékhelyiségeket, valamint a Sinkovits Színpad és a Szalon szintjén található mellékhelyiségeket is. Felújították a nézőforgalmi területek légtechnikáját, ez a komfortérzésen javít majd sokat. A nézők által használt területek világítását is átalakították. Az igazgató köszönet mondott Czímer László üzemeltetési vezetőnek és Mátyás István gondnokság vezetőnek, akik levezényelték ezt a nyári felújítást.
A bemutatók a következőképpen alakulnak:

Nagyszínpad:

2017. szeptember 29. Gary Barlow -Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK • vígjáték – Rendező: Tallós Rita 

2017. november 17. Búss Gábor Olivér-Buzás Mihály-Paso Doble-Kirády Attila-Johnny K. Palmer – Szente Vajk: HOLNAP TALI! • musical – Rendező: Szente Vajk 

2018. február 16. Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM • dráma – Rendező: Eperjes Károly 

2018. március 24. William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA • tragédia – Rendező: Lengyel Ferenc 

Vasfüggöny mögötti játéktér:

2018. április 20. Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE • tragikomédia – Rendező: Horváth Illés 

Sinkovits Imre Stúdiószínpad:

2017. december 1.Topolcsányi Laura: Tibikém! Neked minden végszó? • színházi körbe-gurba zenével – Rendező: Gaál Ildikó

2018. április 27. Eugéne Ionescu: Székek • abszurd dráma – Rendező: Szabó K. István

Soproni Petőfi Színház:

2017. október 7.  a Soproni Petőfi Színház és a Pesti Magyar Színház közös produkciójának bemutató előadása a Soproni Petőfi Színházban:Eisemann Mihály-Zágon István-Nóti Károly: HIPPOLYT, A LAKÁJ • zenés vígjáték – Rendező: Eperjes Károly

Az évad új bemutatóin túl 22 produkciót tart repertoáron a színház, ami annak a bizonyítéka, hogy a nézők kíváncsiak a színházra és szívesen járnak hozzánk. A Pesti Magyar Színház a jövőben is teret kíván adni a társművészeteknek és koprodukcióknak.A legkisebbek, a 3-10 éves korosztály számára Dvorák Gábor és Patka Heléna előadásai a színház repertoárján maradnak. A nézőtéri szalonban folytatjuk közönség előtt tartott hétfő esti beszélgetéseinket. Másfél éve „Amiről még nem meséltem…” címmel olyan beszélgetős sorozatot indult, amelyre olimpiai bajnokokat és élsportolókat hívott meg Elbert Gábor és Zalán János. A sorozatot folytatódik. 

A szeptemberi bemutató előtt a színház részt vesz a Pozsonyi Piknik és a Színházak Éjszakája rendezvényeken, ahová speciális programokkal várja a nézőket. A részletes programok a színház honlapján elérhetőek: http://pestimagyarszinhaz.hu/ 

SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA A MAGYAR SZÍNHÁZBAN – 2017

2017. szeptember 16-án, szombaton immár hagyományosan, a Magyar Színház is részt vesz a Színházak Éjszakája programsorozatban. A program során interaktív bemutatót tartunk gyerekelőadásainkból, Premier Plán címmel ízelítőt adunk bemutatóinkból és a tavalyi, nagysikerű színházi mesterségek bemutatóját is megígértük nézőinknek. Read More

DALOL A MAGYAR – a Pozsonyi pikniken is

A Magyar Színház szeptember 2-án, szombaton, a Pozsonyi Pikniken közös éneklésre és bensőséges beszélgetésekre hívja nézőit.
A nagyszínpadon 14.40-től felcsendülnek a legnépszerűbb dallamok – többek között A muzsika hangja, amelyben Mahó Andreával együtt a nézők közreműködésére is számítunk, és a Valahol Európában szerelmi duettje, valamint ízelítőt kaphatnak őszi zenés bemutatónk, a Holnap tali! – A musicalből. A színház standjánál a nézők személyesen is találkozhatnak a művészekkel. A színház közösségi oldalára feltöltött legkreatívabb szelfiket pedig páros színházjeggyel jutalmazzuk.

A Magyar Színház standjánál szelfizés és szórólap-dedikálás:

10.30 – 11.00 Klasszikusok másként – Budapesti Kamarazenekar vonósötöse
11.00 – 11.30 Dvorák Gábor, Patka Heléna
11.30 – 12.00 Rumini és barátai: Horváth Illés, Takács Géza, Benkő Nóra, Gémes Antos
14.00 – 14.30 Szűcs Sándor, Rancsó Dezső, Gáspár Kata, Haumann Máté
15.00 – 15.30 Naptárlányok – Igó Éva, Udvarias Anna, Bede-Fazekas Anna
15.30 – 16.00 Pippi színrelép – Soltész Bözse, Pavletits Béla, Szatmári Attila, Ágoston Péter
16.00 – 16.30 A muzsika hangja – Mahó Andrea, Horváth Anna és a gyerekek
16.30 – 17.00 Holnap tali szereplői – Bánovits Vivianne, Derék Bence, Kirády Marcell, Benji, Patocska Olivér, Dobai Attila

Read More

Nyitvatartás a nyári szünetben

A Magyar Színház Dalszínház utcai Szervezési irodája július 31. és augusztus 20. között felújítási munkálatok miatt zárva tart. Nyitás: augusztus 21-én 13 órakor.
Felújítási munkák miatt a színház jegypénztára augusztus 7. és augusztus 13. között ugyancsak zárva tart. Nyitás: augusztus 14-én 10 órakor. Megértésüket köszönjük!

A 2017/2018-as évad előadásaira a Színház jegypénztárban augusztus 14-én (hétfőn) 10 órakor kezdjük meg a jegyértékesítést. Interneten keresztül addig is elérhető jegyvásárló felületünk.
Szeretettel várjuk érdeklődésüket!

Évadzáró társulati ülés a Magyar Színházban

A Pesti Magyar Színház megtartotta évadzáró társulati ülését. Zalán János igazgató beszédében az elért sikerekről, a következő évadról és a színház társadalmi felelősségvállalás terén tett lépéseiről beszélt. A társulat nevében gratulált a szakmai jubileumot ünneplő kollégáknak és kiosztotta a Magyar Színház hagyományos díjait.

A színház a 2016/17-es évadban 282 saját előadást tartott.
Az előadások mellett 50 vendégrendezvény is helyet kapott, köztük a PS Produkció előadásai, a Pécsi Balett előadásai, az Amiről még nem meséltem – beszélgetéssorozat élsportolókkal, több koncert és iskolai ünnepség, valamint a Pesti Magyar Színiakadémia vizsgaelőadásai.

Read More

Meghirdette 2017/2018-as évadát a Magyar Színház

A Magyar Színház a 2017/2018-as évadban is a műfaji sokszínűségre és a színvonalas szórakoztatásra törekszik. Az évadra tervezett bemutatói között szerepel a HOLNAP TALI sorozat musicalváltozata ugyanúgy, mint a drámairodalom klasszikusai, a RÓMEÓ ÉS JÚLIA és az ÁRMÁNY ÉS SZERELEM, de az igaz történeten alapuló NAPTÁRLÁNYOK is, amely elmeséli, miért vállal néhány tisztes korú hölgy erotikus fotózást egy fontos közös ügyért.

A bemutatók és a műsoron maradó darabok teljes listáját itt találja.

 

Belemenős, bátor színésznők – Naptárlányok ősztől a Magyar Színházban

Anglia nagyjából mértani közepén található Rylstone kisváros. Ott éltek és még élnek is azok a nők, akik 1999-ben összefogtak, hogy özvegyen maradt barátnőjük ötletét megvalósítsák. Egy megfelelő kanapét akartak vásárolni a helyi kórháznak, amelyben elüldögélhetnek azok a családtagok, akik kemoterápiás kezelésre kísérik a rokonukat. Annie, Chris és a többiek – a helyi nőegylet tagjai – soha nem látott üzleti és világsikert arattak a saját egyleti naptárukkal, amelyben ők maguk pózoltak. Mégpedig meztelenül! A történetüket meséli el a NAPTÁRLÁNYOK.

Hegyi Barbara, Igó Éva, Tóth Enikő, Udvarias Anna, Bede-Fazekas Annamária, Benkő Nóra, Soltész Bözse, továbbá Dániel Vali, Tóth Éva és Gáspár Kata – ez a Naptárlányok női csapata a Magyar Színházban. A férfiak Tahi József, Bede-Fazekas Szabolcs, Pavletits Béla, Szatmári Attila, Ágoston Péter.

Read More

Losonczi Katáé az idei Agárdy-emléklánc

A Magyar Színház művészeinek titkos szavazata alapján az Agárdy-emlékláncot 2015-ben Losonczi Kata vehette át. Az ünnepélyes átadóra szokatlan időpontban került sor, egy Rumini előadás után, a Magyar Színház nagyszínpadán. Az Agárdy-emlékláncot hagyományos módon Hambuch Gerda, Agárdy Gábor unokahúga nyújtotta át, Zalán János direktor kíséretében. A Rumini előadás összes szereplője együtt ünnepelt a meghatódott fiatal művésszel. Szívből gratulálunk Losonczi Katának!