Hírek

A NYITÁNY Jelenetíró pályázat eredményhirdetése

2021.03.22

Pesti Magyar Színház NYITÁNY címmel országos jelenetíró-pályázatot hirdetett az előző év végén. A 193 beérkezett pályázatból a legjobbnak ítélt 7 jelenetet stream előadás formájában állították színpadra teátrum művészei, melyekre március 30-a éjfélig adhatták le nézőink a szavazatokat.

2021. március 31-én, este 7 órakor dr. Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója és Bede-Fazekas Anna, a pályázat háziasszonya hirdette ki az eredményt:

1. helyezett: Tallér József, Történet arról, hogy Nomád Csongor Zagyvarékason járt, és ez keresztülhúzta házassági terveit, hogy másról már ne is beszéljünk! című jelenetével
2. helyezett: Varga-Bíró Tamás, Csendesen múló idő című jelenetével
3. helyezett: Rutkai András, Érettségi találkozó című jelenetével

Gratulálunk a NYITÁNY Jelenetíró pályázat győzteseinek! Köszönjük, hogy ilyen sokan néztek minket, követték az eseményeket és szavaztak a legjobban tetsző jelentre.

Hogy milyennek látták döntőseink az elkészült jeleneteket? 
Interjúnkban arról kérdeztük a nyerteseket, hogy milyennek képzelték el a jelenetüket, amikor írták, és ehhez képest milyen volt színpadon látniuk? 

Almássy Bettina (KESZTYŰS KÉZZEL): Szeretek színpadra írni, írás közben is tudni, hogy nem vagyok egyedül. Izgalmas dolog teret hagyni a játéknak, és bízni a majdani alkotótársak kreativitásában. Egy ideje már rendezői utasítást sem írok. A szövegemet úgy engedem útjára, mint egy kisgömböcöt: várom, hogy növekedjen és e növekedés során egy új világ teremtődjön, mely az írás pillanatában még előttem is titok. A Pesti Magyar Színház művészei tökéletes társaim voltak az alkotásban. Koncentrált munkájuk, csodás játékkedvük néhány nap alatt élővé varázsolta a történetemet. Ezúton is köszönöm a munkájukat! 

Tallér József (TÖRTÉNET ARRÓL, HOGY NOMÁD CSONGOR ZAGYVARÉKASON JÁRT, ÉS EZ KERESZTÜLHÚZTA HÁZASSÁGI TERVEIT, HOGY MÁSRÓL MÁR NE IS BESZÉLJÜNK): Egy jelenet, négy szereplő. Megírtam. Aztán meghúztam és tömörítettem, hogy elférjen 10 oldalon – ez volt a megkötés. Közben a cselekményre és a párbeszédekre koncentráltam: arra, hogy jó történet álljon össze, hogy életszerűen hangozzanak a mondatok. Hogy mindez hogyan fog megjelenni a színpadon, arról fogalmam sem volt, hiszen más a műfaj, mások a szabályok, más szemlélet és gondolkodás is. Bíztam a rendezőben. A jelenetnek számomra két bemutatója volt: az első akkor, amikor az összpróbán megnézhettem, ahogy a színpadon létrejön a „dráma”. Bár tudtam előre minden szót, értek kellemes meglepetések. Nagyon jó a rendezés és olyan színészek álltak a deszkákon, akik nagyon a helyükön voltak. Végül eljött a stream bemutató, ahol filmmé változott az előadás: rengeteget emeltek rajta a hang- és fényhatások, a sok kamera használata, a vágás. Teljessé vált az élmény. És sok hét után valódi színház valódi nézőterén ülve, valódi előadást nézve tölthettem el egy teljes órát.

Varga-Bíró Tamás (CSENDESEN MÚLÓ IDŐ): Patrick Süskind A parfüm című regényében a főszereplő Jean-Baptiste Grenouille képes illatesszenciákból megalkotni egy egész várost. Nekem sokkal könnyebb dolgom volt papírra vetni az én képzelt világomat, amiben az idő csendesen múlik, és ahol a karanténba zárt értelem naponta súgja a megérzés fülébe, hogy a barlangfalra vetült árnyék maga a valóság. Csak hát… egyszer ki kell lépni a barlangból. A Pesti Magyar Színház társulatának ezt a poszt-pandémikus esszenciát sikerült mesterien desztillálnia. Ahányszor csak visszanézem a jelenetet, annyiszor találok benne mindig más kedvencet: hol a rendezést, hol a dramaturgiát, hol egy-egy színművészt. Persze megemlíthetném az összes munkafázist a díszlettől a vágásig, ám elég, ha annyit mondok, hogy a színház csehovi egészet alkotott. Talán úgy is fogalmazhatok: adtam nekik egy darab körberajzolt márványt, ők pedig faragtak belőle egy gyönyörű szobrot.

Majoros Sándor (RÉGIMÓDI VÁSÁRLÁS): Nagy öröm számomra, hogy a kabaréjelenetem elnyerte a zsűri tetszését, ugyanakkor kicsit szomorú is vagyok, hogy a kezdeményezésnek nem lett nagyobb visszhangja a közönség köreiben. Az emberek többsége nem a színházat keresi a videomegosztókon, hanem a bolondozást, a színház pedig akkor is komoly, ha bolondozik. Nekem a werkfilm spontaneitása, oldottsága is tetszett. A stáb, a szereplők szinte lubickoltak ebben a közegben, ám ez a hangulat a kész műben már kevésbé köszönt vissza. A színre vitt jelenet hibátlan munka, de érezni, hogy nem közönség előtt zajlik, ami ahhoz hasonlítható, mintha maszkban próbálnánk mosolyogni. Tudom, hogy a nézők előtti bemutatóra most nincs lehetőség, de a produkciók így inkább filmek lettek, mint színi előadások. Köszönöm a lehetőséget, a figyelmet és a kedves szavakat, amelyekkel közös kalandunk során elhalmoztak.

Varga Péter Iván (KÉT LÉT): A darabom megírásakor forgószínpadban gondolkodtam, mely gyakran vált nézetet a két helyszín között. Ez a korlátozott lehetőségek miatt természetesen nem valósulhatott meg. Az András-Anya páros kifejezetten azt hozta, amit vártam (csak a cigaretta hiányzott az asszony kezéből), a másik páros esetében Kokót én egy sokat látott, nyugodtabb rezgésű figurának képzeltem, ehhez képest egy energikus, életigenlő férfi jelent meg a színpadon, a történet – hála a remek alakításnak – nem sérült. Dávidka kissé harsányabb lett az általam megálmodott introvertált, pszichésen sérült Dávidkámhoz képest, ám őt is azonnal megszerettem. A rendező, a színészek és az egész stáb művészi látásmódja sokat adott a produkcióhoz. Rendkívül hálás vagyok Deres Péter dramaturgnak, hogy a beküldött 193 pályamű közül az enyémet is kiválasztotta, valamint az összes közreműködő művésznek, amiért ilyen nagyszerű minőségben vitték színre. Azt szerettem volna megmutatni, hogy traumáinkat, szorongásainkat miként nagyítja fel jelenkorunk vírusveszéllyel, karanténokkal terhelt atmoszférája, és úgy érzem, ez maradéktalanul megvalósult.

Ruttkai András (ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ): Amikor nekilódultam a jelenet megírásának, akkor egy alapkabaré aktualizálását képzeltem el, persze nyelvében és helyzetkomikumában teljesen mait. Először Hacsek és Sajóban gondolkodtam, de röpke félóra alatt beláttam, hogy nem tudnék túllépni az „Eszéken / e széken” gegjén, így másfelé kanyarodtam. Igen, az Érettségi találkozó az jobb talaj a történet szárba szökkenéséhez. Az a fő feszítőerő, hogy a 70-hez közelítő ismerőseinknél (a szóbeszéd szerint) csökkennek bizonyos képességek, viszont gyakran szeretnék bebizonyítani, hogy lehet rájuk számítani a családban, a baráti társaságban. Reméltem, hogy a jelenet megvalósításánál is tükrözik a színészek a kor és a vakcina okozta (vélt vagy valós) hátrányokat, közben erősen hajtja őket az egojuk, hogy a testükből és a lelkükből ösztönösen feltörjenek a muníciók, melyekkel bizonyítják, hogy helyük van a régi gimnáziumi osztályban is és mindenhol világunkban. Úgy érzem, hogy a Pesti Magyar Színház művészei és a munkatársai sok jó ötlettel segítették, hogy emlékezetes, hiteles produkció szülessen. Köszönöm a megvalósult Érettségi találkozót!

Erdődy Adrienn (OH, MY GOD(S)!): Maga a történet kb. 3-4 óra alatt született meg, nem egy tudatos alkotói folyamat eredménye volt. Sokkal inkább „jött magától”, tulajdonképpen egy „csatorna” voltam, de fogalmazhatnék úgy is, hogy egy „flow” élmény volt. Ironikus módon a világjárvány előtt írtam a történetet, rá néhány évre aztán a változások elindultak Amerikában, és az emberiség is kapott egy nagyon nehéz tanulóleckét a koronavírussal, és egy utolsó utáni esélyt, ha valamikor remélhetőleg egyszer vége lesz a covidnak, és nem jelennek meg másfajta vírusok. A Nyitány pályázatát olvasva nagyon tetszett az a fajta nyitott hozzáállás, amivel egy ekkora nevű és múltú kulturális intézmény mint a Pest Magyar Színház bárki számára megadták a lehetőséget, hogy egy mindenkit érintő témára reflektáljon. Nagy megtiszteltetésnek, és örömnek éltem meg, hogy olyan szakmai nevek mint Deres Péter és Horváth János Antal dramaturgok feldolgozásra méltónak találták az Oh my God(s)-ot. Ezúton is még egyszer köszönöm a lehetőséget nekik! Már a próbák fotói nagyon jópofák voltak, és hangulatosak, éreztem, ahogy a világ, amit megálmodtam kezd elevenné válni. A beharangozó werk videó pedig szerintem nagyon viccesre sikeredett, jókat kacagtam rajta, jó volt látni, ahogy az elismert és tehetséges művészek élvezték a folyamatot. A premiert nagyon vártam, és izgalmas élmény volt látni, ahogy életre keltek a szereplők, és a történet. Azt hiszem nem csak az Isteneknek, és Lucifernek sikerült megtalálni az egyensúlyt a feszültség, és a könnyedség közt, hanem az egész stábnak. Köszönöm még egyszer a lehetőséget, a Magyar Színház idejét, kreatív energiáját, és a munkáját! Mindenkinek szeretnék gratulálni, aki hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjön a werk anyag, és a darab! Úgy érzem a viccek átjöttek, a díszletek, a jelmezek, a szereplők mimikája, az intonáció, a rendezés is tetszett, tükrözte a történetet, amit elképzeltem. A nézőknek pedig Krúdy Gyula szavaival üzennék: “Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.”

Ezzel pályázatunk végére értünk, bízunk benne, hogy Közönségünknek is annyi örömet, nevetést, minőségi színházi élményt nyújtott ez a néhány hónap, mint a Pesti magyar Színház minden dolgozójának!

Esetleg folytatás??? Talán…